"Nemzeti egységkormányt" alakítottak a mianmari katonai junta ellenzői azzal a céllal, hogy felszámolják a hadsereg uralmát az országban - jelentették be pénteken közleményben az egyik tévében.
A testületnek tagjai olyan parlamenti képviselők, akiket a hadsereg a február 1-jei katonai hatalomátvételkor megfosztott a hivataluktól, az ország etnikai csoportjainak vezetői és a juntaellenes tüntetések vezetői. Megalakítását Min Ko Naing demokráciapárti aktivista jelentette be egy tízperces felvételen a PVT tévében. Elmondta, hogy miután - valószínűleg nagy áldozatokkal - felszámolják a katonai uralmat, nemzetközi elismerést és támogatást akarnak szerezni.
A testület nemzetközi együttműködésért felelős tagja, bizonyos dr. Szasza a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: föderális szerkezetű államot akarnak létrehozni, amelyben az etnikumok autonómiát élveznek.
Korábban ismertté váltak olyan médiajelentések, miszerint az ellenzékiek videókonferencia keretében szervezkedtek, és céljuk volt egy "egységkormány" megalakítása.
A pénteki napra a tüntetések szervezői "néma tüntetést" hirdettek meg, azt kérték az emberektől, hogy maradjanak otthon, és csendben gyászolják a junta áldozatait.
Mianmarban a hadsereg február elején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, az államfőt és de facto miniszterelnökként dolgozó Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több politikusát őrizetbe vették. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a tavaly novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan nyerte az NLD. A puccs óta rendszeresek a tömegmegmozdulások, amelyet ellen a hadsereg egyre keményebben lép fel.
(MTI)