Hétszáz méteres mélységben lehet a víz alatt az az indonéz tengeralattjáró, amely Bali partjainál tűnt el 53 emberrel a fedélzetén - közölte csütörtökön az ország haditengerészete.
A német gyártmányú KRI Nanggala-402 típusú hadijárművel mintegy 95 kilométerre a parttól vesztették el a kapcsolatot. A tengeralattjáró Bali szigetétől északra, szerdán a kora reggeli órákban, torpedógyakorlatot folytatott. A legénység 53 tagjának sorsa ismeretlen.
A haditengerészet szóvivője, Julius Widjojono admirális azt mondta, hogy a tengeralattjáró gyaníthatóan 600-700 méteres mélységben van. Hozzátette, úgy tervezték, hogy 250-500 méteres mélységig merüljön. Ezen túlmenően azonban már veszélyes lehet a jármű számára a mélység.
Úgy vélekedett, hogy a nagy víznyomás hatására megrongálódott a tengeralattjáró üzemanyagtartálya. A keresésben négy hadihajó vesz részt, további kettő pedig, közte egy malajziai, úton van a feltételezett helyszínre - mondta.
A hadsereg közölte, hogy Szingapúr és Ausztrália segítségét kérte, mivel ezen országoknak vannak a feladatra megfelelő mentőhajóik.
A védelmi minisztérium szerdán késő este jelentette be, hogy a légi megfigyelést végző egyik helikopter olajfoltot fedezett fel azon a helyen, ahol a tengeralattjárót utoljára észleltek. Az indonéz hadsereg tavalyi közlése szerint állományukban öt tengeralattjáró van, de kettő már nem állt szolgálatban. A Nanggala-402-t a németországi Kielben gyártották az 1970-es évek végén.
(MTI)