Donald Trump előző amerikai elnök szerint a "világ erőszakosabbá és instabilabbá vált" Joe Biden jelenlegi amerikai elnök kormányzatának "Izraellel kapcsolatos álláspontja miatt", mivel szerinte "az Egyesült Államoknak mindig Izrael oldalán kell állnia, és támogatnia kell az önvédelemhez való jogát", amit Trump szerint a Biden-kormányzat "nem tesz meg".
A "Mentsük meg Amerikát" nevű politikai akciócsoportjának közleményében Trump úgy fogalmazott: elnöksége idején "Izrael ellenfelei tudták, hogy kinek az oldalán áll az Egyesült Államok, és határozott válasz követte a támadásokat". Biden "gyengesége és az Izraelnek nyújtott támogatásának hiánya miatt pedig újabb támadásokat hajtanak végre szövetségeseinek ellen" - vélekedett.
A volt elnök kifejtette: "Az Egyesült Államoknak mindig Izraellel kell lennie, és világossá kell tennie a palesztinok számára, hogy fel kell hagyniuk az erőszakkal, a terrorral és a rakétatámadásokkal, illetve azt is (világossá kell tennie), hogy mindig támogatja az önvédelemhez való jogot". Hozzátette: "hihetetlen módon a demokraták továbbra is az őrült, Amerika-ellenes Ilhan Omar (minnesotai demokrata párti képviselő) és mások pártját fogják, akik hevesen támadják Izraelt, miközben az terrorista támadás alatt áll" - fogalmazott.
A Fehér Ház közölte, hogy Biden "támogatja Izrael törvényes jogát az önvédelemhez", egyúttal "elítéli" az elmúlt napok rakétatámadásait, amelyeket a Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet hajtott végre számos izraeli város ellen.
Jen Psaki fehér házi szóvivő napi sajtótájékoztatóján közölte: az izraeliek és a palesztinok közötti feszültség aggasztó fokozódása közepette "alapvetés az elnök (Biden) kiállása Izrael biztonsága és önvédelemhez való joga mellett, és ez nem is fog megváltozni".
A Gázai övezetet uraló Hamász az elmúlt napokban több száz rakétát lőtt ki az övezetből Izrael civilek lakta településeire. A hadsereg közleménye szerint a lövedékek 85-90 százalékát megsemmisítették a levegőben az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái.
Izrael és a gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között hétfő este kezdődött rakétaháború, miután Jeruzsálemben összecsaptak egymással palesztin hívők és izraeli biztonsági erők az iszlám - Mekka és Medina után - harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél.
A konfliktusban eddig 43 ember - köztük 13 gyerek és három nő - vesztette életét a palesztin oldalon, öt - köztük egy gyerek - pedig az izraeli oldalon.
(MTI)