Oroszország és Fehéroroszország is békefenntartó erőket küldött csütörtökön Kazahsztánba a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) döntése alapján.
A moszkvai és a minszki védelmi tárca tájékoztatása szerint légideszant-csapatokról van szó.
Az orosz védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy korlátozott idejű, a helyzet stabilizálásáig, illetve normalizálódásáig tartó bevetésről van szó. Az orosz kontingens feladata a kazah kiemelt kormányzati és katonai létesítmények védelmének ellátása, valamint a kazah biztonsági erők támogatása lesz annak érdekében, hogy helyreálljon a törvényes rend.
Az első orosz alakulatok már megérkeztek a közép-ázsiai országba.
"A KBSZSZ Kollektív Biztonsági Tanácsának döntésével összhangban a Fehérorosz Köztársaság nemzetközi és szövetségesi kötelezettségeinek teljesítése keretében katonai kontingenst küld, hogy kivegye részét a Kazah Köztársaság területén kialakult - az alkotmányos rend felforgatásával, az ország szuverenitásának, illetve függetlenségének elvesztésével fenyegető - válság rendezéséből" - közölte csütörtökön Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter.
A KBSZSZ sajtótitkára közölte, hogy a nap folyamán a szervezet főtitkára, Sztanyiszlav Zasz telefonon egyeztetett Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel, illetve Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel. A tájékoztatás szerint Lukasenka teljes körű támogatásáról biztosította Tokajevet.
A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének Kollektív Biztonsági Tanácsa csütörtökön Tokajev kérésére döntött úgy, hogy Kazahsztánba vezényli a szervezet békefenntartó erőit. Tokajev az országát fenyegető terrorveszélyre hivatkozott.
A kazahsztáni tüntetések január 2-án kezdődtek az ország délnyugati részén fekvő Mangisztau régióbeli Zsanaozenben és Aktauban, ahol a lakosok a cseppfolyósított gáz árának emelkedése ellen tiltakoztak. Két nappal később zavargások törtek ki Almatiban és az ország más városaiban, ahol a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel. Halálos áldozatok is voltak.
Kaszim-Zsomart Tokajev elnök szerdán kéthetes szükségállapotot rendelt el az egész országban.
(MTI)