Svédországban többen megsérültek pénteken egy iskolában karddal végrehajtott támadásban, a merénylőt lábon lőtték és őrizetbe vették.
Az erőszakcselekmény Fagersta közép-svédországi, Stockholmtól északnyugatra fekvő településen történt. Az önkormányzat közlése szerint egy személy hatolt be a Brinellskola nevű középiskolába, és karddal támadt az ott tartózkodókra, többeket megsebesítve.
Zoom
18 éves volt tanulóról írnak a közösségi médiában, képet persze nem közöltek az elkövetőről, így csak találgathatjuk, hogy a szeme színe a kék mely árnyalatában pomázik (fotó: Fredrik Sandberg / TT News Agency / Reuters)
A rendőrséghez délután 2-kor futott be az első riasztás "halálos erőszakról", elővigyázatosságból kiürítették a környező iskolákat is.
A rendőrségi művelet közben egy szóvivő közölte, hogy a lakosság nincs veszélyben. 
A svéd média szerint több mentőautó és egy rendőrségi helikopter érkezett a helyszínre.
Gunnar Strömmer igazságügy-miniszter azt mondta az SVT svéd köztévében, hogy szoros kapcsolatban állnak a rendőrséggel, és figyelemmel kísérik a fejleményeket.
 
 
Egyelőre nem ismert, hogy hányan és mennyire súlyosan sérültek meg, és az elkövető kilétéről vagy indokáról sem osztottak meg információt. A bulvármédia úgy tudja, hogy a támadó egy férfi, és a combján sérült meg rendőrségi lövéstől.
Frissítés: Még mindig keveset tudni, de legalább három sérült lehet
Ulf Kristersson miniszterelnök közölte, hogy a rendőrség teljes erőbedobással dolgozik az ügyön, és kérte az embereket, hagyják, hogy a rendőrség zavartalanul végezze a dolgát.
A sérültek számáról és állapotáról még mindig nincs hatósági közlés, médiaértesülések szerint legkevesebb hárman sebesültek meg, közülük ketten súlyosan. Egy embert jelenleg szállítanak kórházba, az ő sérüléseiről nincs információ.
2. frissítés: Korábban már elítélték a támadót
Svédországban egy ember meghalt, hárman megsebesültek pénteken egy iskolában karddal végrehajtott támadásban. A 18 éves merénylőt lábon lőtték és őrizetbe vették – közölte a rendőrség.
Médiajelentések szerint a támadó az iskola egykori diákja volt.
Az STV meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a támadó az iskola egykori diákja volt. A támadás idején kard volt nála és sisakot viselt. A fiatalembert korábban már támadásért elítélték.
3. frissítés: 17 éves lány a halálos áldozat
Egy 17 éves lány a svédországi iskolai merénylet halálos áldozata - közölte szombaton a rendőrség.
További három tizenéves fiú megsebesült a támadásban, amelyet egy 18 éves férfi karddal követett el pénteken Fagersta kisvárosban. A támadó rendőrségi őrizetben van.
Pénteki médiajelentések szerint a támadó az iskola egyik korábbi diákja.
4. frissítés: Mégsem volt láblövés
A rendőrség még pénteken közölte, hogy a támadó elfogása után találták meg lány holttestét az épületben.
A rendőrség szóvivője szombaton az Aftenbladet című napilappal közölte, hogy az előző napi hírekkel ellentétben, amelyek szerint a támadót az elfogásakor lábon lőtték, a rendőrök használták ugyan a szolgálati fegyverüket, de nem sebesítették meg a férfit.
A támadót az ügyészség tájékoztatása szerint emberölés és többrendbeli emberölési kísérlet vádjával előzetes őrizetbe helyezték.
A támadásban két, 12 és 17 év közötti fiú súlyosan megsérült, az egyiket sürgősen meg kellett műteni. A harmadik, szintén 18 évnél fiatalabb társuk sérülésének súlyosságáról nem tájékoztattak.
A támadó tettének indokáról továbbra sem adtak hivatalos tájékoztatást. A rendőrség intenzív nyomozást folytat, két házkutatást is tartottak, és vizsgálódnak azokban az internetes közösségekben, amelyek befolyásolhatták a fiatalt - közölte egy rendőrségi illetékes.
A gyászolók a gimnázium épületétől nem messze virágokat és gyertyákat helyeztek el - jelentette a TT svéd közszolgálati hírügynökség. A helyet Ulf Kristersson miniszterelnök és az ellenzéki szociáldemokrata párt vezetője, Magdalena Andersson is meglátogatta szombat reggel, részvétüket fejezték ki az elhunyt hozzátartozóinak, és bementek a kórházba a sérültekhez.
A gyász miatt felfüggesztették a szeptember 13-án esedékes parlamenti választások kampányát.
Tavaly 11 halálos áldozata volt - köztük a támadó - annak az esetnek, amelyben egy férfi lőfegyverrel támadást követett el a közép-svédországi Örebro oktatási központjában. Ezt tekintik az ország történetének legsúlyosabb lőfegyveres bűncselekményének.
2022-ben egy 18 éves férfi támadt késsel és gyilkolt meg két tanárnőt egy malmői iskolában.
(MTI)