"Nagy kultúrharc zajlik a házasság és a család intézménye ellen" - jelentette ki Marek Jedraszewski krakkói érsek csütörtökön a Vízkereszt ünnepén tartott szentmisén. Ünnepi homíliájában az érsek az ember mai öndicsőítése és a genderideológia közötti összefüggésről is beszélt. Krakkóban, Varsóban és számos lengyel településen tömegek vettek részt az ünnepnapon tartott háromkirály-felvonulásokon.
A háromkirályok felvonulása a 2008-ban egy varsói katolikus iskola által kezdeményezett, népi betlehemezési hagyományra visszanyúló népünnepély. A felvonulást idén 668 lengyelországi és több külföldi helyszínen tartották meg közös forgatókönyv szerint, a szervezők által továbbított minták alapján készült jelmezekkel.
A lengyelországi betlehemezőket Ferenc pápa üdvözölte a csütörtöki Úrangyala imádságát követő beszédében. Videóüzenetét továbbította a résztvevőknek Andrzej Duda is. A lengyel elnök a feleségével együtt részt szokott venni a vízkeresztnapi felvonulásokon, idén azonban karanténban van a pozitív koronavírus-tesztje miatt.
Az idén is látványos és színes varsói felvonuláson a sűrű havaseső ellenére számos gyermekes család volt jelen. A menet Kazimierz Nycz bíboros, varsói érsek által mondott déli ima után indult a Királyi Vár előtti térről, majd a belvárosi utcákon átvonulva, a Pilsudski-téren felállított jászolnál jelképesen hódoltak a kisded Jézusnak. A Szent Családot egy fiatal házaspár és kisgyermekük jelenítette meg.
A járvány miatt a felvonulás idén a korábbi évekhez képest egyszerűsített forgatókönyv szerint zajlott, hiányoztak a felvonulás mentén felállított pódiumok, amelyeken máskor a napkeleti bölcsek történetéhez fűződő jeleneteket játszottak el.
A rendezvény alkalmából jótékonysági gyűjtést is tartottak, amelyből majd egy, Kenya fővárosában, Nairobiban működő iskolát támogatnak.
Krakkóban szintén népes, három útvonalon haladó, a Wawel királyi várat is érintő felvonulást tartottak. A vízkeresztnapi szentmisén a waweli székesegyházban mondott homíliájában Marek Jedraszewski krakkói érsek úgy értékelte: manapság Jézus Krisztus elutasításának, illetve elfogadásának drámája zajlik, amikor az Isten helyére az ember "önmagát állítja, azt gondolva: semmi sem korlátozza őt, még a biológia, s az erkölcs törvényszerűségei sem".
Jedraszewski érsek szerint az ilyen felfogásból ered "a házasságról, a családról, a nő és a férfi méltóságáról szóló igazságot kétségbe vonó gender-ideológia".
Az egyházi méltóság rámutatott: "a házasság és a család intézménye ellen irányuló nagy kultúrharc zajlik", mindazonáltal Lengyelországban - ahol a Vízkereszt ünnepe 2011-ben munkaszüneti nappá vált - a napkeleti bölcsek, az Úr megjelenésének ünnepe a "családok ünnepévé" vált.
(MTI)