Kazahsztánban a januári "események" után helyreállt a rend, amiben az ország vezetéséé volt a főszerep - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta kazah hivatali partnerét, Kaszim-Zsomart Tokajevet.
Emlékeztetett arra, hogy a konszolidációban közrejátszott a hat volt szovjetköztársaságot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) segítsége, de alapvetően a kazah rendvédelmi szerveké a siker. Kifejezte reményét, hogy a két ország folytatja hagyományos együttműködését.
"Kazahsztán minden túlzás nélkül nemzetközi bandák áldozatává vált, amelyek kihasználták az országban kialakult helyzetet" - hangoztatta Putyin.
Tokajev azt mondta, hogy Kazahsztán januárban "terroristák és banditák gondosan előkészített műveletének" lehetett tanúja, amelynek célja "az alkotmányos rend aláásása és államcsíny végrehajtása volt". Közölte, hogy az ügyben nyomozás folyik, amelynek lezárásakor meg fogják nevezni a felelősöket. Sajnálatát fejezte ki a sok áldozat miatt.
A kazah elnök szerint az ODKB békefenntartó kontingense nagyon fontos szerepet játszott a hátország és a stratégiai objektumok biztosításában, valamint "a terroristák elrettentésében". Köszönetet mondott a katonák Kazahsztánba küldéséért.
Kazahsztánban január 2-án éleződött ki a belpolitikai helyzet, amikor az ország nyugati részén fekvő Zsanaozen városában tüntetések kezdődtek a gépkocsik üzemanyagaként használt cseppfolyósított gáz hatósági árának megszüntetése és ezt követő jelentős emelkedése miatt. A tiltakozás országossá terebélyesedett, majd gazdasági és politikai követelésekkel egészült ki.
A kazah hatóságok szerint a helyzetet "banditák" és "terroristák" használták ki, akik több régióban pogromokat, valamint közigazgatási épületek, rendőrőrsök és üzletek elleni támadásokat hajtottak végre. A legsúlyosabb helyzet az ország legnagyobb városában, Almatiban alakult ki. Az országban január 5-19. között szükségállapotot vezettek be.
Tokajev kérésére az ODKB-tagállamok katonákat vezényeltek Kazahsztánba. Január 19-én, a zavargások lecsillapodásával a békefenntartók befejezték küldetésüket.
(MTI)