Paula Lev, a New York-i Jogi és Közszolgálati Középiskola néger igazgatója tavaly kijelentette, hogy „meg fog szabadulni ezektől a fehér tanároktól, akik semmit sem tesznek a közösségünk gyerekeiért". (Lásd itt a vasárnapi cikket: Ki akarta rúgni a fehér tanárokat egy New York-i iskola néger igazgatónője)
Lássuk hát, hogy
  • kik is ezek a gyerekek?
  • milyen szellemi képességekkel rendelkeznek?
  • milyen mentális állapotban vannak?
  • mi jellemző az agyi működésükre?
  • milyen az IQ-juk?
Zoom
A kérdések megválaszolásában nagy segítségünkre volt Roger Roots 100 tény az emberi rasszok közötti különbségekről című írása. Néhány ide vonatkozó releváns különbség a 100-ból:
1. Az amerikai négerek IQ-ja átlagosan 15-20 ponttal marad az amerikai fehérek intelligenciakvótája mögött.
2. Ezeket a fekete/fehér különbségeket minden olyan teszt újra meg újra kimutatta, melyeket az USA hadserege folytatott bármelyik városban, államban és az amerikai közoktatási minisztérium a helyi iskolában. Ugyanez az arány volt igaz egy negyvenéves időszakban.
3. A 85-ös átlagos intelligenciakvótával csak a négerek 16%-a éri el a 100-as számot, míg a fehérek fele eléri ezt. A négerek IQ-ja 10-25%-ig fedi át a fehérekét - az azonossághoz legalább 50% lenne szükséges.
4. Feketéknél hatszor nagyobb a valószínűsége annak, hogy az 50-70-es IQ-kategóriában vannak, azaz a lassan tanulók (visszamaradottak) közé tartoznak, a fehéreknél tízszer nagyobb annak a valószínűsége, hogy IQ-juk 130 vagy afölött van.
5. Az USA kormányának PACE vizsgálatán, mely 100 ezer egyetemi hallgatót vizsgált meg, akiket a jövő adminisztratív vagy polgári vezető állásaira képeznek ki, a jó eredményt elértek között még föltűnőbb a fehérek és feketék teljesítménye közti különbség: a fehérek 16%-a 90%-os vagy afölötti eredményt ért el, míg a négerek egy százalékának csak egy ötöde érte el a 90%-ot. A fehér/fekete siker aránya 80/1.
6. A néger és fehér gyerekek közti különbség növekszik a korral, a különbség a legnagyobb a középiskolában és az egyetemeken.
7. A fehérek és négerek közti különbséget állandóan a környezeti különbségekkel próbálják igazolni. De legalább öt tanulmány, amely egyenlő társadalmi-gazdasági háttérből jövőket hasonlított össze, nem jutott lényegesen más eredményre. Ahogy javul a környezet, a néger teljesítménye javul, de a fehéré is. A különbség nem csökken. (26) Sőt, Dr. G.J. McGurknak, a Psychology a Villanovet egyetem pszichológia társprofesszorának részletes kutatása kimutatja, hogy az intelligenciakülönbség fehérek és feketék között nő, ha mindkét faj társadalmi-gazdasági háttere a középosztály szintjére emelkedik.
8. 1915-ben, Dr. G.W. Ferguson Virginiában 1000 iskolás gyerekből indult ki, akiket 5 faji osztályba sorolt, és szellemi képességeiket tesztelte. Átlagosan a tiszta négerek a fehérek teljesítményének 69.2%-át érték el. A négerek kétharmada elérte a fehérek 73%-át, a négerek fele elérte a fehérek 81.2%-át. A négerek negyede elérte a fehérek 91.8%-át. Környezetük, "előnyeik" vagy hátrányaik pontosan ugyanazok voltak.
9. Akkor is, ha a fehérek és feketék háttere ugyanolyan, ami a család jövedelmét és a gyerekkori lehetőségeket illeti, a feketék IQ-aránya még mindig átlagosan 12-15 ponttal az összehasonlítható fehéreké alatt marad. Ebben olyan esetek vannak, amikor fehér szülők fekete gyerekeket adoptáltak. Lehet hogy IQ-juk megjavult a környezet hatására, de még mindig közelebb vannak biológiai szüleikhez, mint adoptív szüleikhez.
10. Egyenlősdit hirdető ideológusok gyakran azzal próbálják az IQ-teszt eredményeit lekicsinyleni, hogy ezek kulturálisan befolyásolt tesztek. De egyetlen egy sem, sem a NAACP, sem a néger középiskolák szövetsége, sem a NEA nem volt képes olyan tesztet kifejleszteni, amelyben a feketék és fehérek eredménye azonos lett volna.
11. Az amerikai indiánok, akik gyakran sokkal rosszabb körülmények között élnek, mint az amerikai négerek egész életükben, mégis állandóan jobb eredményt érnek el az IQ-teszteken a négereknél.
12. A vegyes házasságokból jövő gyerekek IQ-szintje a fehér szülőénél általában alacsonyabb.
13. Sok emberi fajokkal foglalkozó tanulmány hasonlította össze a fehérek és négerek agyát, és az eredmények szerint a néger agy súlya 8-12%-al kisebb. mint a fehér agyé. Ilyen tanulmányokat írtak Bean, Pearl, Vint, Tilney, Gordon, Todd és mások.
14. Az agy súlyának különbsége mellett a néger agya kevesebbet nő kamaszkor után, mint a fehéré. Noha a néger agya és idegrendszere gyorsabban érik, mint a fehér agy, fejlődése hamarabb zárul le, amely akadálya a további szellemi fejlődésnek.
15. A legkülső réteg vastagsága a néger agy esetén 15%-kal vékonyabb, és tekervényei általában kisebb számúak és egyszerűbbek, mint a fehér agy esetében.
16. A néger agy elülső lebernyegei, amelyek az absztrakt okfejtés központjai, kisebbek a testsúlyhoz mérve, kevésbé tekervényesek és egyszerűbbek, mint a fehér agy esetében.
A fentieket figyelembe véve, döntse el mindenki, hogy valóban a fehér tanárokban van-e a hiba.
Tóth Máté
történész
(A szerző olvasónk.)
Hivatkozások:
African Business Magazine, Dec. '91
American Journal of Sociology, Vol. 92, pg 822+
American Renaissance, Dec. '90, Box 2504, Menlo Park, CA 94026
American Sociological Review, Vol 45, pg. 859
Basham, A.L., The Wonder That Was India, Grove Press, New York, NY 1954
Buckley, William F. syndicated column, Jan. 5. 1993
"But What about Africa?" Harper's, May '90
"The Christian Heritage of South Africa Under Attack!", Peter Hammond, Herald the Coming, Dec. '92.
Coon, Carleton S. The Origin of Races, 1962, Alfred A. Knopf
Fagan, Myron C. How the Greatest White Nations Were Mongrelized - Then Negroized, Sons of Liberty Books.
Fields, Dr. Ed, The Dangers of Interracial Marriage, PO Box 1211, Marietta, GA 30061
Howells, William. Mankind So Far, Doubleday, Garden City, NY 1945.
Harris, Marvin, 1981. Why Nothing Works. Simon & Schuster, New York, NY
Jacob, A. White Man, Think Again! 1965, publ. by author.
Jensen, Arthur R. Bias in Mental Testing, The Free Press, New York 1980
Jensen, Arthur R. Straight Talk About Mental Tests, the Free Press. (Macmillan) New York, 1981
McCall's, May '92, pg 76
McGurk, Frank, "A Scientist's Report on Race Differences." U.S. News and World Report, Sept. 21, 1956. Washington, D.C.
Pearson, Roger, Eugenics and Race, 1966, Noontide Press
Pearson, Roger. Race, Intelligence, and Bias in Academe, Scott-Townsend Publishers, N.W. Washington, D.C.
Pendell, Elmer, Sex Versus Civilization, Noontide Press.
Putnam, Carleton. Race and Reason, 1961, Howard Allen Press, Cape Canaveral, FL
Putnam, Carleton. Race and Reality, a Search for Solutions, 1967, Howard Allen, Box 76, Cape Canaveral, FL 32920
Putnam, Carleton. A Study in Racial Realities, an address at the University of California at Davis, Dec. 17, 1964
Scott, Ralph. Education and Ethnicity: The U.S. Experiment in School Integration, Scott-Townsend. Washington, D.C. 1989
Shuey, Audrey H., The Testing of Negro Intelligence, Social Science Press, New York, 1966
Simpson, William Gayley. Which Way Western Man? 1978, National Alliance Press, Box 3535, Washington, D. C. 20007
Social Forces, Vol. 69, pg.1+, Sept. '90
"South Africa: Time to Choose Sides" Soldier of Fortune, Dec. '89.
Snyderman, Mark, and Rothman, Stanely. The IQ Controversy, the Media and Public Policy. Transaction Publishers, New Brunswick, NJ 1990.
Stell v Savannah-Chattham County Board of Education, U.S. District Court, Southern Georgia, May 13, 1963.
Taylor, Jared, Paved with Good Intentions: The Failure of Race Relations in Contemporary America. 1992, Carrol & Graf. New York, NY
World Almanacs, '88, '89, '90, '91, '92
United Nations World Census, 1990
Van Loon, Henrick, 1940, Van Loon's Geography, Garden City Publ.
The Voice, Feb. 27, 1990.
Waddell, L. A. The Makers of Civilization, 1929, Angriff Press, Hollywood, CA
Weisman, Charles A. America: Free, White and Christian, 1989, SFA, Box 766-c, LaPorte, CO 80535
Weisman, Charles A. The Origins of Race and Civilization, 1990, SFA
Weyl, Nathaniel. The Geography of American Achievement, Scott-Townsend, Washington, D.C. 1989.