Észak-Korea szombat reggel újabb rakétakísérletet hajtott végre, a japán védelmi minisztérium és parti őrség jelentései szerint a ballisztikus rakéta a Japán-(Keleti-)tengerbe csapódott.
A két rakéta 50 kilométeres magasságban szállt, az egyik 350, a másik 400 kilométeres távolságot tett meg. A Japán NHK állami televízió tudósítása szerint a rakéták a szigetország kizárólagos gazdasági övezetén kívül zuhantak a tengerbe.
Az amerikai katonaság nyilatkozatban közölte, hogy észlelték a kilőtt rakétákat, azok ugyanakkor "nem jelentenek közvetlen veszélyt amerikai személyzetre, területre vagy az Egyesült Államok szövetségeseire".
"Az Egyesült Államok elköteleződése a Koreai Köztársaság és Japán védelme iránt továbbra is megingathatatlan" - írják.
A Koreai-félsziget keleti partjánál pénteken kezdődött el Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán közös tengeri hadgyakorlata.
A héten ez immáron Phenjan harmadik rakétatesztelése: Észak-Korea szerdán és csütörtökön is ballisztikus rakétát lőtt ki - utóbbit azután, hogy Kamala Harris amerikai alelnök szerdán befejezte térségbeli látogatását. Harris élesen bírálta Phenjan diktatúráját, törvénytelen fegyverkezési programját, és hangoztatta, hogy ezekkel Phenjan veszélyezteti a térségben a békét és a stabilitást.
(MTI)
Frissítés: Irak vagy Irán, Kamala Harrisnek is tök mindegy
Kamala Harris amerikai alelnök csütörtökön a Koreai-félsziget demilitarizált övezetében tartott beszédet, melynek során kijelentette, hogy az Egyesült Államok erős szövetségese az "Észak-Koreai Köztársaságnak". Valószínűleg az alelnök csak összekeverte Dél-Koreát és a Kim Dzsongun által irányított északit - szemlézte a Mandiner.
Az Egyesült Államoknak nagyon fontos kapcsolata, szövetsége van az Észak-koreai Köztársasággal. Ez a szövetség erős és tartós”
– jelentette ki határozottan Kamala Harris.