Az Egyesült Államok felülvizsgálhatja kapcsolatait Szaúd-Arábiával a kőolaj-kitermelő országok szervezetének (OPEC) múlt heti kitermeléscsökkentésről szóló döntése nyomán - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője, miután erre szólított fel Bob Menendez demokrata párti szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke.
John Kirby, a CNN hírtelevíziónak adott interjújában természetesnek mondta, hogy a kőolaj-kitermelő országok Oroszországgal is kibővített szervezete, az OPEC+ döntése fényében újraértékelik a kapcsolatokat. Megjegyezte: Joe Biden amerikai elnök korábban is nagyon világosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a Szaúd-Arábiához fűződő viszonyt folyamatosan újra kell értékelni, és ez történik most.
A szóvivő hozzátette, hogy az elnök hajlandó a párbeszédre a kongresszussal a Szaúd-Arábiához fűződő kapcsolatok jövőjéről, és ez a párbeszéd nem várathat magára sokáig. A kérdés ugyanis nemcsak az Ukrajnában zajló háborút érinti, hanem az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket is - tette hozzá a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
A szenátus külügyi bizottságának elnöke hétfőn a Szaúd-Arábiával történő amerikai együttműködés befagyasztására szólított fel. Bob Menendez az amerikai fegyvereladások leállítását is követelte, mert véleménye szerint a szunnita királyság igazolta Oroszország ukrajnai háborúját azzal, hogy az OPEC+ visszafogja a kőolaj kitermelését.
Az OPEC+ múlt szerdán a kitermelés nagymértékű, napi 2 millió hordós visszafogásának novemberi bevezetéséről döntött.
A Szaúd-Arábia vezette OPEC+ határozatával kapcsolatban Biden elnök csalódottságának adott hangot újságírók előtt, és közölte, hogy alternatív megoldásokat keresnek. Karinne Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője szintén újságírók előtt úgy fogalmazott: az OPEC+ egyértelműen Oroszország mellé állt.
Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere határozottan visszautasította a politikai motivációra vonatkozó utalást. Abdulaziz bin Szalmán leszögezte: az OPEC+ a stabil energiapiacok őreként működik.
Az Egyesült Államok olaj- és gázipari szövetségének a közösségi médiában megjelent közleménye szerint a Fehér Háznak egyetlen lehetősége maradt, amelytől soha nem lett volna szabad elfordulnia: az amerikai forrásokra alapozott olaj- és gázipar.
(MTI)