Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság szerdán hivatalosan is nyilvántartásba vette Ron DeSantist, Florida kormányzóját, aki elindul a republikánus elnökjelöltségért, és akit Donald Trump legesélyesebb vetélytársának tartanak a versenyben.
Zoom
Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images
A 44 éves politikus az előzetes várakozások szerint a nyilvánosság előtt szerdán a közösségi médiában jelenti be indulását a republikánus elnökjelöltségért.
A kormányzói posztra tavaly novemberben újraválasztott Ron DeSantis a Twitteren, a tulajdonossal, Elon Muskkal folytatott beszélgetés keretei között fejti ki politikai terveit. A Twitter tulajdonosa kedden egy londoni üzleti eseményen úgy fogalmazott, hogy Ron DeSantis "egy meglehetősen nagy bejelentést tesz majd", amelyhez fogható első alkalommal történik a közösségi médiában. A Twitteren a tervek szerint washingtoni idő szerint este 6 órakor kezdődik a beszélgetés a kormányzó és az üzletember között.
Florida kormányzója az elmúlt hetekben több, a republikánus előválasztás szempontjából fontos államban tartott beszédet, legutóbb New Hampshire-ben, ahol a floridai politika irányairól beszélt. Ron DeSantis másfél hete Iowa államban tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a kormányzás nem szórakoztatásról és saját márkaépítésről, illetve a közösségi médiában való kommunikálásról szól, hanem eredmények felmutatásáról.
Az elmúlt négy hétben készült közvélemény-kutatások - RealClearPolitics által közölt - összegzése szerint a republikánus párton belül Donald Trump messze a legnépszerűbb politikus. A volt elnököt a republikánus választók 56 százaléka támogatja, míg a floridai kormányzót 19 százalék. A harmadik legnépszerűbb republikánus politikus Mike Pence volt alelnök 5,6 százalékkal, de ő nem jelezte indulását, és az utóbbi időszakban utalást sem tett erre.
A már hivatalosan is elnökjelöltségre pályázó republikánusok közül Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet népszerűsége 4,3 százalék, Vivek Ramaswamy vállalkozóé 3,6 százalék, míg Tim Scott szenátoré, aki hivatalosan hétfőn tett bejelentést indulásáról, egyelőre 1,8 százalék.
(MTI)