Polgármesterek leváltásáról tartanak népszavazást Koszovó többségében szerbek lakta északi részének négy több településén vasárnap. A helyi szerbek a voksolás bojkottját jelentették be.
Kosovska Mitrovica északi, szerbek lakta részén, Zubin Potokban, Zvecanban és Leposavicon a helyiek a tavaly megválasztott polgármesterek menesztéséről szavaznak. Amennyiben a népszavazás eredményes lesz - vagyis ha a választói névjegyzéken szereplők 50 százaléka plusz egy fő szavaz igennel a polgármesterek leváltására -, új önkormányzati választást írnak ki az említett helyeken.
A tavaly áprilisi észak-koszovói önkormányzati választásokat a helyi szerbek bojkottálták, így az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett választották meg az albán nemzetiségű polgármestereket. A településeken nem sokkal később zavargások törtek ki, amikor a városvezetők el akarták foglalni hivatalukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR katonáira támadtak, akik közül 27 magyar katona sebesült meg, többen súlyosan.
A mostani voksolást ugyan a helyi szerbek kérték, a Belgrád támogatását élvező Szerb Lista és más, kisebb pártok ismét bojkottra szólították fel a szavazókat, véleményük szerint ugyanis nem teljesültek a tisztességes voksolás feltételei, és nem pontosak a választási bizottság adatai, vagyis a szerbek szerint a valós adatoknál jelentősen magasabb a választói névjegyzéken szereplők száma. Szerintük ennél kevesebb szerb él már az említett településeken, mert a pristinai kormányzat zaklatása miatt sokan elköltöztek Észak-Koszovóból.
A választói névjegyzéken szereplők száma lehet a döntő, amikor a voksolás sikerességét értékelik.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A KFOR-t 1999-ben a szerb-koszovói konfliktus lezárása után hozták létre annak érdekében, hogy fenntartsa a békét Koszovóban. A Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat megoldása mindkét ország európai integrációjának a kulcsa, ennek ellenére sem Belgrád, sem Pristina nem törekszik valódi megbékélésre.
(MTI)