Dél-Koreában a fő ellenzéki párt szerdán lemondásra szólította fel az államfőt, Jun Szogjolt. A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy "lázadás" miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen, miután egyik napról a másikra szükségállapotot hirdettek, majd néhány órával később feloldották.
A dokumentum szerint feljelentést tesznek az államfő, a védelmi és belügyminisztere, valamint "a hadsereg és a rendőrség kulcsfigurái, így a szükségállapot parancsnoka és a rendőrfőnök ellen".
A kormányzó párt, a Népi Erők Pártja (PPP) szerdán hangsúlyozta, hogy felelősségre kell vonni az államfőt. "Az elnöknek azonnal és részletesen magyarázatot kell adnia erre a tragikus helyzetre" - mondta Han Donghun, a párt vezetője a televízióban, hangsúlyozta, "minden érintettet felelősségre kell vonni".
Reggel az elnök kabinetfőnöke és kulcsfontosságú tanácsadói "tömegesen nyújtották be lemondásukat" - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A Koreai Szakszervezetek Konföderációja, az ország legnagyobb szakszervezeti tömörülése, amelynek mintegy 1,2 millió tagja van, "korlátlan általános sztrájkra" szólított fel Jun lemondásáig.
Szerda délig az államfő még mindig nem jelent meg a nyilvánosság előtt - írta jelentésében az AFP francia hírügynökség.
(MTI)