A kínai hatóságok nyomozást indítottak három feltételezett amerikai ügynök ellen, akik Peking gyanúja szerint kibertámadásokat követtek el a februárban Harbinban megrendezett ázsiai téli játékok ellen - derül ki a harbini rendőrség közleményéből, amelyet kedden a kínai állami média idézett.
Az északkelet-kínai város rendőrkapitányságának közleménye Katheryn A. Wilson, Robert J. Snelling és Stephen W. Johnson néven azonosította a gyanúsítottakat, akik a helyi hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségének (NSA) megbízásából cselekedtek.
A rendőrség szerint a támadások célpontjai a játékok előtt és alatt is az irányításukra szolgáló rendszerek, például a regisztrációval, a versenyekre való nevezéssel és az utazással kapcsolatos felületek voltak, amelyeken mind hatalmas mennyiségű, a játékokkal kapcsolatban álló személyek kényes, személyes adatait tárolták - áll a jelentésben. Ezenkívül a gyanúsítottak megtámadták Hejlungcsiang tartomány létfontosságú infrastruktúrájának számítógépes rendszerét is, egyebek között az energiarendszert, a közlekedést, a víztározókat, a távközlést és a védelmi kutatóintézeteket célozva meg - tették hozzá.
Lin Csien kínai külügyi szóvivő kedden elmondta, hogy a támadások súlyos károkat okoztak a kulcsfontosságú infrastruktúrában, a nemzetvédelemben, a pénzügyekben, valamint a kínai állampolgárok személyes információinak biztonságában.
"Kína már többször kifejezte aggodalmát az Egyesült Államoknak az infrastruktúrája elleni kibertámadások miatt. Felszólítjuk az amerikai felet, hogy felelősségteljesen álljon a kiberbiztonsági kérdésekhez, és állítsa le a Kínát érő támadásait" - mondta Lin.
(MTI)