Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton üdvözölte, hogy pénteken megkezdte fegyvereinek átadását a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK). A török államfő szerint ez egy "fájdalmas fejezet" végét jelenti Törökország nehéz történelmében.
A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai ülésén a török elnök úgy nyilatkozott, hogy a végéhez közeledik a több mint 40 évnyi "terrorista csapás", amiért szavai szerint a Kurdisztáni Munkáspárt a felelős.
Törökországban a PKK pénteken kezdte meg fegyvereinek leadását, ami várhatóan szeptemberre fejeződik be.
A lépésre azután került sor, hogy Abdullah Öcalan, a PKK vezetője, akit 1999 óta egy Isztambul közelében lévő szigeten tartanak fogva, februárban kongresszusának összehívására, valamint feloszlatásra és leszerelésre szólította fel a szervezetet. Májusban a PKK elfogadta vezetője javaslatát.
A PKK 1984-ben kezdett fegyveres lázadást Törökország ellen, egy független kurd állam létrehozását tűzve ki célul. A konfliktus azóta több mint 40 ezer ember életét követelte, súlyos gazdasági terheket rótt az országra, és mély társadalmi feszültségeket szított.
(MTI)