Az utóbbi négy év nyári hőhullámai miatt több mint kétszázezer ember vesztette életét Európában - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, arra is figyelmeztetve, hogy a visszatérő hőhullámok az éghajlatváltozás válságjelenségei.
Hans Kluge a WHO új, az emberek szélsőséges hőségtől való védelmét célzó irányelveit ismertetve azt mondta, hogy az Európai Unióban és társult országaiban regisztrált halálesetek többségét "teljes mértékben meg lehetett volna előzni".
A regionális igazgató szerint az utóbbi évek szélsőséges hőségei a kioltott emberéleteken túl további több millió ember számára okoztak fizikai és mentális nehézségeket.
Hangsúlyozta: "összehangolt, erőteljes és intézményes válaszra" van szükség a hőségek okozta, "rendszerszintű válság" leküzdéséhez - emelte ki.
A WHO által javasolt intézkedések közé tartozik az árnyékolt területek bővítése a városokban, az idős emberek kiszáradásának megelőzése a szociális szolgáltatások fejlesztése révén, valamint a tanárok és gondozók célirányos kiképzése arra, hogy fel tudják ismerni a hőség okozta betegségek tüneteit. További javasolt intézkedés, hogy a nap legmelegebb időszakaiban munkaszüneteket kell tartani, illetve rugalmas műszakokat kell bevezetni a munkahelyeken; és a hőhullámok idején növelni kell az egészségügyi intézmények személyzeti létszámát. A szervezet azt is szeretné elérni, hogy a tagországok helyi hatóságai dolgozzanak ki a saját akcióterveket a hőség káros egészségügyi hatásai elleni fellépésre.
A javasolt intézkedések egyértelmű célja az hogy a nyári hőhullámok miatt vagy azokkal összefüggésben ne haljon meg több ember - emelte ki Hans Kluge.
A WHO adatai szerint a szélsőséges hőség évről évre több halálozást és megbetegedést, valamint több milliárd dolláros gazdasági veszteségeket okoz.
(MTI)





