"A Saul fia a pokol epicentrumában játszódik, mindazonáltal a remény filmje" - ömlengett az alkotás főszerepét alakító Röhrig Géza a cannes-i versenyprogramban nagy feltűnést keltett, az MTI szerint "megrázó holokausztdráma" pénteki budapesti sajtóbemutatóját követően.
Nemes Jeles László e heti zsidósajnáltató propagandafilmje, amelyet sokan a cannes-i filmfesztivál díjesélyeseként emlegetnek, viszonylag ismeretlen nézőpontból mutatja be az auschwitzi munkatábort, de nem a tábori bordély, úszómedence vagy futballcsapat szemszögére kell gondolni. A film nem árulja el, hogy mikor és hol vagyunk, de ezzel az első képsorok után azonnal tisztában van a néző. Erdély Mátyás operatőr kamerája a több mint másfél órás filmben szinte szünet nélkül követi a munkatábor (az MTI-anyag tévesen "haláltábornak" írja - a szerk.) Sonderkommandójának egyik tagját, Sault, akit az tép ki az apátiából, hogy azt hiszi, 14 éves fiát pillantja meg a "gázkamrában" meggyilkoltak között.
 Röhrig Géza (b) Saul Auslander és Molnár Levente (j) Abraham szerepét alakító színészek |
Nemes Jeles László filmje azért "szép és okos", mert állandóan lebegteti, hogy Saul tényleg a fiát találja-e meg. A gázkamrák - mint látjuk tehát, a film a tudományos fantasztikum világába is elkalauzolja a nézőt - halottait a krematóriumba szállító sonnerkommandósok a saját szűk világukba menekülnek, "őt meg egy olyan élmény éri, ami hirtelen kibillenti" - magyarázta Röhrig Géza.
A színész a helyzetet érzékeltetésére Benedek István Aranyketrec című könyvére utalt, amely egy pszichiátriai intézetben játszódik: a vizitre érkező orvost egy reggel az elmebetegek üvöltése helyett csönd fogadja, az egyiküknek gyermeke született, és ez olyan elementáris élmény volt a többiek számára, hogy gondozni kezdték. "Auschwitzban az a dolgok rendje, hogy tízezer embert égetnek el egy nap. Ennyi halál között az egyik mégis ki tud emelkedni, ami fantasztikus vigasz. Azt gondolom, hogy Saul boldog ember" - vetített Röhrig Géza, hozzátéve, hogy "miközben a film a pokol epicentrumában játszódik, mindazonáltal a remény filmje".
A színész szerint Saul felemelkedik a helyzethez, miközben a sonderkommandós társai megpróbálják "lehúzni a fejüket, hogy a hullámok átvonuljanak fölöttük".
A biztonság kedvéért néhány százmillió forintnyi közpénzzel megtámogatott Saul fiával az alkotók célja nem az volt, hogy bemutassák a munkatáborok életét, a kameramozgás és a történet sem erre koncentrál. A nézőt mégis mélyen megrázza a film, mert személyes történeten keresztül látjuk, tehát a cél bevallottan a propaganda általi tudatrombolás.
"A nagy kérdés, amit a film után sokan magukban dédelgetnek: én hogyan viselkedtem volna? Az igazán nagy alkotások az ember önismeretét mélyítik el. A nézőnek önmagába kell néznie, hogy rájöjjön, arra, helyes úton jár-e, helyes módon él-e, vajon szolidáris tudott volna lenni, tudott volna Saul lenni? Nem hiszem, hogy egy informatív, tényfeltáró dokumentumfilm ezt nyújthatja. Az élet erkölcsi kérdés, a magatartás erkölcsi kérdés, egy dokumentumfilm nem tud rákérdezni olyan katartikus erővel, mint egy művészfilm vagy fikció" - fejtegette a színész.
(MTI nyomán)
Frissítés: Ezek akarnak minket "normálissá" nevelni - olvasónk kiegészítése
Tisztelt Kurucok!
Épp a cikkben hivatkozott Aranyketrecet olvasom (negyedik kiadás, 1968), és a vége felé járva bizton kijelenthetem, hogy a könyv alaphangulata egyáltalán nem az üvöltöző elmebetegekről szól, akiket sokként ér egy gyerek születése. Épp ellenkezőleg, az orvos naplószerűen leírja, miként lehet "megfékezhetetlen dühöngőkkel" emberségesen bánni. Továbbá az orvos nem "vizitre érkezik", hanem ő is ott lakik.
Csak érdekességképpen álljon itt egy rövid idézet a könyvből. Ez sem közvetlen a mű mondanivalója, viszont jól szemlélteti az elvet, hogy hogyan gyúrják eme cikkbeli emberek a degenerált elveiket, dolgaikat normális társadalmi törvényekké, azaz többség által elfogadottá, vagy legalábbis el nem utasítottá. Röviden ezek akarnak minket "normálissá" nevelni. Ne hagyjuk!
 |
Kapcsolódó:
