A Paks 2-projekt az ország eddigi legnagyobb beruházása a 21. században, és még valószínűleg hosszú ideig. Ezen beruházás mellett és ellen szóló érvek ismerete elengedhetetlennek bizonyulhat a projekt indokoltságának és hasznának eldöntésére.
Előzmények:
Egy kis kitekintés az árampiacra
Az egyik érv, amivel népszerűsítik az atomenergiát, annak olcsósága. Erről az elmúlt években a projekt támogatói és ellenzői részéről bőven elhangzott pro és kontra is. Mi az összes ilyen tárgyú kijelentés, újságcikk és tanulmány közlése helyett inkább egy egyszerűbb módot választunk a projekt értékelésére, ami alapján az érdeklődök némi fogalmat kaphatnak a projektet övező problémákról.
Tegyük fel, hogy a kormányzati számítások a Paks 2 által termelt áram áráról reálisak (amúgy nem azok). Az elmúlt években, amikor kormányzati szakértők beszéltek az atomenergiáról, akkor tipikusan megawattóránként 50-57 euró árat említettek. Ez durván 16-18 forint kilowattóránként.
Tegyünk most egy pillantást az árampiacra. Amikor írtam ezt a cikket, akkor az áramtőzsdén az árak megawattóránként 30-41 euró között tanyáztak. Ebből látszik, hogy a projekt a jelenlegi kereskedelmi árak mellett egyáltalán nem nyereséges.
Itt azért meg kell említenünk, hogy az árak nem állandóak, tehát mozoghatnak felfelé és lefelé is, de ezen egyszerű példa alapján látszik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Paks 2 nyereséges lesz. Ez alapvetően azért nagy probléma, mivel az erőmű még a jelenlegi kivitelezési költségek mellett, határidőcsúszás hatását nem számítva is durván négyezermilliárd forintba fog kerülni, vagyis a tét elég nagy. Egyes vélemények szerint ez anyagilag akkora tét, hogy akár államcsődöt is okozhat, ami nem teljesen irreális vélemény, figyelembe véve, hogy 2010-ben azzal mentették meg az országot az államcsődtől, hogy a 3 ezermilliárd forint magánnyugdíj-pénztári vagyont államosították.
Félbehagyott erőművek
Az atomenergia-ellenes szervezetek egyik érve az atomerőművek esetében a határidők csúszása és a költségek növekedése az építkezések folyamán. Ez ugyan egy komoly probléma, viszont vannak rosszabb esetek is, mégpedig amikor építés közben félbehagyják az erőművet.
Az egyik jó példa erre az USA. Ott az atomenergia virágkorában, a 70-es és 80-as években a beruházók több tucat atomerőművet félbehagytak, vagyis az elköltött több milliárd dollár ellenére úgy döntöttek, hogy nem finanszírozzák tovább a projekteket. Az USA területén jelenleg 41 olyan atomerőműblokk áll, amit az építkezések különböző fázisaiban félbehagytak. Ezek között vannak olyanok is, melyeknél a készültség szintje meghaladta a 75%-ot, vagyis több milliárd dollár elköltése után döntöttek úgy a beruházók, hogy már a maradékot sem éri meg rákölteni az erőműre (vagy legalábbis elfogyott a pénz). Ez a totális csőd, ugyanis ebben az esetben a szimpla költségtúllépéssel szemben az történik, hogy pénzt költünk egy projektre, és semmi nem jön vissza, míg egy befejezett atomerőmű legalább termel valamit.
 Térkép az USA félbehagyott (elhagyott) atomreaktorairól |
Az építkezés félbehagyására a legfrissebb példa az USA-ban lévő V. C. Summer erőműprojekt. Ebben az esetben már beleöltek az erőműbe 9 milliárd dollárt, aminek ellenére a megrendelők úgy döntöttek, hogy nem éri meg tovább fojtatni a projektet.
 Az elhagyott V. C. Summer-projekt |
Kína: elfordulás?
Akik az atomenergiával érvelnek, azok leginkább két országot, Franciaországot és Kínát hozzák fel érvként. Az előbbiről már volt szó, most az utóbbiról írunk néhány gondolatot.
Kínát az atomenergia képviselői és pártolói azért hozták fel példának, mert az 5-10 évvel ezelőtti időszakban Kínából számos olyan terv szivárgott ki, miszerint a kínai kormány és energiavállalatok több száz atomerőművet akarnak építeni, vagyis kb. annyit, mint amennyi a világ összes többi országában jelenleg együttvéve van. Ez Kína lakosságát és energiaéhségét tekintve nem meglepő.
Viszont az elmúlt 2-3 évben már koránt sem ez volt a helyzet. Egyrészt, most már nem szivárognak ki ilyen ambiciózus tervek, másrészt Kína konkrétan nem rendelt új atomerőművet 2016 decembere óta. A már építés alatt lévő atomerőműveken még zajlik a munka, vagyis azokat még bejezik, de a kínai hatóságok 2016 óta nem hagyták jóvá új atomerőműveknek a terveit.
Fejlemény (ugyanis mióta elkezdtem írni a cikksorozatot, azóta egy kicsit változott a helyzet): Kínában a közelmúltban jóváhagyták további négy atomerőmű építését, de ez Kína méretéhez és energiaigényéhez képest szinte semmi, ugyanis az elmúlt 20 évben Kínában hetente legalább egy, gyakran kettő szénerőművet adtak át, ami évente ötven-százat jelent. Vagyis ez nem fogja Kína energiaellátását megváltoztatni.
Az atomerőmű-építések csúszása mellett egy másik tény Kínáról az, hogy a közelmúltban ott a nap- és szélenergia beelőzte az atomot a megtermelt energia mennyiségét illetően.
Probléma a megújuló energiával: negatív árak az árampiacon
Van egy problémakör, ami miatt a megújuló energia számára nagyon nehéz elképzelni, hogy szabadpiaci áramtőzsdén meg tudjon élni. Ez röviden fogalmazva: az elmúlt években egyre gyakrabban megjelenő, ún. negatív árak az árampiacokon.
Ezen jelenség alatt azt értjük, hogy a megújuló energia (konkrétan a nap- és szélenergiára szűkítvén) nem akkor termel, amikor igény van rá, hanem akkor, amikor a körülmények (napsütés, széljárás) engedi. Ezen okból, amikor a körülmények kedvezőek, akkor az árampiacon a hirtelen megújulóenergia-termelés túlkínálatot okoz, ami lenyomja az árakat. Ez Európában és a világ többi részén is már olyan mértékű, hogy évente több tucatszor negatív árak alakulnak ki a piacon, vagyis a termelők fizetnek a fogyasztóknak, hogy vegyék át az áramot.
Ez első hallásra jó dolognak tűnik, de nincs az az üzleti modell, ami mellett abból meg lehet élni, hogy fizetünk a vevőinknek. Vagyis minél több napelemet és szélturbinát integrálunk a hálózatba, a termelők annál kevesebbet kapnak az általuk termelt áramért. Emiatt a nap és szélenergia állami támogatás nélkül valószínűleg soha nem lesz versenyképes.
Viszont ez azt is jelenti, hogy nem csak a nap- és szélerőművek számára lesz ilyenkor negatív az ár, hanem minden más erőmű számára is. Vagyis a megújuló energia EU-támogatása miatt a szén-, földgáz- és atomerőműveknek is meg kell küzdeniük azzal a helyzettel, hogy egyre többször semmit sem kapnak az általuk termelt áramért. A jelenleg is működő paksi erőművünk a német árampiacra az elmúlt 5 évben jellemző árak mellett már veszteséges lenne.
A Dunkelflaute
A nap- és a szélenergia alapvetően az időjárás függvényében tud áramot termelni. A helyzet az, hogy vannak olyan időszakok, amikor egyik sem áll rendelkezésre huzamos, akár több napos időszakon keresztül. A német energiaszektorban ennek a nem hivatalos elnevezése a „Dunkelflaute”.
A Dunkleflaute esetén több napon keresztül minimális a nap- és a szélenergia termelése Németország jelentős részében. Ez az Atlanti-óceán hatására alakul ki az európai országokban. Általában kétévente előfordul egy olyan Dunkelflaute, ami 10 napig is eltart. Annál rövidebb, de több napig tartó Dunkelfalute-időszakok pedig évente többször is előfordulnak. A jelenlegi technológiai lehetőségeink mellett ilyenkor nem tudunk mást tenni, minthogy bekapcsoljuk a mindig rendelkezésre álló fosszilis erőműveket. Ez azt jelenti, hogy bármennyire is megy le a napelem ára, a hálózatnak mindig tartalékban kell tartani annyi erőművet, ami átveszi azok termelését ilyen eseményekkor.
 A megújuló energia termelése 2017-ben Németországban egy 10 napos Dunkelflaute alatt |
Amúgy ezt a problémát valamennyire a zöldszervezetek is megértik, elfogadják, és erre azt a megoldást preferálják, hogy álljanak készenlétben gázerőművek tartalékként. Viszont attól még azokat fenn is kell tartani, a hálózattal együtt, ami jelentős többletköltséget jelent az ellátásnak. Bár az is igaz, hogy gázerőműveket viszonylag olcsón lehet építeni, ami miatt magáncégek és az áramellátást biztosító rendszerirányítók is építenek olyanokat tartalék erőműveknek, illetve inkább menetrendtartónak.
(Olvasónktól)
Források:
- Cikk a kínai elfordulásról (Oilprice)
- Cikk a kínai elfordulásról (Chinadialogue)
