Az Interpol is bekapcsolódott a görög cigánytelepen a múlt héten talált világos bőrű és szőke hajú kislány szüleinek a keresésébe. A nemzetközi rendőri szervezet főtitkára közölte, hogy a Maria névre hallgató kislány adatait elküldték az Interpol mind a 190 tagállamának.
A lyoni székhelyű szervezet közgyűlésén, a kolumbiai Cartagenában Ronald Roble helyi idő szerint kedden este beszámolt arról, hogy a görög hatóságok kérésének eleget téve az Interpol a kislány adatai, illetve fényképe mellett DNS-profilját is továbbította a tagországoknak. Ezen kívül szétküldték annak a cigány házaspárnak az adatait is, akiknél a kislányt az elmúlt hét közepén megtalálták.
Zoom
A korábbi hírek arról szóltak, hogy a kislány állítólag négy éves. A legfrissebb értesülések szerint azonban a hatóságok egy fogorvosi vizsgálat nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy öt-hat éves lehet.
Tíz család remélheti, hogy övé a szőke Maria
A görögországi cigánytáborban talált kislány esete a gyanú szerint nem egyedülálló. Görögország a földrajzi adottságai és könnyen kijátszható anyakönyvezési előírásai miatt a gyerekkereskedők paradicsomának számít.
A görög hatóságok drogokat és fegyvereket kerestek a Görögország középső részén, Larissza városa mellett található cigánytáborban, és néhány lőfegyveren és egyelőre beazonosítatlan tablettán kívül egy szőke kislányra bukkantak. A kisgyerek látványosan más genetikai állománnyal rendelkezett, mint azok az emberek, akik a szüleinek vallották magukat. A DNS-vizsgálat már bebizonyította, hogy a szőke, világos bőrű és zöld szemű kislány egészen biztosan nem a 40 éves Elefteria Dimopulu és a 39 éves Hrisztosz Szalisz gyereke, igaz, ezt már ők sem állítják. Eddig azonban ellentmondásos történetekkel álltak elő arról, hogy miként került hozzájuk a gyerek.
Zoom
Zoom
A Maria névre hallgató kislány a vonásai alapján Észak- vagy Kelet-Európából származhat a görög hatóságok szerint. Most nagyjából tíz család – köztük amerikai, kanadai, lengyel és francia – reménykedhet abban, hogy talán megkerült az elveszettnek hitt gyereke, a kislányról jelenleg gondoskodó, A Gyermek Mosolya elnevezésű alapítvány szóvivője szerint ugyanis körülbelül ennyi gyerek jöhet szóba Maria azonosításánál. Ehhez a görög rendőrség nemzetközi segítséget is kért, és a kérése egészen elképesztő visszhangra talált.
A kislányt jelenleg gondozó alapítványhoz legalább nyolcezer érdeklődő telefon futott be, többen egészen hihető történettel jelentkeztek. A Kanas Cityben élő Deborah Bradley és Jeremy Irwin például azonnal felkérte az FBI-t, hogy lépjen kapcsolatba a görög hatóságokkal. A kislányuk két évvel ezelőtt, 11 hónapos korában tűnt el. „Egyetlen tipp sem lehet túl jelentéktelen” – indokolta az anya az izgatottságát.
Zoom
A görög hatóságok most nyilvánosságra hozták a házaspárnak, a 40 éves Elefteria Dimopulunak és a 39 éves Hrisztosz Szalisznak a fényképét is, azt remélve, hogy valaki jelentkezik információkkal arról, hogy a kislány miként kerülhetett hozzájuk.
A házaspár érvei nem állnak túl szilárd lábakon. Egyrészt azt állították, hogy a gyerek négyéves, az orvosi vizsgálatok szerint azonban inkább öt vagy hat, és a személyazonosságát igazoló dokumentumok is gyanúsak. Így a házaspárt nemcsak gyerekrablással, hanem közokirat-hamisítással is megvádolták.
A helyi cigányok vezetője, Haralambosz Dimitriu viszont a védelmükre kelt, és azt állította: azért vették el a gyereket egy bolgár anyától, mert az nem tarthatta meg, és a kislányt úgy nevelték, mint egy normális gyereket. A Gyermek Mosolya alapítvány szerint viszont egészen rossz körülmények között bukkantak rá.
A kislány családi hátteréről néhány nap leforgása alatt számtalan elmélet született. A brit Telegraph című lap megpróbálta összegyűjteni a komolyan vehető feltételezéseket. A farszalai cigánytáborban például többen azt állították, hogy a kislány egy bolgár családé, és a megvádolt házaspár megállapodott a vér szerinti szülőkkel, hogy ideiglenesen gondoskodik a gyerekről. A bolgár szülők alkalmi munkákat vállaltak a környéken, és amíg ők dolgoztak, a táborban élő házaspár a sajátjaként nevelte Mariát. Az igazi apja állítólag néha meg is látogatta – legutóbb öt nappal Szaliszék letartóztatása előtt. Ezt az elméletet erősen megkérdőjelezi, hogy a cigók hiába kérték a bolgár apát, hogy mesélje el a történetét a rendőrségnek, ő eltűnt.
A témába beleásta magát az egyik görög oknyomozó televíziós műsor is, amelynek a riporterei interjút készítettek a Mariát nevelő házaspár egyik rokonával, aki azt állította, hogy a kislányt pár napos korában a vér szerinti édesanyja, egy bolgár nő adta el Szaliszéknak. A nőt eddig nem találták meg, és az sem világos, hogy köze van-e ahhoz a bolgár férfihoz, akit a táborban élők emlegettek.
Érkezett néhány érdekes információ Svédországból is, bár a svéd rendőrség semmit sem erősített meg ezek közül. A skandináv rokoni szálak sokszor felvetődtek az elmúlt napokban, de volt olyan feltételezés is, hogy a kislány édesanyja esetleg egy ukrán nő. Egy szaloniki házaspár is jelentkezett a görög rendőrségen, azt állították, hogy Maria az ő kislányuk lehet. Eddig úgy tudták, hogy a gyerekük a szülésnél meghalt, bár a holttestét egyszer sem látták, és az exhumálásnál csak egy üres koporsót találtak. Kézenfekvő magyarázat volt az eltűnésére, hogy gyerekkereskedők rabolták el az újszülöttet.
Virágzik a gyerekkereskedelem
Maria esete a gyanú szerint nem egyedülálló. Az ügy felszínre hozta a problémát, amellyel a görög hatóságok már jó ideje küzdenek, mivel Görögország a földrajzi adottságai és könnyen kijátszható anyakönyvezési előírásai miatt a gyerekkereskedők paradicsomának számít.
Az erre szakosodott bűnszervezetek több száz gyereket hurcolnak be a Balkánról Görögországba. Ezzel a kiskorúak búcsút is mondhatnak a boldog gyerekkornak, hiszen vagy munkára, vagy szexre kényszerítik őket. A szerencsésebbeket pedig jó pénzért továbbadják adoptálásra váró görög, illetve külföldi pároknak. Az UNICEF görögországi vezetője, Lambrosz Kanellopulosz a BBC-nek azt mondta, hogy a gyerekkereskedő hálózatok háromezer gyereket szállítanak át az országon. E közben a görög hatóságok felderítési statisztikája nem túl szívderítő. Az amerikai külügyminisztérium emberkereskedelmi jelentése szerint mindössze 94 áldozatot azonosítottak tavaly.
A szakember szerint a görög rendszer tele van lyukakkal, és sem a megelőzés, sem a nyomozás nem működik megfelelően. A gyerekkereskedők pedig sokszor azért használják a cigányokat, mert azok nincsenek annyira a társadalom látókörében.
A Telegraph szerint a görög sajtóban felvetődött, hogy létezik egy olyan bűnszervezet, amely Bulgáriából Görögországba szállítja az állapotos nőket, majd elveszi tőlük, és eladja a gyerekeiket. Korábban több cikk is beszámolt arról, hogy az Athénban szülő külföldi anyák holtan született gyerekeinek a koporsóit üresen találták. Az alapítvány szóvivője szerint ugyanakkor egyelőre nincs arra utaló bizonyíték, hogy a kislányt arra kényszerítették volna, hogy az utcán dolgozzon vagy kolduljon.
Egy nemrég felderített eset sokat elárul az ilyenkor bevett módszerekről. A bulgáriai cigány nő egy szaloniki kórházba ment be szülni. Az egyik bűnbanda tagja a rokonának adta ki magát, és elkísérte a kismamát a kórházba. A szülés után háromezer eurót fizetett neki, a gyereket elvitte, és továbbadta egy gyerekre váró görög házaspárnak. A gyerekre vágyó szülők akár 30 ezer eurót (kilencmillió forintot) is készek kifizetni egy csecsemőért.
Az esetek túlnyomó többségében nem elrabolják, hanem inkább adják-veszik a gyerekeket néhány ezer euróért. Azok a gyerekek, akiken nem tudnak túladni, rendszerint az utcán kötnek ki. Ők azok, akiket rendszeresen lehet látni a közlekedési lámpáknál, amint kéregetnek. Ezeknek az utcagyerekeknek a megmentésére szakosodott többek között az a szervezet is, amelyik most Mariára vigyáz.
A görög anyakönyvezési rendszer is több sebből vérzik a BBC szerint, így nincs is mit csodálkozni azon, hogy az ügyben érintett házaspár által bemutatott hamis dokumentumok szerint a nő tíz hónap alatt hat gyereket szült, a papírok szerint pedig a férfinak további négy gyerek van a nevén.
A görögországi önkormányzati archívumok nincsenek összekötve, így egy-egy újszülöttet gond nélkül anyakönyvezni lehet több önkormányzatnál is. Az anyakönyvezéshez pedig elég két tanú, aki megerősíti a gyerek születését a hatóságoknak. A görög kormány most próbál javítani a helyzeten, kötelezővé tenné például a DNS-tesztet azoknak a gyerekeknek az esetében, akik kórházon kívül születnek.
A görög belügyminiszter-helyettes most azt is vizsgálja, hogy a Maria ügyében érintett köztisztviselők hibáztak-e. Az anyakönyvi hivatalban, ahol kiadták Maria születési bizonyítványát, a nyomozás végéig felfüggesztettek négy tisztségviselőt, köztük a hivatal vezetőjét. A gyerek születési bizonyítványát az idén állították ki, ami még a kaotikus görög anyakönyvezési viszonyok között is szokatlan.
A kislány elrablásával gyanúsított házaspárnak hétfőn kell megjelennie a bíróság előtt.
(MTI - Origó nyomán)
Kapcsolódó: