Az alábbi "találós kérdéssel" a rendőrség kettős mércéjére akartunk rámutatni tegnap, ráirányítva a figyelmet arra, hogy, bár megkönnyítené a körözést a bőrszín feltüntetése a rendőrségi felhívásokban, csak a legritkább esetben nevezik azt meg - kivéve ha fehér, azaz magyar emberről van szó.

És, mivel a legritkább esetben találkozunk bőrszínmegjelöléssel, amikor pedig mégis találkozunk, akkor fehér emberről van szó, adódik a következtetés, hogy amikor nem tüntetik fel, akkor milyen származásúakról lehet szó, azaz mi az "alapértelmezett" - ez pedig tökéletesen egybecseng a tapasztalatokkal és a börtönben is látható arányokkal.
Pintér rendőrségétől pedig mi sem áll távolabb, mint az igazság feltárása cigánybűnözés-ügyben: ahelyett, hogy mindig közölnék a származást, akkor is, ha az elkövető cigány, nem csak akkor, ha egészen véletlenül áldozat - nos, tudja a kedves olvasó, mit tettek ehelyett? Meghamisították a saját közleményüket, miután portálunkon felhívtuk rá a figyelmet, nehogy nyoma maradjon ennek a beszédes beismerésnek és az ez által elárult arányoknak!
Íme a tegnapi cikkünk, benne a Police.hu-ról származó közleménnyel:
Keresse a különbséget!
Vajon mi az, ami ebben a Police.hu-közleményben szerepel, ám kimarad a többi hasonló híradás kb. 90%-ából, és mi lehet ennek az oka? A kérdés persze költői...
Bántalmazta a sértettet
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
2014. január 15. 7:28
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a tettes azonosításában.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 11010/2438/2013.bü. számon eljárást folytat súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen férfi 2013. december 23-án a Tatabánya, Bláthy Ottó utcában lévő parkolóban bántalmazta, többször megütötte az éppen személygépkocsijával elhajtani készülő sértettet.
A bántalmazó 40 év körüli, fehér bőrű, körülbelül 180 cm magas, kerek arcú, rövid sötét hajú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor szürkés színű, kockás, derékig érő szövetkabátot és kék farmernadrágot viselt. A férfi a helyszínről egy ötajtós, sötétzöld színű Suzuki Swift típusú gépjárművel távozott.
A Tatabányai Rendőrkapitányság az ismeretlen férfi azonosításában a lakosság segítségét kéri. Aki ismeri a tettest, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16., p: 8-13.), vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá a 34/517-777-es telefonszámon.
És így néz ki a fenti közlemény ma, egy nappal később, ugyancsak a Police.hu-n:
Zoom
Bizony, eltűnt a "fehér bőrű", sunyin, aljasul. Mintha csak egy rajtakapott kisgyerek követte volna el.
A Google azonban nagy leleplező: a kérdéses mondatrészre rákeresve az eredeti változatot mutatja:
Zoom
De megtalálható az eredeti változat a közleményt tegnap délután ugyancsak átvevő Kemma.hu-n is (még):
Zoom
Ezzel foglalkozik tehát a mi pénzünkből fenntartott rendőrség. Szolgálnak és védenek. Szolgálják a magyarellenes intézkedéseket hozó hatalmat, és védik az életünkre törő cigánybűnözőket, még hamisítani is képesek a kedvükért. És persze megint az a szélsőséges és üldözendő, aki ezt észreveszi és szóvá teszi...
Cenzorok, figyelem!
Utánanéztünk, mielőtt még az archívumot is meghamisítanák, milyen további hibákat követtek el korábban.
Nos, a fehér bőr megjelölése előfordul jó párszor, ezzel nincs is gond, ez ugye nem rasszizmus, csak akkor probléma, ha megjelenik a Kuruc.infón.
Zoom
Előfordultak azonban sokkal súlyosabb esetek is, melyek szörnyűséges rasszizmusról árulkodnak, és kiteszik szegény etnikumot az általánosítás, a címkézés, a bűnbakká válás, a kollektív bűnösség elszenvedése stb. veszélyének.
Íme, összesen 24 alkalommal követték el azt a hibát, hogy beleírták a barna bőrszínt is:
Zoom
Természetesen a sötét bőr is rasszizmus, ebből is találtunk ötöt:
Zoom
A kreol bőrű egy finomabb megfogalmazás, nem túlságosan lényegretörő, mégis érti belőle az ember, amit kell, így ezzel többször próbálkoztak, de mégsem lett bevett gyakorlat - ugye senki sem hiszi, hogy összesen 70 "kreollal" volt eddig összesen probléma... Mint ahogy az is nevetséges érv lenne, hogy feltüntetik a sötét bőrűeket is, de ők a többféle megnevezés összeadása után is csak száz körül vannak, együttvéve is kevesebben, mint a fehérek...
Zoom
A legszélsőségesebb eset szerencsére csak egyszer fordul elő, eszerint egyáltalán nincs is négerbűnözés hazánkban, hála az égnek. Mint hogy, mint tudjuk, cigánybűnözés sem létezik... Ja és persze rend van.
Zoom
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: