Hont András zsidó származású újságíró, aki jelenleg a HVG rovatvezetője. Nagyapja Hont (Holczer) Ferenc színházi rendező. Apja IIII/III-as besúgó volt, aki később az SZDSZ-ben lelt otthonra. Tanulmányai során - többek között - a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek is volt a hallgatója.

Hont András egy másik liberális felforgatóval
Valószínűleg ez a nem szokványos családi környezet tette, hogy Hont András már 15 évesen belépett a Fideszbe. Valószínűleg korengedményt kapott. A Fidesz üdvöskéjeként politizált, és nemsokára Deutsch Tamás aktatáska-hordozója lett. 1994-ben, 19 évesen már önkormányzati képviselő, 1995-től a VII. kerületi Fidesz elnöke volt egészen 2001-ig. Már ekkor igazi fideszesnek mutatkozott, aki nem szereti a fölösleges moralizálást. Szervezői tehetségét megvillantva Hont András, mint a Fidesz VII. kerületi elnöke, egy alkalommal azért vett fel nagyobb számú új párttagot, hogy azokat két hét múlva átirányítsa az V. kerületbe, ahol egy kisebb helyi puccskísérlethez lett volna szükség rájuk. A Fideszben rendszeres volt a „vattaemberek” megjelenése, akik egy adott ügy melletti szavazás után eltűntek a süllyesztőben.
Zoom
Apja, Hont Iván hatos kartonja - Rendező, illetve Horváth András fedőnéven jelentett. Írtunk már róla a lenti kapcsolódó anyagainkban
Hont genetikailag örökölt mozgalmárkodása rendkívül sikeresnek bizonyult, hiszen még nagykorúsága előtt egy Dohány utcai önkormányzati bérlakás boldog tulajdonosa lett. Vagyis kis túlzással még nagykorúvá válása előtt saját lakása volt a kerületben. Hont aztán - élve a bérlők lehetőségeivel - megvásárolta az önkormányzati lakását. De nem érte be ennyivel: a szocialista vezetésű kerület később egy Klauzál téri tetőtér kiutalásával is megajándékozta a rendkívül tehetséges politikust.
Innentől kezdve nagyon homályossá válik a történet. Hont András azt állította, hogy Orbán Viktor bírálata miatt zárták ki szeretett pártjából. A helyi fideszesek szerint viszont azért, mert a szocialistákkal szavazott a privatizáció során. Két lakás tulajdonosaként Hont nem lehetett könnyű helyzetben, de az élet már csak ilyen. Akitől lehet, attól mindig kérnek valamit. Hogy mi történt valójában, azt inkább csak sejthetjük.
Ezt követően a korabeli Magyar Hírlap szerint a Fideszből kizárt egykori erzsébetvárosi elnök titokban a terézvárosi polgármester közigazgatási tanácsadója lett. A lap birtokába került dokumentumok szerint eseti megbízással havi 300 ezret kapott. De a tehetség mindig megmutatkozik: a lap akkori értesülései szerint a volt fideszes Hont az erzsébetvárosi Hunvald György polgármestert is ellátta tanácsaival. Itt a civil kapcsolatokkal foglalkozott. Ezt Hont cáfolta, azt pedig, hogy valójában mi a feladata Terézvárosban, nem volt hajlandó elárulni. (Ezek az információk az interneten elérhetők.)
Hont egy betegesen dicsekvő és arrogáns újságíró, aki beszélgetőpartnereit rendszeresen leszólja, kioktatja. Újságírói tevékenysége jelentéktelen, valószínűleg ezt kompenzálja túl elviselhetetlen magabiztosságával. Ez a visszataszító stílus egész eddigi pályafutását végigkísérte. Törtető senkiként lassan két évtizede harapdálta kitartóan mások bokáját, mire célba ért. Legutóbb Orbán Viktornak írt nyílt levelet, amiben saját jelentőségét próbálta kiemelni. Eddigi pályafutásának valószínűleg ez a csúcsa. Néhány hete Tóth Gy. László jobboldali politológust nevezte tehetségtelen fazonnak, aki szerinte szélsőségesebb, mint Bayer, mert bármikor áthajt bárkin. A megjegyzés annyira durva volt, hogy még az ATV műsorvezetője, Bárdos András sem hagyta szó nélkül, jelezvén, hogy neki Tóth Gy.-ről jobb véleménye van. De hasonló esetek vég nélkül sorolhatók. Legutóbb a román nemzet nagyszerűségét emelte ki, megfeledkezve a gyulafehérvári határozatban vállalt, megvalósítatlan román ígéretekről. Horn Gáborral együtt nem tartották fontosnak a székely Igazi Csíki Sör védelmét sem, lényegében - Zárug Péterrel szemben - kiálltak a Heineken álláspontja mellett.
Hont ma már a baloldali és liberális szubkultúra megmondóembere, aki büszkén feszít a ’90 utáni politikai élet egyik legvisszataszítóbb figurája, a magyargyűlölő volt SZSZ-es, ugyancsak zsidó származású Horn Gábor mellett. Ő volt az, aki a hanukát köszöntő képeslapot is arra használta, hogy a keresztényeket megalázza. Horn időközben stílust váltott, a hatalom hiányába egészen megértő és toleráns lett. Az SZDSZ egykori vezető tagja időközben újranősült. Felesége a Gyurcsány-féle DK tagjának, az ugyancsak zsidó Niedermüller Péternek a lánya. Ezt az információt Horn egy televíziós adásban osztotta meg a nyilvánossággal. Családon belül tehát már megvalósult a baloldali összefogás.

Hont és Horn rendszeresen feltűnnek a Hír TV-ben és az Izraelt dicsőítő Hit Gyülekezete által fenntartott ATV beszélgetős műsoraiban, ahol nagy átéléssel mondják fel a belvárosi balliberális szubkultúra által legyártott közhelyeket.
Nem feladatunk kioktatni senkit, de elgondolkodtató, hogy évtizedekkel a rendszerváltozás után ez a két – többszörösen kompromittálódott – alak hétről hétre jelentős médiafelülethez jut, és mindig akadnak naiv jobboldaliak, akik egy asztalhoz ülnek velük...
Székely Árpád
Bónuszként álljon itt egy 2015-ös alakítása, amikor a Papp Réka Kinga nevű "harcos feministával" (aki nemrég arról panaszkodott Vona Gábornak, hogy "a Kuruc.infón idestova nyolc éve vagyok feltüntetve buzi zsidó kurvaként") azért zaklatják egy szépségverseny szervezőit és résztvevőit, hogy miért nincsenek köztük kövér lányok is:
Kapcsolódó: