Tavaly nyár óta kórházban várják, hogy dobja fel Horn a talpát, mindeddig sikertelenül. Állapotáról azóta szinte semmilyen információt nem közöl sem családja, sem a kórház. 2007 őszén még alvászavarokra hivatkozva szállították kórházba, cáfolva azokat a híreszteléseket, mely szerint agyvérzést kapott vagy Alzheimer-kórban szenved.
Csütörtökön egy bulvárlap kórházi forrásokra hivatkozva közölte: sajnos nincs életveszélyes állapotban a tömeggyilkos, bár szellemileg "nincs jól". Fizikai állapota viszont a korának megfelelő, amivel nem sokat ér, ugyebár.
A lap azt írja - egy névtelenül nyilatkozó képviselőre hivatkozva -, hogy a Pártból már csak ritkán látogatják a vén kommunistát, de ennek az az oka, hogy már nem ismeri meg elvtársait. A Pufajkás továbbra is az Állami Egészségügyi Központ lakója.
(Kuruc.info - Híradó - Bors - FH)

Kapcsolódó