Dübörög tovább a progresszió megállíthatatlan vonatszerelvénye, mi pedig ismét jegyet váltottunk rá, hogy némi betekintést nyerjünk a haladás legfrissebb vívmányai közé. Ne is szaporítsuk tovább a szót, irány az első (jobban mondva a harmadik) állomás!
3. Szerencsétlen pingvinekre rájár a rúd mostanában. Kollégánk tavaly már hírt adott róla, hogy a homoszexuálisok előszeretettel hoznak "homoszexuális példákat" az állatvilágból, hogy saját hazugságaikat bizonyítsák. Akkor és ott a pingvinek voltak kipécézve, a helyzet pedig azóta sem változott érdemben. A jól értesültek megtudhatták ugyanis, hogy egy holland állatkertben egy "meleg" pingvinpár lopott tojást egy leszbikus pingvinpártól. A legnagyobb "vicc" az egészben az, hogy a nem mindennapi pingvinpár története nem éppen a sikerről szól, már ami a szaporodást, vagyis az állatvilág egyik elsőszámú célját illeti. A pingvinek már tavaly is szereztek tojást maguknak, ám az nem kelt ki (aztán az eredeti pár vissza is lopta, és kicserélte egy másikra, találékony állatok), s "meglepő módon" a most ellopott tojás sincs megtermékenyítve, lévén leszbikus pártól lopták. Szegények most felváltva ülnek a tojáson várva a csodára.
Döbbenetes, hogy egyes LMBTQ-lobbisták mit meg nem tesznek, hogy elfogadhatóvá tegyék a ferde hajlamaikat. Persze a pingvinek erről a legkevésbé sem tehetnek, és lássunk csodát, szelekció ide vagy oda, az állatvilágban szerencsére nincsenek LMBTQ-szektások.
Zoom
Íme a céltudatos pingvinduó (forrás: Amersfoorti állatkert)
2. Néha teljesen akaratlanul, vagy éppen akarattal, de sikerül némi plusz tematikát is belevinni a rovatba, s ez ezúttal sem lesz másképp. Maradva tehát az állatoknál, ezen a héten kiderült, hogy Hamilton nemcsak elszánt BLM-harcos , de "kiváló" állatkínzó is. Képmutatónak ugyan eddig is képmutató volt, de őrülete ezúttal kutyája életébe került, akit állítólag annyira szeretett. Noha 2020 júliusában még azt állította, hogy kutyája egészségesebb lett a vegán étrendtől, amit kiszabott neki, mára már világossá vált, hogy a mutatvány lényegében állatkínzásnak minősül, ami a Roscoe névre hallgató eb halálához vezetett. A BLM-néger bizonyára elfelejtette, hogy most nem a rendbontó fajtársait kell védelembe vennie, hanem állattartóként felelőssége van saját kutyája egészségi állapotát illetően. Dr. Scott Miller, a BBC-nek nyilatkozó állatorvos szerint egy alapvetően húsevő házi kedvencet nem szabad vegán diétára fogni, mert az az állat halálához vezet, amiért a gazda tehető felelőssé.
Zoom
Szegény kutya igen szomorú, ahogy a tálkájára tekint...Senki sem szeretne ilyen gazdát (forrás: magyarallatvedelem.hu)
Két térdepelés között jobb lett volna, ha Hamilton inkább a kutyájára figyel, és lassú halál helyett boldogabb éveket szerez neki. Hát, láthatóan ez sem sikerült, mi pedig legrosszabb rémálmunkban sem akarjuk megtudni, milyen lenne, ha mondjuk egy néger tömegmozgalmat irányítana személyesen.
1. Ha már BLM, akkor folytassuk is ezen a vonalon. Elkötelezett videojáték-rajongóként és egy PlayStation 4 boldog tulajdonosaként felháborított a hír, hogy a konzolt gyártó, japán Sony is bekapcsolódott a sötét lobbiba. Manapság már boldog-boldogtalan a profitmaximalizálásra hajt, de finoman szólva is visszás, hogy a cég ingyen Black Lives Matter-témát ad a konzol tulajdonosainak. Egyébként a cselekedetet üzletpolitikailag sem értem, hiszen nem gondolnám, hogy a feketék bármilyen szempontból is kiemelt célcsoportot alkotnának a játékosokon belül, s noha a videojátékok között is egyre több "progresszív" darab van, ilyen mértékű állásfoglalásra eddig még nem igazán került sor egy nagy cégtől sem. A dolog nem is sült el olyan jól, hazánkban legalábbis. A GameStar Facebook-oldalán, ahová szintén kikerült a hír, meglehetősen sok elégedetlenkedő hozzászólás látott napvilágot, amely – nem tagadom – igen nagy elégedettséggel töltött el, hiszen az ember arra következtet, hogy legalább Kelet-Közép-Európában nincs minden veszve. Jómagam sem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá a témához, és feltettem a költői kérdést, hogy "vajon lesz-e White Lives Matter-téma is, mert én azt szeretnék". Tetemes mennyiségű "lájkot" kapott a hozzászólásom.
Zoom
Még a videojátékoktól is elveszi a kedvem... (forrás: Sony)
Jövő héten ismét jelentkezem a legfrissebb hírekkel, addig pedig várom kedves olvasóink leveleit a hetiprogresszio@protonmail.com címre.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info