Csak Írországban van annyi becsületük a politikusoknak, hogy népszavazásra vigyék a kérdést, a kimenetel pedig  erősen kétséges, hiszen a vallásosabb írek félnek az olyan Európában dívó nemzetpusztító divatoktól, mint az ateizmus, az abortusz vagy a buziházasság.
Két hét múlva tartják az európai reformszerződésről szóló népszavazást Írországban. Egyelőre az igen hívei vannak kis többségben, de ha leszavazzák a módosítást, akkor azt nem lehet bevezetni.
Írország katolikus ország, ahol az egyháznak komoly befolyása van - nyilván nem zsidók a vallási vezetők. Bár az EU-csatlakozás utáni években az országnak sikerült modernizálnia gazdaságát, és kulturálisan is sokat változott, még mindig sokan vannak olyanok, akik tartanak az Európát vezetők befolyásától, mert tudják: a pénz és a "fejlesztés" csak materialista külcsín, s távolról sem minden, főleg ha nemzeti értékeinket kell adnunk érte cserébe.
A hívők egy része attól fél például, hogy az európai reformszerződés miatt enyhíteni kell az igen szigorú abortusztörvényeken, és lehetővé kell tenni a buzik "házasságát".
Az unión belül Írország az egyetlen állam, amely népszavazást tart a szerződésről - a "nem" győzelme egész Európa számára megtorpedózná az uniós intézmények, például a szavazati arányok reformját. A brit kormány korábban szintén referendumot ígért, de parlamenti többségére támaszkodva eddig sikeresen ellenállt annak, hogy ezt be is kelljen tartania. A luxemburgi törvényhozás éppen csütörtökön ratifikálta a szerződést.
Írországi közvélemény-kutatások szerint az elmúlt hetekben csökkent az "igen"-tábor előnye, így a június 12-i szavazás szorosnak ígérkezik.


A "mieink" (Viktorral az élen) könnyen adták az országot
(Könyves Kálmán alkotása)


Imádkoznak a kudarcért
A szerződést elvetők egy része közben nem földi hatalomba helyezi bizalmát. Egy sor katolikus imacsoport kifejezetten a szerződés kudarcáért imádkozik.
Ann Harland banki alkalmazott a Reutersnak elmondta: ő azt akarja, hogy tiszteljék Isten törvényeit és a keresztény értékeket. "Mert ha nem, akkor minden összeomlik."
Az első alkotmánytervezetet 2005-ben a francia és holland választók szavazták le. Alkotói szerint a cél az volt, hogy az uniót demokratikusabbá és rugalmasabbá tegyék.
Az átdolgozott szöveg még karcsúbb lett, bár továbbra is alkotmányos változtatásokat tartalmaz. A rövidítés ellenére továbbra is nehéz olyan európaiakat találni, akik úgymond felelős polgárként leültek és végigolvasták volna a több száz oldalas szöveget. Nem tartoznak közéjük parlamenti képviselőink sem.
Egy ír katolikus lapban közben olyan hirdetés jelent meg, amely szerint a szerződés olyan "új európai identitást akar létrehozni, amelynek a radikális világiság és az ateizmus az alapja."
A kormányfő cáfolta, hogy a Szerződés elfogadása kihatna például az abortusztörvényre.
(Kuruc.info - InfoRádió)