A Forma-1 (és úgy általában az autó- és motorsportok) fehér sportágaknak számítanak, ebbe pedig egyetlen ember, az F1-es pilóta Lewis Hamilton piszkít bele a szó szoros értelmében. A "brit lovag" valószínűleg pont azért annyira agresszív, mert érzi, hogy nem jó helyen van, a frusztrációja pedig BLM-támogatásban és egyéb degenerált ügyek támogatásában csapódik le. Ez a fazon olyan szinten csúcsra járatta mindezt, hogy sokszor még a hivatalos "social justice warriorokat" is megszégyenítő módon lekörözi (ha már Forma-1, legyünk autentikusak), ezért a néger hamar a "kedvencemmé" vált, habár egy ideje már nem hallottam felőle. Most azonban ismét előkerült a neve egy veterán, többszörös bajnok brazil pilótával, Nelson Piquet-vel kapcsolatban. Ennek szenteltem e sorokat.
Zoom
Nelson Piquet, a háromszoros F1-es világbajnok brazil pilóta 2013-ban (forrás: Wikipédia)
Úgy látszik ugyanis, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek szúrja a szemét Hamilton, mivel Piquet "kis fekete embernek" (portugál nyelven "neguinho"-nak) titulálta a négert még egy 2021 novemberi interjúban. A dolog apropója az volt, hogy Hamilton a Brit Nagydíjon összeütközött Max Verstappennel, akivel Piquet lánya, Kelly már évek óta egy párt alkot, de a dolog vélhetően nem innen gyökerezik, mert egy tavaly nyáron előkerült másik felvételen is "rasszista és homofób" gondolatokat osztott meg a négerről, amikor a 2016-os világbajnokság témája került szóba.
Utóbbi vádak amúgy különösen nevetségesek. Piquet azt elemezte, Hamilton miért vesztette el a világbajnokságot Nico Rosberg ellen, majd arra, jutott, hogy "Hamilton must have been giving lot of ass at the time, he was that bad". Angol szlenget rendszerint nem fordítunk magyarra szó szerint, lényeg, hogy tényleg lehet a "lebuzizás" egy lazább formája, de arra is használni szokták, hogy társadalmi és üzleti téren uralnak valakit. Magyarul a "csicska" egy kissé túlmagyarázott alakja is lehet.
Gondolom az mindenki számára világos, hogy ezt lazább, kötetlenebb beszélgetésben egészen nyugodtan lehet használni, mint a "leiskolázás" érzékeltetésére, a politikailag korrekt agyhalottak mégis kiadtak erre is.
A "halmozott bűnök" végül "halmozott büntetést" hoztak magukkal. Piquet-t négy "emberjogi szervezet" (értsd: LMBTQ-idióták, "antirasszista" vadbarmok) perelte be "erkölcsi károkozásért". Tízmillió reálos bírságot követeltek, ezt a bíróság végül ötmillióra csökkentette, ami nagyjából 340 millió forintot jelent, az ítélet most vált jogerőssé. Tekintve, hogy amúgy normális és reális olvasatban semmi nem történt, még az egymillió forint is sok lenne, de ez az összeg már egyenesen szürreális.
Zoom
Miért kell bántani szegényt? Ő csak egy ártatlan fekete... (forrás: The Sun)
Piquet persze – ahogy azt már megszokhattuk – "szíves elnézést kért mindenkitől, beleértve Lewist is, aki hihetetlen pilóta", de azt cáfolta, hogy "faji előítélet" motiválta volna és hangsúlyozta, hogy a neguinho-t a "brazil köznyelvben is használják", meg amúgy is "rosszul fordították". Piquet érveinek megdöntésére még egy "szakértőt" is ráugrasztottak, aki szerint a neguinho kifejezés pejoratív és azt sugallja, hogy "a feketék nem kompetens társadalmi szereplők, hanem erkölcsileg leépült emberek". Persze minden egyezés a valósággal "merő véletlen" lehet – ezt már én, a publicista teszem hozzá.
Hogy miért beszél valaki nyilvános interjúban ilyesmit, ha utána – amennyiben kiderül – átlátszó magyarázkodásba kezd, sosem fogok rájönni, főleg úgy, hogy ez a dolog soha nem is működött, hiszen az éppen kitalált büntetést mindig bevasalták a "renitens" delikvenseken. Sőt, ahogy sokan másokat, Piquet-t is megalázták szakmailag, hiszen az eset óta "nem szívesen látott vendég" a Forma-1 paddockban, a British Racing Drivers' Club pedig "azonnali hatállyal felfüggesztette a tagságát" (micsoda veszteség, gondolom Piquet egész nap a párnái között zokog). Utóbbival kapcsolatban még ki is hangsúlyozzák a döntéshozók, hogy a "rasszizmust zéró tolerancia követi, hiába kért később bocsánatot a pilóta."
Hamilton fenekét tehát még a politikailag korrekt törvények és az ezeknek a farvizén evező "emberjogi egyesületek" is védik. Így könnyű "formabontó, antirasszista harcosnak" lenni, hogy szomorodna meg.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info