Lewis Hamilton nemtetszését fejezte ki a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) új szabályával kapcsolatban, amely részben megtiltja számára, hogy olyan pólókat, vagy szimbólumokat viseljen, amelyeknek politikai vagy vallási vonzata van.
Zoom
Fehérgyűlölő propaganda a Forma-1-ben (is) (kép: Bryn Lennon/Getty)
A hétszeres világbajnok "brit" már több éve sok energiát fordít arra, hogy felforgató tevékenységével szélsőséges, társadalmat romboló ügyeket népszerűsítsen. Elsők közt volt, aki csatlakozott a Black Live Matters nevű, fehérgyűlölő mozgalomhoz, de felszólalt már a szexuális szabadossággal és feminizmussal kapcsolatos témákban is.
A FIA új szabálya szerint a 2023-as szezontól kezdve azonban csak előzetes egyeztetést követően jeleníthetne meg egy-egy ilyen ügyre utaló szimbólumot a ruházatán. A négert letaglózta a szervezet döntése és még azt is belengette, talán nem is fog versenyezni, ha tovább korlátozzák őt.
Zoom
Hamilton a Hungaroringen (fotó: Dan Mullan)
„2020 személyesen nagy hatással volt rám. Felhatalmazva érzem magam, hogy nyíltan beszéljek bármilyen kérdésről és kiálljak ezek mellett. Az eredménytől függetlenül tudom, hogy a dolgokat mindig ki kell mondani, mert nagyon sokan szenvednek" – mondta Hamilton a New York Timesnak.
„Ha nem tudom megvédeni az emberi jogokat, és nem tudom folytatni azt, amit ezekben az években csináltam, akkor inkább nem is versenyezek tovább."
„Még nagyon sok akadályt kell leküzdeni. Remélhetőleg ez már nem sokáig lesz így, de szomorú látni, hogy ezek a dolgok a mai napig léteznek. Ha nem tudok szólni az emberekhez, és ha nem tudok beszélni ezekről a kényes témákról, akkor nem érik el azt a hatást, amire szükség lenne” – tette hozzá csalódottan Sir Hamilton.
Kapcsolódó: