Heti rovatunk keretében ezúttal lesz magyarországi vonatkozás, ellátogatunk Peruba, majd terítékre kerül egy örök téma is – most más szemszögből. Csak úgy, mint mindig, a bőséges levélözönt köszönöm, a hetiprogresszio@protonmail.com továbbra is üzemel. Lássuk hát a felhozatalt!
3. Korábban már hírt adtunk róla a rovatban, hogy hazánk valamiben azért úttörő: nálunk rendezték meg ugyanis a világ első Aszexuális Pride-ját.
Az aberráltak rendkívül hálásak a kormány liberalizmusáért, ugyanis a rendezvényen fellépő Balta Flóris egyrészt kimutatta a foga fehérjét, másrészt pedig egyúttal feljelentette magát az alapvető jogok biztosánál.
Balta ezzel a kis „csínytevéssel” arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a „születési nemnek megfelelő önazonosság” abszurd, valamint, hogy „házasság nem csak férfi és nő között létezhet” és a család fogalma nem vérség kérdése.
Az apropó az volt, hogy egy törvénymódosítás szerint bárki közérdekű bejelentést vagy panaszt tehet az alapvető jogok és értékek védelmének érdekében. E szerint a tradicionális értékek mellett való kiállást is biztosítják jogi úton, habár az „alapvető jogok” az agyondemokratizált világunkban már nem csak ennyit jelentnek – sőt – így Balta Flóris bohóckodásán túl könnyen lehet, hogy a törvény „egyéb vélt vagy valós jogokat” is óv majd, főleg, hogy a törvénymódosítás EU-s vállalások és jogharmonizáció miatt született meg.
Az új „panasztörvény” ellen a hazai liberális politikusok is tiltakoztak, nyilván, csak az LMBTQ-vonal miatt, ugyanez például „etnikai kisebbségi” szempontból már nem érdekelné őket.
2. De akkor mit szólnának Peruhoz? Huancayo városában ugyanis elborzadtak a hatóságok, amikor egy 40 év körüli, iskolás lánynak öltözött férfit találtak a település egyik sulijának mosdójában.
Nem tudni, az illető hogyan jutott be az intézménybe, de nem éppen toleráns véleményeket kapott az eset. A dühös szőlők megpróbálták megtámadni a férfit, mikor előállították, és többen véleményt nyilvánítottak, miszerint nem akarják, hogy szabadon engedjék őt.
A Rosa De America iskola igazgatója szerint az „iskoláslány” veszélyeztette tanulóik testi és erkölcsi épségét, ezek szerint ő sem toleráns az elkövetővel szemben, aki egyébként az előállításkor is iskolai egyenruhát, rózsaszín kardigánt, maszkot, hátizsákot és sapkát viselt. A hatóságok a mobilján olyan képeket is találtak, ahol a 42 éves férfi más iskolák egyenruháiban pózol, tehát nem most kezdte az ipart.
Egy riporter kérdésére, hogy megbánta-e, amit tett, csak annyit felelt, hogy „miért bánna meg bármit is meg, ha nem csinált semmit”? Egyelőre azonban nem tud majd más iskolákba is „ellátogatni”, átadták az ügyészségnek.
1. Pont április 20-án jött a hír, miszerint egy fiatal nő „felháborodást” váltott ki azzal, hogy az auschwitzi koncentrációs tábor előtti síneken szexizik egy fotón.
Nem csak az a fontos, hogy minden rohadt nap beszéljünk róla, de az is, hogy „illedelmesen” viselkedjünk, ha ellátogatunk a különböző holoközpontokba. Ennek megfelelően az emlékmúzeum vezetősége felszólította a vendégeket, hogy ne csináljanak szexi fotókat az intézmény területén.
A képet amúgy egy Maria Murphy nevű lelkes vamzer osztotta meg a neten, amely a névtelen fiatal nőt és az őt fotózó férfit ábrázolja. Utóbbi háttal látható, de a bejegyzést alatt több felháborodott komment is született, egy Klaus nevű toleranciabajnok „maradandó lelki sérülést okozott volna nekik”, majd „arcon rúgta volna őket”. Reméljük, inkább őt fogják.
Hozzátesszük, hogy a Daily Star magazin szolgalelkűen csak az elítélő kommenteket válogatta ki, nyilván a másik oldalról már egyáltalán nem szemezgetett, ahogy az egy ilyen orgánumhoz „illik”.
Ezúton köszönöm meg minden kedves olvasónk kitüntető figyelmét, hamarosan ismét érkezik a Heti progresszió rovata.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info