Ábrányi Aurél dossziéját nem zárhatom le, a történetnek nincs vége, mert nem tudjuk a teljes igazságot - írtam "A D-144-es szigorúan titkos tiszt esete Ábrányi Auréllal és 120 millió dollárral, avagy emberrablás és üzlet állambiztonsági módra." című tanulmányom befejezéseként.
 Rajnai (Reich) Sándor hírszerző csoportfőnök (1967-1976) |
Mert a mai napig nem tudjuk, hogy 13 évi börtönbüntetésének letöltése után hová hurcolta el Ábrányit 1974. október 15-én Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy a hírszerzés (III/I) csoportfőnöke két ismeretlen személy társaságában az Állambiztonsági Vizsgálati Osztály Gyorskocsi utcai objektumából, ahova 1961 október 13-án hajnalban hozta Bécsből egy gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva az a különleges állambiztonsági kommandó, melynek tagja volt Gerő László a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai elhárítás egykori hadnagya, a Shell-Interag Rt. volt vezérigazgatója is. Máig nem tudjuk hitelesen azt sem, kik és hányan voltak tagjai a különleges feladatot végrehajtott kommandónak.
Az MSZMP PB által engedélyezett akcióra azért került sor, mert Ábrányi Aurél budapesti újságíró, kereskedő azután, hogy 1948-ban egy sikertelen tiltott határátlépési kísérletét követőn a HM katonapolitikai osztálya 1949 áprilisában "Relly" fedőnéven beszervezte és májusban hírszerzőként Ausztriába telepítette, 1950-től szembefordult megbízóival, a francia és az amerikai hírszerzés szolgálatába állt, a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítója lett és kémcsoportot szervezett Budapesten Atkáry Arisztid és a budapesti olasz sajtóattasé Adalberto Struzziero vezetésével. Ennek a kémrezidenturának volt tagja Darvas Iván színművész is. A csoportot 1955-ben felszámolták, tagjait 1956 nyarán elítélték.
Ábrányi Aurélt erőszakos hazahozatala után 1963 november 30-án a Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa államtitok tekintetében rendszeresen és kémszervezet tagjaként elkövetett kémkedés, valamint béke elleni bűntett miatt jogerősen 13 évi szabadságvesztésre ítélte, büntetését a Gyorskocsi utcai objektumban különleges körülmények között töltötte le.
Tanulmányom megjelenése után többen is megkerestek segítségüket ajánlva, köztük olyan is, aki neve elhallgatását kérte. Köszönöm Dr. Révész Béla egyetemi docensnek (Szegedi Tudományegyetem), a titkosszolgálatok egyik legjobb ismerőjének és tekintélyes kutatójának, hogy rendelkezésemre bocsátotta az MSZMP KB Koordinációs Bizottsága 1971. június 21-i ülése jegyzőkönyvének azon részét, mely megerősíti: legfelső pártszinten döntöttek az illetékes vezetők Ábrányi sorsáról. Ezen az ülésen arról, hogy megadják-e neki az "egynegyedes kedvezményes szabadlábra helyezés"-t? Akik jelen voltak - Biszku Béla, Borbándi János, Benkei András, Korom Mihály, Szakács Ödön, Szénási Géza - úgy döntöttek, hogy nem: "Állásfoglalás: magatartását figyelembe véve, valamint politikai meggondolásból a fenti kedvezmény nem alkalmazható."
 Benkei András belügyminiszter (1963-1980) |
 Szénási (Zamenák) Géza legfőbb ügyész (1956-1975) |
Feltehetően lehetett némi vita, mert a sorok közötti ceruzás bejegyzés egy árnyaltabb megfogalmazású mondatot vezet be, ám annak vége olvashatatlan. ("Az ügy jellegét és a törvényes rendelkezéseket figyelembe véve a kedvezmény az elítéltnek megadható, de nem...")
 Az MSZMP KB Koordinációs Bizottságának jegyzőkönyvéből, 1971. június 21. |
Dr. Kocsis Kálmán tábornok, aki az Információs Hivatal - a polgári hírszerzés - főigazgatója volt 1990-96 között, s a Magyar Rádiótól került 1973-ban a III/I csoportfőnökségre értékelő-elemző tisztnek egy baráti magánlevélben - egyebek között - megírta, hogy a csoportfőnökség szakmai legendáriumában természetesen előfordult Ábrányi neve, elsősorban hazarablásának "hőstette". Ám az emigrációval kapcsolatos témák ahhoz a III/I-7 osztályhoz tartoztak, melynek belső neve "az aktív intézkedések osztálya" volt, három alosztállyal, feladata: hírszerzés és bomlasztás az emigráns szervezetekben, harc a fellazítási objektumok ellen. Ez egy rendkívül zárt, a csoportfőnökségen belül is védett osztály volt, közvetlen csoportfőnöki alárendeltségben. Ezért a csoportfőnök - Rajnai Sándor (1967-1976), Bogye János (1976-1989) - olyan információkkal rendelkezett, amelyekről még a helyettesei sem tudtak.
A tanulmányomban említett Lapusnyik Béla Bécsbe szökött állambiztonsági figyelő tiszt rangját pontosította Kocsis Kálmán: nem főtiszt volt - ahogy az osztrák lapok írták -, hanem alhadnagy. Halála körülményeiről pedig ez olvasható levelében: "Lapusnyik halála tényleg viharos gyorsasággal következett be a bécsi börtönben, de az őt megmérgező börtönorvos - úgy tudni - nem az oroszok, hanem a csehek ügynöke volt. Meghalnia azért 'kellett', mert figyelőként részt vett számos olyan akció biztosításában, amelyek keretében a kémelhárítók külföldi nagykövetségekbe hatoltak be illegálisan."
Kocsis Kálmán észrevételére Rajnai (Reich) Sándor hírszerző csoportfőnök diplomáciai pályájáról még konkrétabban: 1962 augusztusában kinevezték a moszkvai magyar nagykövetség I. tanácsosává, majd 1963 júniusában előléptették a követség első beosztottjának. Egy év múlva, 1964. július 13-án az MSZMP Politikai Bizottságának május 13-i határozata alapján az Elnöki Tanács kinevezte rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré. 1978-1982 között nagykövet Bukarestben , majd 1982-1989 között Moszkvában. (1992-ben Izraelbe távozott, onnan az USA-ba, ahol újsághírek szerint 1994-ben halt meg.)
Következményeit tekintve még nem tudtuk megfejteni a „Szerkesztő” fedőnevű játszma tartalmát. Az akciót 1974 októberében a III/II-3 kezdeményezte. Jelenthetett többféle megoldást:
1., Ábrányit kicserélték valakiért.
2., Kettős ügynök lett, egy színlelt és egy valódi megbízással.
3., Ellátták új személyi okmányokkal és pénzzel, s hagyták távozni a semleges Svájcba, ahonnan esetleg tovább repült az USA-ba, fiához.
4., Látszólag elengedték a nyugati határon túlra, valójában ott rögtön újból elrabolták és átadták a csehszlovák vagy a szovjet állambiztonsági szerveknek.
Vajon megvannak-e még azok a cellák, ahol 13 évet töltött Ábrányi Aurél luxus körülmények között? Tanulmányom megjelenése után elmentem megnézni, emlékét megidézni a mai Gyorskocsi utcai intézményben, mely megviselt állapotában ad helyet a büntetés végrehajtásnak, a rendőrségi vizsgálóknak és az igazságügyi szakértői irodák némelyikének.
 A fogda Gyorskocsi utcai oldala |
A büntetés végrehajtás mai nemzedéke, - sem ifjabbak, sem idősebbek - nem emlékszik Ábrányira, a nevét sem hallotta, s egyáltalán elképzelhetetlen számukra napjaink túlzsúfolt börtönviszonyai között, hogy valakinek 1961 és 1974 között az egyik szinten lakosztálya legyen nappalival és hálóval, külön vécével és zuhanyozóval, a másik szinten pedig dolgozószobája; mosolyognak azon, hogy Ábrányi Szokol rádiót kapott, reggelente fülhallgatóval sétálgatott, külön fodrász borotválta és nyírta, egy tiszt csak neki vásárolt hol új öltönyt, hol narancsot.
 Ma is félelmetesen zárt világ |
Ilyen megkülönböztetett bánásmódot emberemlékezet óta itt senki sem érdemelt ki. Arra sincs példa a zord, helyenként omladozó, kilátástalanságot sugárzó, megfáradt levegőjű épületben, hogy írói, szellemi tevékenység támogatásaként valakit reggelente felkísérjenek a 310-esbe, ott órákon át gépeljen, miközben mindig ugyanazon őr áll az ajtaja előtt, aki délben visszaviszi különös foglyát ebédelni a nappali cellájába, s pihenő idő után újra felkíséri írói tevékenysége folytatására.
 A beépített, szűk belső udvar |
S hogy mi volt az a fontos, amiről a több titkosszolgálatnak is dolgozott, sikeres nemzetközi hírszerzőnek a legrészletesebben kellett emlékeznie? A francia és amerikai hírszerzés módszerei és eszköztára, kapcsolatai és kiépített hálózata, az Atkáry-Struzziero kémrezidentura megszervezése és működése, nem különben az osztrák és nyugatnémet hírszerző és elhárító szolgálatok együttműködése az előzőekkel.
 Innen alig látni a kék eget |
(Amint írtam tanulmányomban: Ábrányi kihallgatói és azok felettesei a legfelső szintig arra is gyanakodtak, hogy a budapesti kémcsoport által megszerzett fontos népgazdasági és katonai információk a politikai és gazdasági élet két magas pozícióban lévő tagjától származnak, s erről csak úgy győződhetnek meg bizonyossággal, ha hazahozzák Ábrányit és elegánsan vagy drasztikusan kiszedik belőle a neveket.
 Kifelé nézve a rács mögül |
A Gyorskocsi utcai évszázados objektum régi, „történelmi” szárnyában hiába keresem az ötven évvel ezelőtti Írónak nevezett szigorúan zárt emeletet, s azt a cellát, mely az Író-10-es számot viselte.
 Az „Író-10-es” volt folyosója |
Én a II. emelet egyik tágas celláját láttam olyannak, amely annak idején több helyiségből állhatott, s netán Ábrányi lakta.
 Ma gyűjtőzárka az egykori lakosztály |
 Egybenyitották Ábrányi külön celláit |
Innen felkísérnek - mint Ábrányit - nem liften, hanem gyalog a III. emeletre, a ma is létező, de éppen használaton kívül lévő 310-es cellába.
 A 310-es „dolgozószoba” ma egyszerű zárka |
Leülhetek tán épp oda, ahol az Író is ült naponta, gondolkodhatom az elmúlt félévszázadról, mint annak idején ő 11 évi hírszerző tevékenységének napi részletekre és órányi mikrorészecskékre bontott történéseiről, semmit sem kihagyva, mert az ördög a részletekben rejlik, akárcsak a politika és a történelem.
 „Íróasztala” mellett most írásunk szerzője: Ilkei Csaba ül |
Rutinszerű mozdulatokkal, biztonságos útvonalon kísérnek lefelé, a fordulókban reménytelen kiugrani az ablakon, rács és szögesdrót fonat mindenütt, óriás pince kulcsok nyikorognak vén zárakban, beírnak naplókba, el kell számolni velem is. Friss levegőt szívva lépek ki a Gyorskocsi utcába, nehéz ajtó záródik gyorsan mögöttem , fut az automata szerkezet, akárcsak én a szabadság nélküli élet nyomasztó hangulata elől.
Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató
(Kuruc.info)
Dr. Ilkei Csaba további írásai:
