Mint ismeretes, a Kuruc.info leleplezte Böröcz Istvánt, akit nemrég Szalai Annamária nevezett ki a közszolgálati alap élére. Közzétettük ugyanis a kommunista besúgó hatos kartonját, amit meg is említett a FigyelőNet nevű balbib híroldal, csak éppen a forrás elhallgatásával tették azt (miközben ugyanabban a cikkben az ultrakomcsi Népszavát kétszer is megnevezték).
Mikor ezt szóvá tettük, a felelős szerkesztő kijelentette, hogy velünk szemben nem kötelesek korrekt módon eljárni (amit azzal indokolt, hogy névtelenül vagyunk kénytelenek szerkeszteni az oldalt), majd gyakorlatilag elismerte, hogy eljárásuk enyhén szólva nem volt etikus - és inkább törölték az egész bekezdést, de a gyűlölt "szélsőséges hírportált" akkor sem nevezték nevén. Talán égő volt, hogy tőlünk kénytelenek tájékozódni, pedig nem kell szégyellni azt, ha már maga Lendvai Ildikó (lásd alább, az eredeti cikk itt), és nem is oly rég Pintér Sándor is leküzdötte ezt a gátlást. Levélváltásunk a kép alatt olvasható.

Lendvai Jobbik-reklámmal együtt nyomtatta ki sajtótájékoztatójára a Kubatov-módszert bemutató cikkünket
Kedves Kollégák!
Ezzel kapcsolatban írunk:
http://www.fn.hu/belfold/20110208/ugynoklistan_szerepelt_uj_kozmediamogul/
"Az interneten egyébként felbukkant egy, az állítólagos beszervezésről szóló hatos karton, melyen az szerepel, Böröczöt Nádasdy fedőnéven szervezték be."
Amikor mi veszünk át Önöktől cikket vagy hírt, nem azt írjuk, hogy "Forrás: internet", hanem becsülettel feltüntetjük a nevüket (anélkül, hogy bármi erre kötelezne). Úgy gondoljuk, ez valamiféle erkölcsi minimum. Elvárnánk tehát ugyanezt fordított esetben is, meg úgy egyáltalán.
Üdvözlettel, korrekcióra várva,
a szerkesztőség
Az ivan.bardocz@sanomabp.hu címről az alábbi választ kaptuk:
Jó napot!
Az Önök névtelensége, arctalansága, és az impresszumukban szereplő nevek eleve kizárják, hogy bármiféle erkölcsi minimumról beszélgessünk. Ettől függetlenül a felvetésük jogos, az ominózus bekezdést kihúztuk a cikkből.
Bardócz Iván
felelős szerkesztő
FigyelőNet
(Képek forrása: Népszabadság, Mandiner)
Korábbi cikkek, avagy miért az "illegalitás": Lekapcsolták a Kuruc.info főszerverét