Előre figyelmeztetett Emmanuel Macron francia elnök, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megkeserítse azoknak az állampolgároknak az életét, akik mindeddig nem éltek az oltással. Ugyanakkor "a jó szándék vezérli, ezzel szeretné rávenni az oltáselleneseket az oltáspártiságra".
Zoom
Fotó: Chesnot / Getty Images
Tényleg nyomást akarok gyakorolni rájuk, és a végsőkig fogom csinálni – szögezte le a Le Parisien lapnak.
A francia törvényhozásban éppen ezért át akarja tolni az a jogszabályt, amely lényegében kizárná a közéletből az oltatlanokat, vagy, ahogy Macron fogalmazott: "a lehető legjobban korlátozni hozzáférésüket a szociális élethez".
Az elnökválasztás elé néző Macron azonban hangsúlyozta, nem akarja az érintetteket "börtönbe küldeni", "csak" addig csinálja ezt, amíg rá nem szánják magukat az önnön és mások védelmét szolgáló oltásra.
A törvénytervezet sokakban óriási felháborodást keltett, több törvényhozó is arra panaszkodott, hogy halálos fenyegetéseket kapott.
A másik, amin ki vannak akadva, és felrázta a közéletet, az az elnök szóhasználata. Macron ugyanis az emmerder szóval élt, ami piszkálni, szekálni, bosszantani, de a baszogatni szót is jelenti, kontexustól függően. Jelen esetben a legmegfelelőbb a felbaszni trágár kifejezés.
Ellenfelei ugrottak is erre, azonnal politikai tőkét igyekeztek kovácsolni az elnök "illemtelenségéből".
Macron szekálása azonban csak a társadalom töredéke ellen fog irányulni, ugyanis Franciaországban a lakosság 90 százalékát már átoltották. Hasonlóan Magyarországhoz, több helyen oltási igazolást vagy negatív tesztet kell felmutatni, ez utóbbi opciót azonban Párizs ki akarja iktatni a fertőzéses esetek robbanásszerű emelkedése miatt, mondván, a negatív teszt nem garancia a védettségre.
Frissítés: tiltakoztak a parlamentben Macron szavai miatt
Tiltakozást váltott ki szerdán a francia parlamentben Emmanuel Macron államfő interjúja, amelyben azokat bírálta, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást. A képviselők fel is függesztették annak a törvénytervezetnek a vitáját, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakulna át.
"Kifejezetten bosszantani szeretném az oltatlanokat. Folytatjuk is, a végsőkig. Ez a stratégia" - jelentette ki a köztársasági elnök a Le Parisien című napilapnak adott interjúban a parlamenti vita kapcsán. "Nem zárom őket börtönbe, nem kötelezem őket erővel az oltásra. Tehát meg kell nekik mondani: január 15-től nem mehetnek többet étterembe, nem fognak tudni beülni egy kávéra, nem mehetnek többet színházba, moziba" - tette hozzá.
Egy olvasói megjegyzés kapcsán, amely szerint az intenzív osztályokon ápolt fertőzöttek 85 százaléka még nem kapott oltást, Emmanuel Macron kiemelte, hogy "ez a legjobb érv" a kormány stratégiájára, miután "a demokráciában a hazugság és az ostobaság a legrosszabb ellenfél".
"Majdnem minden ember, több mint 90 százalék kérte az oltást, és csak egy nagyon kicsi kisebbség áll ellen" - hangsúlyozta az elnök. "Hogyan csökkentsük ezt a kisebbséget? Elnézést a kifejezésért, de úgy fogjuk csökkenteni, hogy még jobban bosszantjuk. Én nem akarom a franciákat bosszantani. Egész nap az adminisztráció ellen papolok, amikor nem hagyja békén az embereket. De az oltatlanokat kifejezetten bosszantani szeretném" - fogalmazott.
Szavai akkora felháborodást váltottak ki a nemzetgyűlésben, hogy a képviselők szerdára virradó éjjel felfüggesztették a törvénytervezet vitáját.
Jean-Luc Mélenchon, aki a radikális baloldal jelöltje lesz az áprilisban esedékes elnökválasztáson, "megdöbbenésének" adott hangot. "Tudja az elnök, hogy mit beszél? A WHO (az Egészségügyi Világszervezet) azt javasolja, hogy inkább győzzük meg az embereket, mintsem korlátozzuk. És ő? Még inkább bosszantani akar. Elképesztő!" - írta a Twitteren az ellenzéki politikus.
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje szerint "egy elnök nem mondhat ilyet". "Az, akinek a nemzet egységét kell szavatolnia, továbbra is megoszt és vállalja, hogy az oltatlanokat másodosztályú állampolgárokká kívánja tenni. Emmanuel Macron méltatlan az elnöki tisztségre" - jelentette ki Le Pen.
Hasonló álláspontot fogalmazott meg Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje a Cnews hírtelevízióban. "Az elnök azt is mondta, hogy az oltatlanok nem állampolgárok. Nem a köztársasági elnök dolga választani a jó és a rossz franciák között. Olyannak kell elfogadni őket, amilyenek, sértegetés nélkül kell őket vezetni, összefogni" - vélte Pécresse, aki ugyanakkor - ellentétben Le Pennel és Mélenchonnal - támogatja az oltási igazolás bevezetését.
A törvénytervezet vitájának felfüggesztését ellenzéki politikusoknak már keddre virradóra éjjel is sikerült megszavazniuk, miután nem volt elég kormánypárti képviselő a nemzetgyűlésben.
A javaslatot Emmanuel Macron pártján kívül a jobbközép Köztársaságiak és a szocialisták is támogatják, így várhatóan elfogadják majd, de a többszöri felfüggesztés miatt elképzelhető, hogy a tervezett január 15. helyett csak később léphet életbe. A képviselők szerda délután folytatják a vitát.
A kormány eredetileg azt szerette volna, ha a nemzetgyűlés már kedden, a szenátus pedig a hét második felében jóváhagyja a javaslatot. Gabriel Attal kormányszóvivő szerdán "mindenképpen szükségesnek" mondta a szöveg elfogadását. Emlékeztetett arra, hogy csaknem 20 ezer fertőzöttet ápolnak jelenleg kórházban, s az elmúlt 24 órában 297-en vesztették életüket a járvány szövődményeiben.
(Index - MTI nyomán)