Őszinte sajnálatát fejezte ki szerdán Boris Johnson volt brit miniszterelnök a koronavírus-járványban meghaltak miatt az Egyesült Királyság járványügyi bizottsága meghallgatásán.
"El szeretném mondani, hogy megértem az áldozatok és családjaik érzéseit, és mély sajnálatomat szeretném kifejezni a fájdalmak, a veszteségek és a szenvedés miatt" - fogalmazott Johnson a várhatóan két napon át tartó meghallgatás első napján.
A miniszterelnöki pozíciót 2019-től 2022-ig betöltő Johnson azt követően mondott le, hogy botrány robbant ki az ő és más kormánytisztségviselők részvételével 2020-ban a Downing Streeten tartott partik miatt, melyek idején az ország nagy részén szigorú korlátozások voltak volt érvényben.
A bizottság már több Johnsont bíráló tanúvallomást hallott; köztük olyanokat, melyekben a tanúk szerint a miniszterelnök kormánya tehetetlenségét emlegette a járvány idején.
Az egyik tanúvallomás szerint Johnson egy alkalommal megkérdezte, hogy el tudja-e pusztítani a vírusokat, ha hajszárítóval fúj be az orrába, az áldozatok családjai pedig a meghallgatáson ama kijelentésével is szembesíteni akarták, mely szerint egy második karanténnál még a magas halálozási arány is elviselhetőbb.
Helyszíni beszámolók szerint a meghallgatás alatt a családtagok a járványban elhunyt szeretteik képét emelték a magasba, egy tiltakozót pedig kikísértek a teremből.
A járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó vizsgálat október végén tartott ülésén Johnson ama megjegyzését is nyilvánosságra hozták, mely szerint a járvánnyal "a természet a maga módján intézkedett az idősek sorsáról".
A nyáron kezdődött vizsgálat, amelynek elnöke Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája, várhatóan 2026-ig tart, és több különálló részből - hivatalos elnevezéssel modulból - áll.
(MTI)