Újabb, nemrég felfedezett koronavírussal folytatnak kísérletet Kínában. A napvilágra került információk szerint a tudósok egereken vizsgálták, milyen hatással lenne a vírus az emberekre, az eredmények dermesztők. Közben Davosban az X betegség kitöréséről és veszélyéről értekezett a globális elit.
Zoom
Fotó: Getty Images
Az X betegség megjelenéséről és egy újabb, a Covid-19 világjárványnál hússzor halálosabb pandémia várható kitöréséről egyeztettek Davosban a Világgazdasági Fórum egyik szakmai beszélgetésén. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója az X betegségről azt mondta, ez a megnevezés egy hipotetikus, a valóságban még nem létező betegség elnevezése, amelyről csak azt tudhatjuk, valamikor világjárványhoz vezethet és sokkal pusztítóbb lehet, mint a 2019-ben Vuhanból induló világjárvány.
A főigazgató megjegyezte, hogy rengeteg koronavírustörzs létezik, de más kórokozók is bármikor újabb világjárványhoz vezethetnek, például akkor, ha egy állatok között terjedő vírus az emberekre is átterjed. Példaként említette egyebek mellett a madárinfluenza vírusát.
Az X betegségre nincs még felkészülve a világ
A WHO vezetője szerint a Covid-19 világjárvány tapasztalatai közül a legfontosabb, hogy az X betegségre már most, egy újabb járvány kitörése előtt fel kell készülnünk. Ezt a felkészülést a világ elmulasztotta 2019 előtt. A lehetséges jövőbeli világjárványokkal szemben szerinte már most fel kell készülnie az emberiségnek, erre pedig csak a globális szervezetek és a piaci szereplők összefogásával van lehetőség.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz felidézte, a világ a koronavírus-járvány ellenére nincs felkészülve egy következő pandémiára, ezért döntő jelentősége lesz annak, hogy idén májusban a világ miképp dönt: a vállalatok, főként a vakcinákat előállító nagyvállalatok hajlandók lesznek-e lemondani profitjuk egy részéről és megosztani az mRNS technológiával kapcsolatos tudásukat.
A WHO főigazgatója szerint sorsdöntő jelentősége lesz annak is, hogy a világ országai – nemzeti érdekeiket és szuverenitásukat félretéve – csatlakoznak-e a világjárványról szóló nemzetközi megállapodáshoz, amelyről már régóta folynak a tárgyalások.
Elfogadását követően az okmány egy a WHO alapokmányában rögzített, jogilag kötelező erejű eszközzé válik majd.
A tervezettel kapcsolatban számos kritika fogalmazódott meg, a legnagyobb aggodalmak középpontjában az a vállalás áll, hogy egy esetleges újabb világjárvány kihirdetését követően a WHO globális döntéshozó testületként irányítaná a védekezést, a globális egészségügyi ellátórendszert, a vakcinák elosztását, és gyakorlatilag mindent, ami összefüggésbe hozható a pandémiával. A nemzetek pedig ezeknek a kötelező érvényű iránymutatásoknak mindössze a végrehajtói lennének.
A davosi fórumon éppen ezért Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz bírálta az országokat, amiért vonakodnak elfogadni a javaslatot. Szerinte a vállalatok – utalva az AstraZeneca globális biogyógyszerészeti vállalatra – már előreléptek és a globális és helyi szintű együttműködésnek köszönhetően ma már mindenhol hozzáférhető a koronavírus elleni vakcina, beleértve a szegény országokat. Úgy véli, a globális hozzáférhetőséget a politika beszivárgása késleltette, és a „kicsinyes nemzeti érdekek” miatt többen haltak meg a Covid-19 megbetegedésben.
Rémületet kelt a davosi összejövetel
Sokan úgy gondolják, a szerdai davosi szakmai fórum gyakorlatilag egyenértékű az újabb világjárvány kitörésének bejelentésével. Az ATV összeállításában felidézte,
Davosban Bill Gates már 2017-ben is figyelmeztetett egy új, ismeretlen eredetű világjárványra, amivel sokak szerint a covid-19 kitörését jelezte előre.
Noha a globális kormányzást támogatók aljas összeesküvés-elméletnek titulálnak minden azzal kapcsolatos állítást, hogy a Covid-19 világjárvány nem a véletlennek, hanem a világ baloldali elitjének érdekében szabadult el, az elmúlt években egyre több bizonyíték látott napvilágot, amely azt igazolja, hogy a betegséget okozó koronavírus emberi közreműködéssel jöhetett létre, Amerika és Kína közös projektjének részeként.
Kínában közben elkészült az új koronavírus, jöhet az újabb járvány?
A Daly Mail értesülése szerint kínai tudósok egy nemrég Malajziában, pikkelyes emlősökben felfedezett koronavírus klónozásával kísérleteznek.
A kísérlet során „humanizált” egereket fertőztek meg a vírussal, amely a szervezetbe kerülve a kutatókat is meglepő módon kezdett el szaporodni, megterhelve az egerek agyát és szemét. A vírusvariáns nyolc napon belül összezsugorította az állatok agyát, végül mindegyik példányt megölte.
Szintén aggodalomra ad okot, hogy a napokban nyilvánosságra kerültek egy kínai laboratórium biztonsági kamerafelvételei, rávilágítva ezeknek a létesítményeknek a súlyos biztonsági kockázataira.
A felvételen az látható, hogy az egyik kutató egy kísérleti egeret keres, amely a kísérlet során elszökött. A felvételt kommentálva többen is megjegyezték, a 2019-es járvány számos vélemény szerint hasonlóképpen szabadult el a vuhani laboratóriumból.
A brit lap felidézte, a GX_P2V elnevezésű ritka koronavírus és az ezzel végzett kínai kutatásokról kiszivárgott tanulmány rémületet keltett a tudósokban, akik úgy látják, az egereken végzett kísérletek alapján elképesztően gyors halált okoz a kórokozó. Emellett azt is megjegyezték, hogy semmi értelme sincs egy ritka, Malajziában őshonos tengeri élőlényből származó koronavírust klónozni és vizsgálni, milyen következménye lenne, ha átterjedne az emberre. A lap megállapítja, hogy érdekes az időzítés egybeesése a kínai kísérletek kiszivárgásának és a davosi Világgazdasági Fórum X betegségről folytatott eszmecsere között.
Zoom
Mit tudunk a GX_P2V koronavírusról?
A Daily Mail zavarba ejtően részletes cikke a Pekingi Kémiai Technológiai Egyetem által kiadott tanulmányra hivatkozik, amely szerint a vírust 2017-ben Malajziában, pangolinokban, vagyis pikkelyes emlősökben fedezték fel. A kutatók klónozták a vírust, amely a pekingi laboratóriumban tovább mutálódott. A kutatók szerint valószínűsíthető, hogy a vírus „virulenciát fokozó mutáción” ment keresztül a tárolás során, ami halálosabbá tette.
Az új kutatáshoz nyolc humanizált, vagyis emberi fehérjével módosított egeret fertőztek meg a vírussal, nyolc egeret inaktivált vírussal, nyolc egeret pedig kontrollcsoportként használtak. A fertőzés után egy héttel az összes vírussal fertőzött egér elpusztult.
A fertőzés tünetei is egyedinek bizonyultak, az állatok szeme teljesen elfehéredett, emellett a gyors fogyás és a fáradtság volt a vezető tünetegyüttes. A kutatók nagy mennyiségű vírust találtak az elpusztult rágcsálók agyában, tüdejében, légcsövükben, az orrukban és a szemükben.
A fertőzést követő hatodik napra a vírusterhelés ugyan jelentősen csökkent a tüdőben, de az állatok agya összezsugorodott, és rendkívül magasra nőtt a vírusszint az agyukban.
Az eredmények arra utalnak, hogy a vírus a légzőrendszeren keresztül fertőz, majd az agyba vándorol, ellentétben a Coviddal, amely súlyos esetekben alsó tüdőgyulladást és tüdőgyulladást okoz.
A halál fő oka tehát a fertőzés későbbi szakaszában fellépő súlyos agyi fertőzés.
Nem világos, hogy az újonnan megjelent tanulmány mikor készült, és az sem, hogy pontosan milyen célból klónozták és tették emberekre is veszélyessé a vírust a kínai kutatók és pontosan mi ezeknek a kísérleteknek a célja – figyelmeztetett a Daily Mail.
(Daily Mail - ATV - Mandiner nyomán)