A "transznemű" Saskia von Bargen a 2023 Miss Germany fő esélyese – legalább is erről ír a Die Welt, a német lap szerint idén már sokkal fontosabb tényező lett, hogy ne csak a külsőségeket nézzék a Miss Germany szépségversenyben.
Zoom
"Saskia" már ötéves korában deklarálta, hogy lány szeretne lenni (kép: Philipp von Ditfurth/dpa)
A lap úgy fogalmazott, hogy a versenyzők küldetéstudata sokkal fontosabb a kinézetnél, ezért a magát "transznemű nagykövetnek" tartó "Saskia" nagy esélyese lett az idei megméretésnek. 
A testileg és lelkileg is megcsonkított férfi állítólag már ötéves korábban deklarálta, hogy ő lány szeretne lenni. Kislányokkal játszott, és lányruhákat szeretett volna hordani. A gúnyolódások elkerülése érdekében az iskolában fiús ruhákat kellett hordania szegénynek, a szüleivel töltött időben azonban már azt viselt, amit ő szeretett volna.
Zoom
Nyugalom, néger is van a jelöltek között - bár az már lejárt lemez (kép: dpa/Philipp von Ditfurth)
Tizenegy évesen hormonblokkoló gyógyszereket szedett, hogy elkerülje a pubertást, 13 évesen pedig női hormont tartalmazó gyógyszereket kapott. "Saskia" von Bargent a mentális segítségnyújtás helyett végül 18 évesen csonkították meg.
(Mandiner nyomán)