A Guardian szerzője hosszú véleménycikkben fejtette ki véleményét a háború alakulásáról, a brit közvélemény lassú változásáról, valamint Kijev jövőbeli kilátásairól. A cikkíró szerint, bár még mindig magasan lobognak az ukrán zászlók a brit közintézmények falain, a háború kitörése után a második tél előtt állva, mikor sokan nem merik bekapcsolni a központi fűtést, aggódva az egekbe szökő gázszámlák miatt, egyfajta furcsa nyilvános kábulat kezd úrrá lenni a társadalmon, amely „csendben elfojtja a háború korai napjainak magas érzelmeit”.
A lap szerint mostanság a hírek egyre inkább egy őrlődő háborúról szólnak, amely akár egy évtizedig is eltarthat.
Továbbá kifejtette a szerző: az Ukrajna mögötti egységfront egyre világosabban gyengülni látszik, a brit politikusok pedig legalább kora tavasz óta aggódnak emiatt.
A legkomolyabb kihívás Washington, ugyanis a republikánus jobboldal egyre erősebb, és elég nagy esélyt látnak arra, hogy ha Donald Trump nyer jövőre, akkor elzárja majd a „pénzcsapot”.
– Veszélyes pillanathoz érkezett Ukrajna, a Nyugat egyre inkább belefárad a háborúba – tette hozzá az újságíró.
(Mandiner)