Amikor az ember békeidőben utazik valamilyen közlekedési eszközön, akkor sok mindennek fültanúja lehet. Általában úgy szokott történni a dolog, hogy a kedves útitárs egészségi problémái, illetőleg családi kapcsolatai viszik a prímet. Jóska bácsinak bevizesedett a térde, Aranka férjhez ment, nekem meg olyan kapszulákat kell szednem, hogy lever a víz, ha csak rágondolok, de muszáj, különben járni sem tudnék. Mondom: békeidőben.
Ezt az írást a debreceni Jobbik alelnöke teszi közzé. Az alelnök felszállt a debreceni kettes villamosra, és elfoglalta az egyik ülőhelyet. A következő megállónál letelepedett a háta mögé két férfi. Megélhetési jogvédők és egyéb kretén tetvedékek kedvéért külön hangsúlyozzuk: a debreceni Jobbik alelnöke nem látta, milyen bőrszínű illetők foglaltak helyet mögötte. Egyszer sem nézett hátra.

Illusztráció
A párbeszéd a soha be nem látott ülőhelyeken erről szólt:
- Aladár egy nagyon jó gyerek. Odabent is az volt.
- Ismertem. Együtt vittek be minket. Ő két évett kapott.
- Jaj, emlékszel, amikor megünnepeltük? Nagyon nagy volt! Gazsi bácsiék rendezték a kaját meg a zenét, ki()aszott király volt!
- Nem bántották odabenn, mert ilyen kis csenevész volt.
- De nem nyomott fel senkit!
- Meghálálták neki. Rézműves Tóni olyan szabaduló csomaggal várta, hogy az anyámat levadászom egy olyanért.
- Gyereke is született azóta, jó útra tért. Ma már csak rabolgat itt-ott, öregasszonyokat, meg a f@szom tudja, kiket. Nem volt sitten azóta.
Mindez fennhangon, bele a légtérbe, negédesen.
Azt a kifordított, durva életbe!
Az ember nézne kifele az ablakon. Még akkor is, ha alelnök. Nézné a fákat meg a szép házakat. A zöldet meg a virágokat. És egyszer csak rá kell ébrednie, hogy nincs nyugodt élet, nincs jó kedély, nincs béke, mert ezek a tetvek beletüremkednek az életébe. Beszélgetnek. Diskurálnak. A saját életükről. A börtönről, az erőszakról, a magától értetődő bűnözésről. Valami olyan miliőről és életfelfogásról, ahol a világ legtermészetesebb dolga a sitt, a bűn, a köcsögölés, az erőszak meg az emberen túli létezés.
Na, ez az a dolog, amin Kósa Lajos soha nem tud segíteni. Meg Papp László sem, a helyére firkantott alpolgármester. És még sokáig lehetne sorolni a fideszes neveket. Egyik sem tud rajta segíteni. Mert távol élnek a valóságtól. Soha nem utaznak a kettes villamoson, és soha nem hallják, amit ezek az ember alatti lények beszélgetnek egymással. Érintőleges kapcsolatba sem kerülnek soha a bűnnel. Vagy ha igen, hát akkor csak szervezés kérdése, hogy belesimuljanak a Nemzeti Együttműködés Bűntelen Rendszerébe.
Még mindig nem nézek hátra. Mondjuk nem is kell. Elképzelem, hogy pár év múlva szinte csak ezek a tetvek lesznek a villamoson, és én leszek a kakukktojás. Mindenhol ez a beszélgetés fog folyni, minden szinten ez lesz a menő, a börtön, az erőszak, a királyságos szabaduló bulik meg a Kisgrofók.
Ülök a villamoson, és a mögöttem beszélgető két férfinak egy normális társadalomban szénné kéne égnie a szégyentől és zokognia a megbánástól. De nem, ezek a történetek a dicsőség, a hősiesség meg a rajolás kategóriájába tartoznak már ma is. És ez a jövő.
Igen, ez a jövő, kedves honfitársaim. Ha nem látjátok, akkor baj van. Ha látjátok, mégsem tesztek semmit, akkor még nagyobb baj van. Ha pedig nem is látjátok, akkor tényleg elvesztünk. Mert a békeidők örökre elmúltak.
Bogdán Szabolcs
a Jobbik debreceni alelnöke
(Kuruc.info)