A volt nagykövet rendszeresen túllépte a diplomatáktól elvárható udvarias és visszafogott magatartásra vonatkozó írott és íratlan szabályokat. Nyilvánvalóan ő volt a legismertebb budapesti nagykövet, aki rendszeresen tiltakozott, kezdeményezett, időnként belpolitikai események aktív formálója volt. Részt vett a homoszexuálisok öncélú, magamutogató vonulásain, miközben Izraelben melegnek lenni elég kockázatos dolog. A világ zsidóságának támogatását maga mögött tudva többször támadta a - neki nem tetsző - kormányzati intézkedéseket is. A Szabadság téri szoborállítást szándékosan félreértők is számíthattak rá. Legutóbb Hóman Bálint szoborállításának megakadályozásában játszott erősen vitatható szerepet, ideértve a Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester és a teljes ottani jobboldal szimbolikus megalázását is. Korábban elérte, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói a zsidó genocídium történtének ismerete nélkül ne kaphassanak diplomát. Állandóan az ártatlan áldozatok nevében lépett fel, rájuk hivatkozott, ami erkölcsileg kétségkívül nehézzé tette a nagykövet tevékenységének tárgyilagos bírálatát.

A hiperaktív Mor minden Izraelt érintő elmarasztaló döntés ellen tiltakozott, és talmudista logikával mindig rámutatott a zsidók kizárólagos igazára. Amikor az EU arra kényszeríttette az importőröket és a viszonteladókat, hogy a megszállt területeken lévő izraeli telepekről származó árukat jelöljék meg, Ilan Mor azonnal diszkriminatív lépésről beszélt, és hangsúlyozta, hogy Benjamin Netanjahu kiáll a kétállamos megoldás mellett. (Érthetetlen, hogy Szíjjártó Péter külügyminiszter miért nevezte irracionálisnak az EU döntését, amelyik a Ciszjordániából és a Golan-fennsíkról származó termékekre vonatkozik.) Mor szerint „sok izraeli számára fájdalmas emlékeket idéz, amikor az európai boltokban megkülönböztető címkéket látnak a zsidók által előállított termékeken.” Ez az érvelés kegyeletsértő és visszataszító: ez lényegében a holokauszt aprópénzre váltása.

A volt nagykövet egyik meglepő állítása szerint Izrael „Európa eszméit követi és óvja.” (Népszabadság, 2015. december 8.) Egy másik interjúban Mor kijelentette: „Erős, eltökélt, modern, demokratikus, sokszínű állam vagyunk, az egyetlen demokratikus és stabil ország a Közel-Keleten.”

Ezzel szemben Izraelben vérségi alapon osztják az állampolgárságot, a lakosság húsz százalékot kitevő palesztinok gyakorlatilag jogfosztottak, tombol a rasszizmus, az állam felelős vezetői, mint Avigdor Lieberman miniszter, következmények nélkül többször javasolták a palesztinok fizikai megsemmisítését! (Mit szólnak ehhez Ceglédi és társai?) Egy magára valamit is adó országban még az egyszerű állampolgárok sem tehetnek ilyen kijelentéseket. A zsidó politikusok gyilkosságokra szóló felhívására a közvélemény nem reagál. Hallgatnak a nemzetközi szervezetek, és a többnyire Soros által támogatott emberjogi és kisebbségvédő „civil” szervezetek is némák. Miért? Van erre racionális magyarázat? Vagy már ez a kérdésfelvetés is antiszemitizmus? Ugyanakkor léteznek országok, melyekben még tudományos diskurzust sem lehet folytatni a zsidókat érintő kérdésekről.

Mor később ezzel folytatta: „Mi is sokat szenvedtünk, de ezt soha nem használtuk fel érvként arra, hogy megmutassuk, milyen nyomorultak vagyunk. Ami azt illeti, hatmillió okunk lenne arra, hogy szomorúak legyünk, és más nemzetek segítségét kérjük, de mi ahelyett, hogy belesüllyedtünk volna saját nyomorúságunkba, a holokauszt után inkább új éltre keltünk, és létrehoztuk a világ egyik vezető államát. (Sic!) A palesztinok a remény helyett a szegénység és megszállás narratívája mögé bújva mindig rossz sorsukról és az őket ért igazságtalanságokról siránkoznak.” (Magyar Nemzet, 2015. december 16.) Ezek elfogult, rosszindulatú, nagyképű és cinikus állítások. Hol lenne Izrael az amerikai zsidó szervezetek, a neokonok, a keresztény cionisták és az Egyesült Államok támogatása nélkül?

Érdekes az eddigiekkel szembeállítni Palesztina budapesti nagykövetének véleményét. Marie Antoinette Sedin emlékeztetett rá, hogy „nincs a világon még egy hely, amely ilyen megszállás alatt állna.” Mindez törvénytelen, de Izrael figyelmen kívül hagyja a különböző nemzetközi szervezetek - köztük az ENSZ - által megfogalmazott elítélő határozatokat. A tárgyalások 22 éve zajlanak - minden eredmény nélkül. „A területünk 78 százalékát odaadtuk Izraelnek, már mindössze 22 százalékkal is megelégednénk, de még ezen sem hozhatjuk létre saját államunkat. (…) Miért olyan fontos a demokrácia Szíriában, ha Palesztinában nem az? Miért kell véget vetniük a szíriai válságnak, ha nem törődnek egy hetven éve tartó megszállással?” (Magyar Nemzet, 2015. december 5.) Ezek sajnos nem költői kérdések, de mégsem válaszolja meg őket senki.

Ilan Mor szerint Izrael demokratikus állam, a vallásszabadság minden állampolgár számára biztosított, ezért kockázatmentes Izrael zsidó államként való elismerése, hiszen ez a „meghatározás nem kötelezi állampolgárait vallási előírások betartására. (…) Izrael zsidóságának kérdése szigorúan nemzeti, nem pedig vallási természetű. A zsidó lét szűk, vallási keretek közé szorított értelmezésére irányuló palesztin kísérlet nem tükrözi Izrael zsidó többségének az identitását.”

A volt nagykövet történeti álláspontja egyértelmű: „Izrael földjén az elmúlt 3500 évben megszakítás nélkül éltek zsidók. (…) A zsidó nép akkor is egy nemzetet, egy népet és egy civilizációt alkotott, amikor hosszabb időre elszakították szülőföldjétől. (…) A zsidó nép az ókor óta önálló nemzetként létezik, kapaszkodva a judaizmusba és a héber nyelvbe, mint az identitás megjelenési formáiba.” (Népszabadság, 2014. március 13.)

Ezek a meghatározások számtalan kérdést vetnek fel, különösen a diaszpórában élő zsidókkal kapcsolatban. A legalapvetőbb kérdés természetesen az: ki tekinthető zsidónak? Egy nemzetről vagy egy vallásról beszélünk? Vagy mind a kettőről? A kánon szerint melyik álláspont tekintendő antiszemitának?

Minden tárgyilagos szemlélő tudja, hogy a mai palesztin-zsidó ellentét alapja az a nyilvánvaló tény, hogy Izrael állam megalapításakor zsidó terroristák elűzték a hosszú évszázadok óta ott élő palesztinokat. Miért tesznek úgy, mintha nem ez történt volna? „Izrael megteremtése maga is bűnök elkövetésével járt egy alapjában véve ártatlan harmadik féllel, a palesztinokkal szemben. Amikor a politikai cionizmus igazán beindult a XIX. század végén, Palesztinában mindössze 15 ezer zsidó élt. 1893-ban pl. a lakosság 95%-át arabok tették ki, akik , bár oszmán fennhatóság alatt, de 1300 éven át folyamatosan birtokolták a területet. Még Izrael alapításakor is a zsidók mindössze 35%-át tették ki Palesztina lakosságának, a területeknek pedig összesen 7%-át birtokolták.” (John J. Mearsheimer, Stephen M. Walt: Az Izrael-lobbi és az USA külpolitikája, 2006)

Izrael az 1977-ben a Camp Davidban aláírt megállapodásban - a békés jövő érdekében - elismerte egy független palesztin állam létrehozásának szükségességét. Ez azóta sem történt meg, az Izraelben élő palesztinok másodrangú állampolgárok, a szülőföldjükről elűzöttek és leszármazottaik pedig hetven éve menekülttáborokban tengődnek.

Az Európai Unió destabilizálását célzó népvándorlás kétségkívül napjaink legsikeresebb projektje. A különböző életformák és civilizációk összecsapása ellenére ez a helyzet tarthatatlan. Az izraeli-arab ellentét korunk egyik meghatározó konfliktusforrása. A konfliktusok növekvő száma mellett a megoldásban érdekelt összes félnek önmérsékletet és megértést kell tanúsítania, mert e nélkül nem biztosítható egy hosszú távon fenntartható békés erőegyensúly. Ilan Mor diplomáciai tevékenysége más célokat szolgált.

(Forrás: Facebook)