Az első világháborús vereség, illetve az azt követő zűrzavaros időszak egy erélyes, radikális jobboldali kurzust követelt meg az országban, amely leszámol a szégyenteljes vörös múlttal és a letargikus állapotokkal. Noha megtévesztő legenda azt állítani, hogy Kohnéktól maga Horthy szabadított volna meg minket, az ellenforradalmi időszak mégis az ő nevével lett fémjelezve. Nem feladatunk jelen írás keretei között a kormányzó korai ’20-as években betöltött szerepéről értekezni, sokkal inkább fontos most az a tény, hogy a Horthy-korszak egyik – ha nem legerősebb – tartóoszlopa a revíziós politika volt. Kis túlzással lényegében mindent ennek rendeltek alá, ez irányította belpolitikánkat s főleg külpolitikánkat egyaránt. Megannyi keserves próbálkozás, félresikerült akció után 18 év elteltével érkezett az első siker, amely már úgy kellett az országnak (és a rendszernek), mint sivatagnak az esővíz.
 Magyarország országgyarapító sikerei a Horthy-korszakban (kép: Történelemtanulás blog) |
1938. november 2-án a Belvedere-ben (itt ratifikáltak aztán a második bécsi döntést is) írták alá az első bécsi döntést tartalmazó dokumentumokat. A döntőbírók szerepe itt is a német és olasz félnek jutott. Magyarország 11927 km2 területet kapott vissza, olyan városokkal, mint Kassa, Rozsnyó, vagy éppen Rimaszombat. C.A. Macartney brit történész adatai szerint a visszacsatolt területeken 540 ezer magyar, 120 ezer szlovák, 52 ezer zsidó (!), 9 ezer német és 27 ezer egyéb nemzetiségű élt. A nekünk ítélt területek birtokba vételét november 5-én kezdte meg a Magyar Királyi Hadsereg. Az eseménysorozat fénypontja pedig egyértelműen a november 11-i, Kassára való ünnepélyes bevonulás volt. A fehér paripáján bevonuló Horthy-kép pedig örök időkre egyik legfőbb jelképe lett az ellenforradalmi időszaknak. Kassán – több más előkelőség mellett – a kormányzó is beszédet mondott, ahol így fogalmazott: „Ami még néhány hónapja csak távoli remény, hetekkel ezelőtt csupán aggódó bizakodás volt, az a közelmúlt napokban bizonyosság és ma végre élő valóság lett.”
Valóban, ennél az egy mondatnál semmi sem foglalja össze jobban, mennyi küzdelem és végeláthatatlan tárgyalás állt a magyarság mögött, mire fáradozásukat siker koronázta. A formálódó Új Európa – német és olasz vezetéssel – egy sokkal igazságosabb és békésebb kontinens jövőképét lebegtette annál, mint amit az antant nyugati fantasztái barkácsoltak össze észszerűtlen mészárosmunkájuk során.
 Döntőbírók középen. Galeazzo Ciano olasz fasiszta külügyminiszter és Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter (forrás: wikipedia.hu) |
A bécsi döntés egyértelműen és joggal terelte az országot arra az útra, hogy minél szorosabban működjön együtt a tengely országaival morális és politikai okokból egyaránt. 1938. november 2-án éppen az az Imrédy Béla volt Magyarország miniszterelnöke, aki még politikai pályafutása előtt is nagy angolbarát gazdasági szakembernek volt elkönyvelve. ’38 májusában ugyan miniszterelnöki székét is így vette át, az elkövetkezendő hónapok azonban gyökeres változást hoztak el Imrédy szemléletében. Ennek a teljes végigfejtése a 20. század egyik legizgalmasabb fejtörője és természetesen túllépi jelen publicisztika kereteit, de a magyar történelemből jól tudjuk, hogy angolbarátból végül egy olyan politikussá vált, aki a legutolsó pillanatig kitartott a tengely mellett. Mindamellett, hogy a revíziós siker kiválóan megerősítette őt pozíciójában (a kormánypárt, „jobboldalinak” csúfolt csáklyásai féltékenyek is lettek rá), Jaross Andorral, aki a felvidéki magyar politikai élet egyik kulcsfigurája és Imrédy egyik leghűségesebb politikai barátja is volt, kiválóan átlátták Magyarország leendő helyét az új Európában, s, hogy ennek a helynek az elérése céljából milyen teendők várnak még rájuk. Példának okáért ebben a szellemben született a II. zsidótörvény is (tárgyalása és kihirdetése már a Teleki-kormány idejére esett), mert Imrédyék úgy vélték, a felvidéki részek visszacsatolásával új helyzet állt elő az ügyben (C.A. Macartney kimutatásaiból ezt mi is könnyen leszűrhetjük, hiszen a terület nagyságához mérten ez rengeteg zsidót jelentett).
Mindezt miért tartottam fontosnak leírni Imrédyről? Pár hónappal később az előremutató külső-belső reformok miatt, illetve az azoktól való félelemtől, a baloldaliakkal kollaborálva közösen buktatták meg a reakciós, nagybirtokos konzervatívok és csáklyások a megújhodásra vágyó miniszterelnököt és kormányát. A magyarság szerencsecsillaga hiába érte el zenitjét a Felvidék egy részének visszaszerzésével, ha a belpolitikai rendszer olyan ósdi és korhadt volt, hogy nagy szellemeit rendre megbuktatták vagy ellehetetlenítették. A sikeres revíziót a visszacsatolás idején mindenki egy emberként ünnepelte, a felszínen való öröm alatt mégis ősi ellentétek húzódtak meg. Remek belpolitikai okulás ez az utókor számára is.
 Érsekújvári pillanatkép a bevonuló magyar honvédség üdvözléséről, 1938. november 8. (forrás: wikipedia.hu) |
Ki is látta volna élesebben, mi történt valójában azokban a bizonyos években, mint az oly sokszor idézett Marschalkó Lajos? A felvidéki bevonulást feldolgozó Észak felé! nem a magyar belpolitikai élet csáklyásainak örömét, hanem a magyar baka, a népviseletben ünneplő magyar leányok, a magyar munkás, a kisgyermekek határtalan boldogságát őrizte meg az utókor számára, azokkal az emberekkel egyetemben, akik szlovákként is a magyar fennhatóságnak örültek jobban, semmint a cseh elnyomásnak!
„A magyar munkás és kisember pedig nem felejtette el „a virágok népszavazását“. Látta a visszatért Felvidék, majd Erdély és a Bácska magyar munkásságát, amely 1938 után virággal, tyúkkal, kaláccsal, piros-fehér-zöld lobogókkal és valami nagyszerű nemzeti és szociális öntudattal elsőként áradt ki a gyárakból, hogy boldogan ölelje meg a m. kir. honvédség bevonuló tagjait. A felsőház feudalistái hiába buktattak kormányt a kassai bevonulásra indított különvonaton és hiába kiáltották oda az öreg csáklyások a bemutatkozó felvidéki képviselők szociális igehirdetésére, hogy „ez a benesi szellem“. A rendszer alatt megrendült a föld. A kaszinók öreg pókhálóját elfújta a magyar nacionalista és szocialista gondolat szele, amely nem a Barna Házban, hanem a Trianonban elnyomott milliók és a nyomorgó magyar dolgozók lelkében született meg.”
Emlékezzünk erre a dicsőséges napra és raktározzuk el politikai üzeneteit, mert a csáklyások, a „kaszinók öreg pókhálói” ma is köztünk járnak. Csak a két világháború közötti időszakkal ellentétben, lassan a maradék Magyarország sem a miénk már…
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
