A George Floyd névre hallgató néger bűnöző halála óta lavinaszerű változások indultak el az Egyesült Államokban és jelen állás szerint egyáltalán nem úgy néz ki, hogy bármi – akár állami, akár társadalmi szinten – gátat szabna az őrületnek. Természetesen a kultúra sem maradhatott érintetlenül, az Elfújta a szél sorsáról tegnap már írtam, a "rasszizmus" szó szótárban való definíciójának átírásáról pedig szintén beszámolt portálunk. Hogy a "rasszizmus" mint kifejezés, hogyan került befeketítésre az elmúlt évtizedekben, külön írás témája, itt viszont legyen elég annyi, hogy már az eredeti szótárjelentéssel is voltak problémák, a négerőrület pedig ezt hivatott még jobban fokozni.
 Jegyezzük fel, hogy ez nem fosztogatás! Csak a kultúrharc nehéz ösvénye! (kép: MTI/EPA/ Tannen Maury) |
De hogyan feleltethető meg a szigorúan idézőjeles "kulturális forradalom" azzal a jelenséggel, ahogy az antifasiszta csőcselék tör-zúz és gyilkol szerte az államokban? Hogy a választ megkapjuk, elég csak figyelnünk, miként reagálnak ezekre a hírekre a szolgalelkű média csahos kutyái, a világhódítók által előtérbe tolt "megmondóemberek és szakértők", a "celebek", stb-stb. Adaléknak viszont nem árt tudtunk azt is, hogy az egész kezd kísértetiesen hasonlítani a 19. század második feléhez, illetőleg a 20. századhoz köthető szélsőbaloldali lázongásokhoz, amelyek lehettek tiszavirág életűek (párizsi kommün, Tanácsköztársaság), vagy éppen hosszasan elhúzódóak, lényegében ma is létezők (Szovjetunió és öröksége). Az effajta destrukciók mindig széles, természetesen mind negatív változásokat hoznak állam és ember életébe egyaránt, a csőcselék pedig jellemzően mindig jól érzi magát ilyen körülmények között, hiszen lételeme a destrukció. A mélyebb, társadalmi rendbontást levezénylő erők számára viszont ez a csőcselék legalább ugyanolyan kellemetlen, mint hasznos, így egyenes út vezet ahhoz, hogy előbbi mentegesse az utóbbit, ahol csak tudja. A csőcselék által elkövetett gyilkosságok, fosztogatások, rombolások mellett nyíltan kiállni ostobaság lenne manapság (kivétel például: "rasszista szobrok"), kézenfekvő, hogy a körülményeket és a keretet kell úgy beállítani, hogy az elfogadható legyen, beleférjen a morálba (gondoljunk csak rá, hogy a Forradalmi Kormányzótanács milyen lelkesen védte a Cserny-csoportot, bagatellizálta bűneit).
A destruktivitást végző erők sem a 20. században, sem pedig napjainkban nem marginálisak. Jóllehet, manapság még inkább fontos pozíciókat foglalnak el, így történhet meg az is, hogy ismét a The Los Angeles Timesról kell írnom. Tudják, ez az az újság, ahol a 12 év rabszolgaság forgatókönyvírója kiokádott egy publicisztikát, melynek hatására az HBO kiiktatta műsorából az Elfújta a szél filmklasszikust. Mi jól felkészült emberek vagyunk, így nem hiszünk a véletlenekben (főleg ilyen kis időn belül), s nagyon úgy tűnik, hogy az említett újság boszorkánykonyhájának kiemelt szerep jutott a négerlázadás minden fronton történő szításában.
 Norman Pearlstine, a The Los Angeles Times alfája és ómegája (kép: latimes.com) |
Ezúttal a lap vezetője, Norman Pearlstine boncolgatta, hogy a George Floyd halálát követő "nyugtalanságra" (értsd: vandalizmusra, anarchiára) a "fosztogatás" szót használni "rasszista konnotációt" jelent. Ez egészen posztosan azt jelenti, hogyha mindarra, ami az Egyesült Államokban történik, te a fosztogatás szót használod, akkor a kijelentésed rasszista árnyalatú lesz, még akkor is, ha magát a bűvös szót ki sem mondtad.
"Csak egy zsidó gondolkodhat ilyen csavaros logikával, illetve csak egy zsidó kerülhetett egy ilyen lap élére!" – gondolják kedves olvasóink. S ezúttal is milyen igazuk van! Szó sincs "antiszemita tévelygésről", még a Wikipédia – amely nehezen vádolható patrióta részlehajlással – is leírja, hogy Pearlsteine zsidó családban nevelkedett.
Ami pedig ezután jön, az maga a zsidó okoskodás, a véget nem érő narratívakeresés, az általuk kitermelt "értelmiség" kulturális destrukciója, házon belül levezetett szánalmas, fantaszta "viták" unalmas sorozata. De miről okoskodnak, filozofálgatnak ezek a nemzetrontó pribékek, miközben hátuk mögött lángokba borult az Egyesült Államok?
Pearlstine kijelenti, hogy a The Los Angeles Timesnál újságírói munkát végző "fekete kollégák" hívták fel a többiek figyelmét arra, hogy a "fosztogatás" szót használni bizony rejtett rasszizmusnak minősül, s ha mindezt összehasonlítjuk a rendőrség viselkedésével, valamint azzal, amit tapasztalunk, akkor hamis egyenértékűséget fedezhetünk fel, s ez a következtetés az újságírói munkán is meglátszik.
Sallangoktól és felesleges finomkodásoktól mentesen ez nagyjából így hangzik: ideje erősebb fokozatra kapcsolni és aktívabban védelmezni a négerlázadás "eredményeit".
A National Association of Black Journalists (Fekete Újságírók Országos Szövetsége, igen, ilyen is van) vezetője, Dorothy Tucker "érdekesnek" nevezte az eszmecserét, s hozzátette, hogy a "riot", tehát a "lázadás" szó is ebbe a kategóriába esik. "Nagyra értékelem a tényt, hogy ilyen vita van a The Los Angeles Timesnál" – mondta.
 Dorothy Tucker, a National Association of Black Journalists vezetője (kép: chicago.cbslocal.com) |
De vajon milyen vita? Ha a fosztogatók a modern kor Cserny-csoportjának feleltethetőek meg, akkor ez a házon belüli "vita" annak az "értelmiségnek" a bomlasztó kéjelgése, amelynek szellemi (s ha már zsidókról van szó: nem csak szellemi) elődei a kommunizmus társutasai voltak. Tudják, ők voltak azok, akik a lipótvárosi szalonokból a szellemi kútmérgezés minden formájával támogatták a Magyarországot romba döntő destruktív erőket, akik a Tanácsköztársaságot az "emberarcú szocializmus" aljas hazugságával védték és próbálták szalonképessé tenni. Ez a lipótvárosi "szabadértelmiség" pedig nem nemzeti kuriózum, hanem épp ellenkezőleg: internacionális. Korszaktól függetlenül most is köztünk élnek és kapva kapnak az alkalmon, hogy beálljanak egy olyan ügy mögé, amely a rendet és a hagyományokat igyekszik aláásni.
Így történhet meg az, hogy tőlünk távol, egy másik kontinensen, de alapvetően egy fehér civilizáció keretei között ugyanazt a működési mechanizmust figyelhetjük meg, mint itthon, mint Németországban, mint Franciaországban stb-stb.
Ha pedig nem állunk talpra közösen és nem fordítunk a szánalmas helyzetünkön, nem küldjük közösen méltó helyükre ezeket az elvetemülteket, akkor 20-30 éven belül nagyjából úgy fog kinézni minden "vita", amit most olvashattunk a The Los Angeles Timesban.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
