Tegnap este sokáig olvasgattam az interneten, egy utolsó utáni, igen fáradt pillanatban pedig szembe jött velem Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének írása. Írása? Inkább burkolt fenyegetőzése (a Magyarország válaszút előtt mint cím is erre enged következtetni), mint amikor először figyelmeztet az ember valakit, hogy ezt ne csinálja, mert ez és ez lesz a következménye. A dolog már csak azért is érdekes, mert a túlzott álmosságtól először azt hittem, rosszul látok: nem a Népszava oldalán, a Telexen, vagy más baloldali portálon jelentek meg Lauder szavai, hanem egyenesen a Magyar Nemzetben. A "kötelező holokauszt-körökön" túl nézzük, mit üzent hazánknak a Zsidó Világkongresszus elnöke.
 Orbán Viktor és Ronald S. Lauder egy New York-i munkareggelin 2015 őszén (fotó: MTI) |
Akár tankönyvben lehetne tanítani, hogy valamilyen "rejtélyes" oknál fogva sok, később valamilyen "karriert" befutó zsidónak vannak Magyarországhoz köthető emlékei, személyes szálai. Lauder felmenői is innen emigráltak, s ami még közös ezekben az emberekben, hogy időről időre mindig "nagyon aggódnak Magyarország sorsáért". Ez a hirtelen "aggódás" általában mindig valami politikai vagy történelmi eseményhez köthető, amelyek okot adnak arra, hogy kicsit odapirítsanak ennek a közép-európai kis gyarmatnak, ha "túlságosan rendetlenkedni" merészelne.
Lauder sorainak oka ezúttal sem más, mint a magyarországi szélsőjobboldal "aggasztó" előretörése, amelynek "problematikáját" egy felületes történelemleckével igyekszik legitimálni, miközben olyan naiv kérdéseket tesz fel, hogy "ugyan ki akarná újraélni a náci harmincas éveket?" (Erre szerintem bőven lenne jelentkező, vélhetően sokkal több, mint azt Lauder úr gondolja.)
Mindezek ellenére sem szeretnék abba a "hibába" esni, hogy Lauder mondanivalóját történelmi szempontból közelítem meg, hiszen erre rengeteg egyéb alkalom áll rendelkezésemre. Ami a "gázkamrák" szokásos felemlegetésénél sokkal érdekesebb, az az, hogy miért itt (mármint a Magyar Nemzetben), miért most, és kinek?
A "miért most"-ra félig-meddig már megadtuk a választ. Az időzítés nyilván a Mi Hazánk erősödésének köszönhető, ez pedig további következtetések levonására sarkall minket. Régi mondás, hogy "az ember csak annak a közvélemény-kutatásnak hisz, amit ő maga hamisít", s valóban, nincs okunk rá, hogy akármelyik kutatóintézet adatainak is hitelt adjunk (a Závecz Research legalább eljutott odáig, hogy megtörje ezt a hiteltelen trendet és új nézőponttal álljon elő a Mi Hazánk szempontjából). Főleg abban a tekintetben, hogyha a Mi Hazánk valóban egy 1-2 százalékos párt, amit a legtöbb ilyen intézet állít, akkor ugyan mire fel "aggódik" Lauder? A Mi Hazánknak tehát bőven vannak tartalékai a magyar társadalomban, ez pedig egy nem elbizakodott, de pozitív jövőképet fest a párt számára. A támogatottságot pedig egyértelműen növelte a járvánnyal kapcsolatos, észszerűtlen korlátozások elleni tiltakozás, illetőleg az, ahogyan a Mi Hazánk feltárta, milyen gazdasági átalakulások kezdődtek a koronavírussal párhuzamosan (erről gyakorlatilag senki más nem is beszél, pedig talán fontosabb, mint maga a járvány). Ez Lauder csőrét is nagyon piszkálhatta, ugyanis írásában külön ki is tér a Covid-19 és a Mi Hazánk kapcsolatára.
Ugyanennél a résznél ragadta meg az alkalmat, hogy Orbán Viktort a szokásos vállveregetésben részesítse, amelyet ebből a nézőpontból igazából meg is érdemel. Magyarországnak talán még a baloldali kurzus idején sem volt annyira filoszemita kormánya, mint most, ezt a kormánypárt minden áldott nap lelkesen be is bizonyítja. Továbbá még ebből a mezőnyből is kitűnik "sokak kedvence", Varga Judit miniszter asszony, aki már annyiszor járt a Duna-parti cipőcskéknél és annyi nyilatkozatot tett a zsidóság védelmében, hogy meg sem kísérelem összeszámolni.
Ezzel pedig egyszerre térünk rá a "miért itt" és a "kinek" kérdésekre. Azon persze semmilyen meglepő dolog nincs, hogy kormánypárti lapok zsidó ömlengéseknek adnak helyet, ám meggyőződésem, hogy Lauder szavai nem csak az "antiszemita magyarok" felé figyelmeztetés, de a kormánypártok felé is. A Zsidó Világkongresszus elnöke egyértelművé teszi, hogy még csak ne is álmodjon róla senki, hogy akár eseti szinten, egy-egy kérdés erejéig együttműködjenek, együtt szavazzanak a Mi Hazánkkal. Ez intő jel a jövőre nézve. Ha ugyanis a radikális párt 2022-ben bejut a parlamentbe, mondjuk a "mérleg nyelve" szerepben (ez a lehető legjobb szerep, amiről a Mi Hazánk csak álmodhat), akkor a Fidesz számára is megkerülhetetlen lesz, muszáj lesz párbeszédet folytatni vele. Lauder burkolt fenyegetése azonban egyértelmű: ilyen "sötét korokat idéző" alakulatokkal, mint a Mi Hazánk, még csak elvi szinten sem lehet párbeszéd, egyetlen opció az eltörlése, ellehetetlenítése. Hasonló jelenségek egyébként akkor is napvilágot láttak, amikor a Jobbik még jó úton járt és ereje teljében volt. Ebből a szempontból valóban nincs új a Nap alatt, Lauder csak azt felejti el, hogy "kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba", és a politikai helyzet teljesen más manapság, mint 2009-2010 környékén volt.
Persze ne legyenek kétségeink, a kormánypárt felső vezetése mindig lelkesen fogja szolgálni a zsidó érdekeket, főleg manapság. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy az "egyszerű", potenciális kormánypárti szavazók között túl nagy sikert aratnának az ilyen Lauder-féle megnyilvánulások.
Az egyre felerősödő reakciók és nyilatkozatok mindenesetre egyértelműen azt mutatják, hogy a Mi Hazánk sikeresen megkavarta az állóvizet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a párt jó úton jár. Ilyenkor azt szokás mondani, hogy a feladat innentől kezdve egyszerű: megmaradni ezen a jó úton és folytatni a küzdelmet. Ez persze jóval nehezebb, mint ahogy az elsőre hangzik, de közel sem lehetetlen. Magyarország szempontjából pedig egyenesen esszenciális, hogy ezt a harcot tisztességgel végig is vívjuk.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
