Bezár!
2021. május 15., szombat, Zsófia, Szonja napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:48 A román gúnyhatáron is elfogadják a magyar védettségi igazolványt - de igazolni kell azt is, hogy a második oltás után eltelt tíz nap23:31 Oroszország haragosainak listájára került fel az Egyesült Államok és Csehország23:12 Nyugalmazott tábornokok kifogásolják Biden fizikai és szellemi képességeit22:59 Antiszemita röplabda: a női válogatott újabb Izrael-veréssel jutott ki az Eb-re22:43 Átlátszó-számítás: felülmérik a hivatalos adatok a koronavírus áldozatainak számát, nem igaz, hogy mi teljesítünk a legrosszabbul22:30 A gyilkos négerek ellen nem sokat érnek a korlátozások Dél-Afrikában - csak romlott a statisztika22:15 A kazahsztáni szajgák sem jártak jobban a villámcsapással, mint az indiai elefántok22:01 Újabb ellenzéki hírportálból lett külföldi ügynök Oroszországban21:42 Zsidóféltésből tiltottak be egy palesztinbarát tüntetést Franciaországban - a bíróság egyetértésével21:21 "Mi csak a magyar szolidaritásra építhetünk" - szja 1%-okat kér a Nemzeti Jogvédő Szolgálat21:07 Ha ég a ház ötemeletnyi zuhanás meg sem kottyan egy macskának20:38 Tizennyolc év börtönt kapott egy állítólag szivárogtató fehérorosz katonatiszt20:35 Van, ahol nem álltak ki "bátran Izrael mellett"20:13 Moszkvai pátriárka: az abortusz helyett a gyermek egyházi gondoskodásba adása lenne a megoldás19:55 Az EU is elítéli a Hamászt, és most nagyon aggódik a tagállamokban a bevándoroltatásnak köszönhető antiszemitizmus miatt
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika, Kultúra :: :: Hozzászólások

Jókai ostrom alatt

A cím dramatikusnak tűnik, de napjaink hisztériái és kulturális világháborúja idején nehéz túlzásokkal kitűnni. Az utóbbi években több irodalmi kanonizáló kérdés is beszivárgott a közbeszédbe, ilyen volt az új NAT irodalmi vonalát, azaz Wass Albertet és Herczeg Ferencet kötelezővé emelő kritikája („nem tanítok fasiszta írót” jeligére), illetve a februárban kirobbant „Jókai-botrány” (a kevésbé ismert Bárány Boldizsár eközben radar alatt maradt). Érdemes egy nappal a magyarérettségi előtt ez utóbbin keresztül egy kissé befúrni a felszín alá.
Zoom
A regényben is említett Galambóc vára - szellemi-kulturális végvárakra is szükségünk van (fotó: Denis Barthel / Wikipedia)
A kötelezők listája meglehetősen sok vitát vált ki, és időnként önmagában az intézményük is, pedig olvasó emberként (az elkoptatott és „kirekesztő” értelmiségi titulust inkább mellőztem), szülőként, tanárként vagy egykori diákként sokan érzik érintettnek magukat. Érthetően és helyesen, elvégre kultúránk, nyelvünk megőrzése és átörökítése a legszorosabb értelemben vett nemzeti feladat. Tóth Krisztina költő és író szavai napjaink SZFE-s, kultúrharcos állapotaiba robbantak be.
A történet azóta is folytatódik eltérő érdeklődést kiváltó adagokban, két hete például a Telex közölte az IDEA Intézet felmérését a témában. Ebből az derül ki, hogy minden létező csoport Jókai-párti, de a magasabb iskolai végzettség és az ellenzékiség ennek szintjét csökkenti. (A Mi Hazánkot kihagyták az ellenzékből.) Az összefüggés persze érthető: sok fideszes kevésbé iskolázott, és egészen másként tálalták az elhangzottakat a felháborodó fideszes és a mosdató balliberális médiumok. (Érdekes az életkori megközelítés. A legkevésbé sem tisztem védeni a fideszes szavazóbázist, de sokszor az az érzésem, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt fiatal korábbi generációk több könyvet forgattak a kezükben, mint egy átlagos mai egyetemista.) És persze az is felmerül az emberben, hogy napjaink értelmisége (?) nyitottabb a mindenhol a rasszizmust, antiszemitizmust vagy patriarchaizmust kereső „kortárs” megközelítésekre.
Hangsúlyozom, alapvetően nem Tóth Krisztinával kívánok foglalkozni, de a kifejtés kedvéért kénytelen vagyok belemenni. Térjünk is csak vissza a legutóbbi felháborodás gyökereihez! Már jóval azelőtt olvastam az inkriminált rövid interjút, mielőtt a sajtó felkapta, de egy csendes szörnyülködés után inkább továbblapoztam. Egyetlen műnek sem kell mindenkinek tetszenie vagy mindenki által kötelezőnek tartottnak lennie, de az érvelésben volt valami mélységesen szomorú. Ezt a világosság kedvéért érdemes teljes egészében idézni:
Melyik könyvet kellene mindenképp levenni a listáról?
Jókai Aranyember című művét. Nem elsősorban azért, mert nehezen olvasható és kedvét szegi a diákoknak, hanem a nőalakok ábrázolása miatt. Mert mit tudunk meg róluk? Tímea nem szereti a férjét, de engedelmesen szolgálja. Rendben tartja a házat és viszi a férfi üzleti ügyeit, ha távol van. Soha nincs egy rossz szava sem. Noémi szerelmes, de osztozik a férfin. Tímár Mihály néha megjelenik a szigeten, aztán elmegy. Noémi sose kérdez, csak örül. Nem lázadozik hanem csinosan várja Tímárt, amikor az éppen ráér. Hasonló problémám van az alsósoknak ajánlott Bárány Boldizsárral. Felsorolom Borbála tulajdonságait: szerény, halkszavú, szorgos. Mindig melegen teszi a levest az ura elé. Rendben tartja a házat, és amint van egy kis ideje, rohan a fodrászműhelybe. Sose ül le. Aranykezű, azaz mindig jókat főz. Bertalan, az apa, ezzel szemben zord, kevés szavú. Amikor Boldizsár elcsavarog, komoran lecsatolja a nadrágszíját. Lili lányom szerencsére nem értette, miért csatolja le: azt hitte, csak azért, mert nagyon teleette magát. Rémes…A gyerekeink az iskolában olvasott művekből építik fel, milyenek is a nemi szerepek.

Tóth Krisztina mondatai nem azért döbbentettek meg, mert a mai világban meglep, amikor a művészeti múltból is ki akarják retusálni napjaink hangadói a nagyon 21. századi értékrendjükbe nem illeszkedő elemeket. Kolumbusz, a Tamás bátya kunyhója vagy a Huckleberry Finn n betűs szavai ma már egyaránt lehetnek célpontok, a tavalyi szobordöntögetési őrület pedig feltette az i-re a köztereken is a pontot. A meglepő éppen az volt, hogy ha Tóth Krisztina feminista is, de irodalmár, aki maga is foglalkozik műveiben női sorsokkal. Miért is várnánk el egyáltalán, hogy a ma számára állítsanak didaktikus példákat bármikori regények? Egészen biztos vagyok benne, hogy nem pont erre gondolt az írónő, de mégis ijesztő, amikor az elhangzott gondolat első ránézésre idevezet.
Egy hónapja egy, a 24-nek adott interjúban kaptunk némi árnyalást a véleményéről:
Amikor Az arany ember kapcsán a nőalakok ábrázolását illetően fogalmaz meg kritikát, az nem ideológiai jellegű?
Nem ideológiai kifogást fogalmaztam meg. Hadd idézzem fel, pontosan mit is mondtam: azt, hogy személy szerint nem tudok kiegyezni azzal a nőideállal, amit a regény megrajzol, és azt gondolom, hogy ez a mai kamaszlányok számára sem vonzó. Arról is beszéltem, hogy a magyar irodalomban sajnálatosan kevés a női szerző, a kötelező olvasmányokból pedig nagyon hiányoznak az autonóm nőalakok. Javaslatot is tettem, hogy a fiatal lányok számára másfajta azonosulási lehetőségeket is lehetne kínálni, például Berg Judit Lengemesék című sorozatával. Jellemző, hogy ez utóbbival senki nem foglalkozott. A magam részéről problematikusnak tartom ezeket az aránytalanságokat, amelyek észrevétlenül tovább örökítenek egy torz struktúrát.
De ezek szerint a fentebbi egyszerű értelmezés nem is téves.
És ezen a ponton elgondolkodtam. Milyenek is valójában Az arany ember női? Vállalhatatlanul 19. századiak egy 19. századi regényben? Nem, nem elsősorban 19. századiak, hanem nők, legyenek szándék szerint realistábban vagy eszményibben megfestett alakok.
Az nem kérdéses, hogy Timéa a valószerűbb alak. Aki tényleg engedelmes, becsületes, tiszta, már-már szolgalelkű, halvérű, a hálás feleség szerepét örökké meggyőződéssel éli. Akivel nagyon könnyen együtt lehet érezni a műben. Emellett ugyanakkor nemcsak híven, nagy munkabírással és ügyesen, de bátran is vezeti férje vállalkozását, amikor az hosszabb időre eltávozik. Amikor pedig halottnak hiszi Timár Mihályt, a leendő új férjének a kezét gyakorlatilag maga kéri meg. Már ez is árnyalja a róla alkotott képet, de azt az önfeláldozó természetet, amely „veszélyessé” teszi napjaink kamaszlányaira, maga Jókai kritizálja. Először is, amikor kezdetben többször szájbarágósan hangsúlyozza, hogy a muszlim neveltetése miatt rendeli alá magát másoknak, és ezt érzékelteti azzal is, amikor az egyiptomi tízcsapás szövegét szánja a kereszténység útjára lépő lány fohásznak. Másodszor pedig számára nincs boldog vég, a kötelességtudata, sőt -mániája miatt megsejtvén, hogy Mihály életben van, nem képes boldogan élni, fiatalon hal meg. A vagyonra és konvencióra épített hagyatéka sem maradhat fenn sokáig. Rejtély, hogy ez az üzenet miért kellemetlen egy 21. századi progresszív számára, ha a szöveget értelmezi is, nem pedig csak elnyomott nőket keres. Ki vágyik arra, hogy timéai angyalként keserítse meg saját életét?
A másik kritizált nőalak Noémi. Ő valóban egy egyszerű lélek. Ki lehetett volna mélyebben bontani, de ahogy a senki szigete, úgy Noémi maga is egy romantikus férfi utópisztikus eszményképe. Önkéntes, kérdés nélküli alávetése még érthető is a történetének és a cselekmény ismeretében. (Mellesleg a munkából derekasan kiveszi a részét Mihály mellett. Az anyja, Teréza mama maga a szigethódító.) Van értelme kritizálni egy férfiregény férfiálmát megtestesítő nőt, mert 21. századi liberális szemszögből nem ideális szerepmodell a mai lányoknak? Aligha, nem ez a funkciója a regényben. (Ráadásul Mihály maga is feladja a megbecsült – férfiúi – társadalmi státuszát, az elegáns bálokat, a sikeres üzleteket azért, hogy kétkezi munkát végezzen, és nem kevésbé háztartásbeli legyen, mint Noémi. Mondhatjuk: Böjthe Jánossá válik. Az asszony végül éppen hogy nem egyedül marad a szigetet rendben tartani, míg a „kapitalizmus hőse” oda van.)
Az a helyzet, Jókaiban és műveiben találkozik a nacionalizmus és a liberalizmus (ezek az eszmék a 19. században eltértek mai formáiktól, és természetszerűleg egymással jártak), méghozzá olyan szinten, hogy ha „politizálva” is próbáljuk nézni a kötelezőket, az ő regényeinek mégsem szabadna elrettenteniük senkit. Legalábbis valaha ezt hittem.
Természetesen a regényt tekintve lehet és kell is legyen több értelmezés, de mindebből látszik, hogy messzemenően félrevezetőnek érzem Az arany embert érő kritika gondolati magvát. De legyünk méltányosak Tóth Krisztinával, és nézzünk bele még egy részletbe a fentebbi 24-interjúból:
Mit gondolna arról, ha Jókai kötelező irodalom maradna, de mellé tennének például egy kortárs művet – akár egy Tóth Krisztina-novellát –, és magyarórán összehasonlítanák a női alakoknak a másfél évszázados eltérésből fakadó különbségeit?
Sokan visznek be az órára kortársakat. A baj az, hogy a tanárok is túlterheltek. Rengeteg nagyszerű tanárral találkoztam és találkozom, és látom, hogy végig kell rohanniuk a tananyagon, alig van mozgásterük. Alapfogalmakat kell megtanítaniuk a diákoknak. Alig van idő arra, hogy egy-egy művet több szempontból lehessen elemezni, hogy, mondjuk, beszélgessenek a nőalakokról. Viszont a kérdése azt sugallja, mintha nekem beleszólásom lenne a kötelező irodalmak listájába. Pedig a Könyves Magazin csak azt kérte, mindenki játsszon el a gondolattal. Megkérdezték a véleményemet, én pedig elmondtam, ahogyan mások is. Nem a tananyagból venném ki Az arany embert, csak a kötelezők közül. De ne tegyünk úgy, mintha én olyan pozícióban lennék, hogy befolyásolhatnám a kötelező művek listáját. Az pedig teljesen abszurd, hogy olyan címmel is jelent meg írás a magyar sajtóban, hogy Tóth Krisztina betiltaná Az arany embert. Ez csak hangulatkeltés. Még egyszer aláhúznám pirossal: a nyilvánosságban elszabadult őrjöngő indulat egyáltalán nem Jókairól vagy Az arany emberről szólt, ne próbáljuk meg utólag szakmai vitának beállítani. Tudatosan húztak elő olyan – egyáltalán nem irodalmi – fogalmakat, amelyek nagy tömegek mozgósítására alkalmasak. Mintha kiadták volna a parancsot, hogy kardot kell rántani, mert veszélyben a haza. Tényleg egy magyar író fenyegetné? Komolyan? Valaki, aki tizenhat nyelven képviseli ezt az országot fesztiválokon és nemzetközi eseményeken?
Ez így már valóban segíthet továbblépni, csak belőle „játékként” levont következtetés különös még mindig. Valóban, a tanárok túlterheltek, a diákok nemkülönben. Nehéz rávenni a diákokat az olvasásra is, de ha az órákon csak ledarálják az anyagot, a poroszosan feladott lista az átlag számára nem kevés. Kényszerből is megárt a sok. Az arany ember mégis az a kötelező, amelyet nem a nőábrázolás ellenére, hanem amiatt is érdemes „megtartani”. Ahhoz, hogy a gyerekek megértsék, élvezzék a klasszikusokat, egyáltalán beszélgessenek róluk (bármennyire is álmodozóan hangzik ez), valószínűleg érdemes lenne a NAT-hoz és a kerettantervhez hozzányúlni. Az nem egészséges, ha a kötelezőség kimerül a tankkönyv vagy az órai jegyzet felmondásában, az olvasás tényének ellenőrzése pedig egy olyan dolgozatban, melyben olyan senkit nem érdeklődő részletekkel próbálnak szemétkedni, melyek a mű rövidített változataiból hiányoznak, de legalább más sem biztos, hogy emlékszik rá. Hogy a több (sok) órán tartó közös feldolgozás, drámapedagógia, vagy más egyéb irányba a legkívánatosabb elindulni, az egy messzire vezető kérdés. De a nehezebb és potenciálisan lányokat-fiúkat „félrenevelő” mű kikerülése a lehető legrosszabb rossz irány lenne.
És ha már „nehézség”, Jókainak van egy közhelyszerűen felhánytorgatott „bűne” is: a gazdag, nem éppen a chatszobákból megszokott nyelvezete, illetve az ennek megfelelően megfogalmazott leírásai miatt. Könnyű megérteni, ha a diákok emiatt nyűgösek, egyetértenem mégis nehéz. Nem vagyok a terjengős leírások híve, de ahogy Az arany ember elején lefesti elénk a régi Vaskaput a maga szédítő látványával, mítoszaival, az egyszerre gyönyörűséges és magyar, úgy, hogy eközben különböző népek igazi találkozópontjáról van szó, a magyar határokon belül is. Ezt biztos nem vágnám ki a regényből, jó esetben még a leírások megszerettetésére is alkalmas. És a magyar nyelvére. Nem cserélném le modernebb nyelvezetre. Nem az Ómagyar Mária-siralomról van szó, és nem is a borsodi kisfalvakra kell belőni a szintet, már csak azért sem, mert az érettségiig onnan ők gyakran Jókain kívüli okokból nem jutnak el. Ez olyan, mintha egy ún. demokráciában a „legkisebb közös nevező” lenne a megszólítandó célpont, és így a legegyszerűbb, legbulvárabb propaganda lenne a kívánatos szint. Ki látott már ilyet...
A „támadásnak látszó gondolatkísérletek”, ha nem is minden esetben rossz szándékúak vagy egyértelműen ideológiailag motiváltak, de újra és újra a „nemzeti” regényeinket érik. A kőszívű ember fiainak „diákgyötrése” bizonyos körökben közhely, számomra viszont kötelezőként és gyerekként is felemelő, magyar és történelmi olvasmány volt kisiskolásként. Csépe Valéria korábbi NAT-főnököt nem minősíteném Jókai-gyűlölőnek, de felhúztam azon a szemöldökömet, amikor helyette egy interjúban példálózva felvetette a Harry Pottert (és ezt kéjes örömmel idézgette a liberális média). És akár az Egri csillagok is felfér egy-egy „szégyenlistára”. Teljesen mindegy mit gondolunk egyikről vagy másikról, én sem tartom az összeset megkerülhetetlen remekműnek, a vitának helye van. A magyar iskolákban magyar klasszikusok leváltására viszont nem szerencsés külföldit ajánlani - hipotetikusan sem. (Természetesen a világirodalom sem ellenség.) Pedig valahogy mindig a könnyed külföldi (és még csak nem is kelet-közép-európai) vagy a kortárs magyar kerül elő (ami nem automatikusan elvetendő), csak ilyenkor meg könnyen kiderülhet, hogy a diákok számára mégiscsak jobban olvasható Jókai, mint Garaczi. Talán meglehet, hogy a távolról sem heterogén csoportot alkotó diákoknak az olvasással, a kötelezőséggel vagy az oktatási rendszerrel van bajuk, és nem is a konkrét, bűnbakként vagy szent tehénként kezelt olvasmányokkal?
Nem öncélú nemzetieskedésről van szó, ha a magyar sorshoz, magyar múlthoz való kötődést az irodalomoktatásban is meg akarjuk őrizni generációkon át. Móricz Zsigmond magyar ugaron játszódó történetei sem amerikai művekre cserélendőek le az ízes parasztnyelvezetük miatt. Lehet J. F. Coopert olvasni, de nem a Barbárok helyett ildomos.
Az iskoláknak ez a kulturális átörökítés, egészséges kulturális ízlésformálás is a feladata, nemcsak az, hogy ott melegedjenek a diákok, amíg a dolgos hangya szülők dolgoznak, és esetleg addig angolszász ifjúsági irodalmon hátha megszeretik az olvasást. Mindig ezt figyelembe véve érdemes közelíteni az átalakítás és a kötelezők kérdéséhez is, és ennek fényében vizsgálni, hogy mi kerül célkeresztbe. Ha valamit lecserélünk vagy lefokozunk, nem mindegy, hogy miért és mire.
Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy az aktuális felhorgadásokkor, érettségilatolgatásokkor – és természetesen bármikor máskor is – a klaviatúra ragadása mellett ezt a nagyon is nemzeti „harcot” lapozgatva is lehet folytatni. Ez éppen úgy hazafias kötelezettség, mint a „Kárpát-medence teleszülése” vagy az X a választáson. Mert minden iskolánál többet számít, hogy mit lát a gyermek otthon, „szegregáltak-e” a szülők az értékhordozó könyvektől (is).
Csorbaffy Mihály – Kuruc.info
Kapcsolódó:



Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2021 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready