Vlagyimir Putyin orosz államfőnek a 25. Szentpétervári Gazdasági Fórumon elhangzott beszéde sok újdonságot ugyan nem tartalmazott – már legalábbis azok számára, akik képesek voltak eddig is kitekinteni a nyugati propaganda „buborékjából”, és használni a józan eszüket. Napjaink új „főgonosza” lényegében ismertette álláspontját napjaink „tektonikus erejű” világpolitikai változásairól, rámutatott a „gyarmatosított” európai államok és más USA-csatlósok ostoba szankciós politikájának következményeire, és körvonalazta országának céljait. A lényegre tapintott, amikor kimondta: „Az Európai Unió teljes mértékben elvesztette politikai függetlenségét, bürokratikus elitje úgy táncol, ahogyan mások fütyülnek, és minden parancsot végrehajt, amit felülről kap, súlyos károkat okozva mindezzel saját népeiknek és saját gazdaságaiknak”. Az EU polgárai komoly árat fizetnek „a realitásoktól elrugaszkodott és a józan észnek ellentmondó döntésekért” – tette hozzá.
Teljes joggal és a valóságnak megfelelően jelentette ki, hogy a magát „Isten küldöttének” tekintő Egyesült Államok, illetve a magukat „felsőbbrendűnek képzelő, a nemzetközi rendet aláásó” államok mindenki mást „gyarmatnak, másodrendűnek tekintenek”. Márpedig, mutatott rá, „alávetett, gyenge, függetlenségüktől megfosztott országok törvényszerűen vad ellenségkeresésbe kezdenek, elterjesztik az idegengyűlöletet, végül pedig elveszítik önazonosságukat, függetlenségüket, miközben vakon követik urukat és parancsolójukat.” Oroszországot hibáztatni a rohamosan növekvő energiaárakért és az inflációért teljességgel „ostobaság”, amit csakis olyan emberekkel lehet elhitetni, akik „nem tudnak írni vagy olvasni” – jelentette ki az orosz elnök.
 |
Nyugaton cáfolni nem, legfeljebb elhallgatni tudják azt a tényt, amire Vlagyimir Putyin beszédében felhívta a figyelmet: a Nyugat hosszú éveken keresztül törekedett a korábbi szovjet tagköztársaságokat „oroszellenes államokká változtatni”, ellátta őket fegyverekkel és katonai tanácsadókkal, miközben legkevésbé sem törődött Ukrajna gazdaságával és népének életével. Ezzel szemben „semmiféle erőfeszítést nem sajnált annak érdekében, hogy egy Oroszországot fenyegető NATO-bázist hozzon létre Keleten, felszítva az agresszió, a gyűlölet és az oroszellenesség tüzét”. A Nyugat szerződéses kötelezettségeit nem teljesítette (utalás a minszki megállapodás szabotálására a nyugati hatalmak részéről), és „egyszerűen lehetetlen volt bármiféle új megállapodást kötni velük” – szögezte le az orosz államfő. Így azután „kényszerű, elkerülhetetlen” volt az offenzívát elrendelő döntés, mivel „Oroszországnak, mint szuverén államnak minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje saját és állampolgárai biztonságát”, és megóvja a „Donbasz lakóit is, akiket a „népirtás veszélye fenyegetett a Nyugat teljes támogatását élvező kijevi rezsim és a neonácik részéről”. Aligha lesz képes bárki is kétségbe vonni Vlagyimir Putyinnak alábbi kijelentésének igazságát sem: a világban „új hatalmi központok kialakulása és egyre nagyobb szerepvállalása” tapasztalható, és az egyetlen nagyhatalom köré épülő „régi világrend” „természeténél fogva instabil”.
Elkerülhetetlenül fölmerül az alábbi kérdés: a nyugati vezető politikusok miért nem képesek egy hasonlóképpen összeszedett beszédet elmondani, amellyel elmondanák a „saját narratívájukat”? Miért nem hallunk Joe Bidentől, Olaf Scholztól, Emmanuel Macrontól, Boris Johnsontól vagy éppen Mario Draghitól egyetlen komolyan vehető szónoklatot sem, melyben kifejtik véleményüket a világban zajló „tektonikus mozgások” okairól, és vázolják terveiket a jövőt illetően? Ha valamikor, mostanában igazán itt lenne az ideje a politikusi állásfoglalásnak és útmutatásnak. Az intellektuális képességek hiányoznának? Nos, az amerikai elnök esetében egészen biztosan… habár egy előre megírt rövidebb szöveget talán még fel tudna olvasni. Más itt a gond. Mint azt már az ókor retorikával foglalkozó gondolkodói hangoztatták, a jó szónoklatnak alapvetően három fontos eleme van: a logosz (racionális gondolatmenet, mely megvilágítja az igazságot), a pátosz (érzelem) és az ethosz (erkölcs). Az utóbbi kettővel talán még elboldogulna némelyik nyugati politikus is, elhitetve a média segítségével a Nyugat „erkölcsi fölényét” (ami persze nem létezik), pellengérre állítva egyúttal a „putyini diktatúrát és agressziót”. Csakhogy a logosz nem csupán a logikus gondolkodás és érvelés képességét jelenti, hanem a bölcsesség, az igazság fogalma is benne foglaltatik. Az igazság persze lehet relatív, de a lényeg az, hogy a rétornak mindenképpen rendelkeznie kell egy „narratívával”, amelynek igazságában ő maga feltétlenül hisz. Csakhogy a virtuális valóságok hazugságözönében vergődő Nyugat nem rendelkezik semmiféle összefüggő, értelmes elbeszélési móddal, amely az „igazság” elemeit akár csak nyomokban is tartalmazná. Mert lehet ugyan írásban és szóban közhelyeket pufogtatni a „orosz agresszióról”, a „világuralomra törő és zsarnok Putyinról”, ezek a frázisok olyannyira üresek és tartalmatlanok, hogy nem építhető rájuk egy értelmes, logikusan felépített „narratíva”, és így egy szónoki beszéd sem.
Talán Orbán Viktor az egyetlen a nyugati világ vezetői közül, aki képes és hajlandó is a retorikailag értékelhető beszédekben kifejteni álláspontját forrongó világunk múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az ő esetében azonban más a gond: nem lehet teljesen őszinte, mert bármennyire is tisztában van a jelenleg zajló amerikai–orosz háború valódi okaival, igazodnia kell a hazánkat is szoros pórázon tartó „globalogazdi” elvárásaihoz. Márpedig a retorika egyik alapelve az is, hogy a jó szónoklat egyik legalapvetőbb feltétele: a szónoknak az általa felismert igazságot kell elmondania! Ha tudatosan ferdít, elhallgat és torzít, akkor hitelessége súlyos csorbát szenved. Természetesen az összes nyugati vezetőt a „globalogazdi” szoros pórázon tartja, ezért aztán aligha csodálhatjuk, ha nem szívesen fejtik ki nézeteiket a világ, Európa és nemzetük sorsát illetően. Parancsoknak engedelmeskedő, utasításokat végrehajtó személyekből sohasem lesz jó szónok!
Drábik János találóan a „hazugság világkorszakának” nevezte korunkat. A döbbenetes szellemi hanyatlás, a politikai vezetők nyílt kiállásának és állásfoglalásának hiánya, a szónoklatok helyett az ostoba frázisokat hajtogató, a nagy összefüggéseket, a jelenségek okait sohasem boncolgató, „pragmatikus” közéleti személyiségek burjánzása mind-mind a „hazugság világkorszakának” szükségszerű következményei. A „virtuális valóság” ilyen mértékű térfoglalásának legmélyebb oka pedig egy alapvető hazugság, ami pedig nem más, mint hogy a nyugati világot uraló globális bankárelit a saját létezését is tagadja. Hivatalosan szigorúan tilos erről a rejtőzködő, „nem létező” háttérhatalomról” beszélni. Újságírók, gondolkodók óvatosan ejthetnek róla szót, anélkül azonban, hogy valóságos természetéről lerántanák a leplet.
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Összefoglalók a Putyin-beszédről:
