Az egész kiállítás-história azért fölöttébb problematikus, mert egy „fideszes” városban rendezik meg, s ez a párt – retorikailag legalábbis – állítólag parlamenti szövetségesével, a KDNP-vel együtt elkötelezett a keresztény és a nemzeti értékek iránt. A közéleti szenilitásban és totális emlékezetvesztésben nem szenvedő polgártársaink azonban emlékezhetnek arra, hogy a már ellenzékben lévő Fidesz elnökének egyik első útja Izraelbe vezetett, s ott kinyilváníttatott, hogy a fajgyűlölő-terrorista Likud a magyarországi polgári-konzervatív-keresztény politikai formáció testvérpártja. Vagyis egy olyan ázsiai párt, amelynek amúgy sincsen semmi köze az európai politikai hagyományhoz és értékekhez. Ami azért valljuk be, több, mint érdekes, és óhatatlanul különféle asszociációkat indíthat el még a közéleti naiv ártatlanság és narancs-hitűség stádiumában lévő hazánkfiában is.

A fentebb mondottaknál is elkeserítőbb és tragikusabb azonban (s számomra különösen fájdalmas), hogy a művészetnek hazudott kereszténygyűlölő förtelem megtekintését ajánlja tagjainak  a Hajdú-Bihar megyei Jobbik szervezete is (az említett Jobbik-alapszervezettel az ebből fakadó vitánkat időközben lezártuk, lásd itt - Geyer), ami pedig már teljes nonszensz és abszurd az az, hogy a református és az evangélikus egyházak is népszerűsítik a Krisztus-gyalázó blaszfémiát és antikultúrát internetes portálaikon, hogy milyen megfontolásból annak csak a Jóisten lehet rajtuk kívül a tudója. Arra nem hivatkozhatnak, hogy nem tudtak arról, hogy itt valójában a művészet köntösébe bújtatott istenkáromlást propagálnak, hiszen Európa számos országában óriási botrányt váltott már ki az említett Nitsch és Serrano „művészi” tevékenysége, sőt Nitsch már hazánkban is tiszteletét  tette  1999-ben a Kiscelli Múzeumban megrendezett kiállítása alkalmával, nem sokkal később pedig Serrano beteg agyának végtermékei is megtekinthetőek voltak Budapesten. Tehát akinek elemi politikai és művészettörténeti ismeretei vannak, legkevesebb tíz év óta tudhatta, ki az a Nitsch és Serrano.

Mielőtt gondolatmenetünket tovább folytatnánk, egy fontos tényt meg kell állapítanunk: ennek a zsidó, keresztény- és Krisztus-gyűlölő hagyományból eredeztethető performance-nak a világon semmi köze nincs a művészethez, mindez az elmekórtan illetékességi körébe tartozik, azok pedig, akik létrehozták őket, hosszú ideig tartó zárt osztályi kezelésre szorulnak. Akik pedig helyet biztosítanak az efféle kiállítások megrendezésének, mi több szponzorálják azt, miként a Magyar Nemzet és a Heti Válasz (melyek közismerten fideszes lapok), azok ne hazudják magukat a választópolgárok előtt azok megtévesztésére keresztény és nemzeti elkötelezettségűeknek, s legfőképpen ne rágalmazzák azokat a médiumokat – például hírportálunkat – amelyek alakoskodásaikról és hazugságaikról lerántják a leplet.

Nem lévén azonban a kettős mérce hívei, erkölcsi kötelességünk feltenni a következő kérdést: vajha mi történne, amennyiben a Kuruc.info támogatásával a nemzeti radikális oldalhoz köthető valamely szervezet olyan művészeti kiállítást rendezne, melyen a Tóra egy moslékos disznóólban lenne látható, vagy a menóra minden ágára egy-egy - már használt - koton lenne húzva? Művészet ez is, nemde? Amennyiben Nitsch és Serrano alkotásai annak minősülnek, abban az esetben feltétlenül annak kellene tekintenünk a zsidó vallási jelképeket gyalázó műveket is.

Visszatérve azonban történelmi egyházainknak az ügyben játszott szerepére, azt kell mondanunk, hogy a jelenlegi főpapság hivatásából, hitéből és történelmi hagyományokból következő feladatainak sajnálatos módon nem tud megfelelni. Azt hiszem, evidenciának tekinthető, s különösebb okfejtést aligha igényel, hogy két, efféle elmebeteg zsidó Krisztus-gyűlölő sátáni orgia-performance-át semmilyen módon nem propagáljuk. A magyarországi egyházi vezetés utóbbi félévszázados tevékenységét vizsgálva, azonban már az említett állásfoglalás aligha lephet meg bárkit is. Jellemzően a klérus vezető rétege ellenségei, a kommunisták és a neoliberálisok inkvizíciós elvárásainak kényszeresen megfelelni vágyván, úgy menekül a közéleti állásfoglalástól, mint ördög a tömjénfüsttől. Noha legkésőbb 2006 őszén, amikor már mindenki előtt teljesen világossá válhatott az ország morális csődje, illetve az, hogy sátáni erők húzzák az ország szekerét a megsemmisülés szakadéka felé, eljött az ideje az egyházak részéről is az aktív közéleti szerepvállalásnak. A magyar egyházi hagyomány is erre kötelezi a mai főpapságot. Mohácsnál  Tomori Pál, kalocsai érsek volt a magyar hadak főparancsnoka, és hősi halált halt a török elleni harcban Szalkai László, esztergomi érsekkel együtt. Kőkeményen foglalt állást közéleti kérdésekben, azok aktív részeseként, a 17. század egyik legnagyobb formátumú magyar politikusa, Pázmány Péter, esztergomi érsek, s hogy egy 20. századi példát is említsünk: a katolikus mártír-főpap, Mindszenty József vállalta a börtönt, az ÁVH-s előemberek általi megaláztatást és összeverettetést, majd a másfél évtizedes amerikai követségi fogságot, de nem tört meg, és nem alkudott meg az egyház és a vallás likvidálására törekvő démoni bolsevik rendszerrel.

Sajnálatos módon azonban ma ott tartunk, hogy történelmi egyházaink népszerűsítenek egy istenkáromló kiállítást, amely egyébként is undort és hányingert vált ki minden normális emberből, még ha a vallási vonatkozásoktól megpróbálunk eltekinteni is. Sokszor hallhattunk már olyan híreket, hogy Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és másutt, felbecsülhetetlen értékű, reneszánsz és barokk műalkotásokat rongáltak meg elvetemült őrültek. Sajnálatos, hogy mindez nem az írásunk tárgyát képező kultúrmocsoknak sem nevezhető szeméttel történt már meg.