Természetesen olyan nagyhatalmak, mint Kína vagy Oroszország, szintén szemben állnak a cionista uralom alatt álló amerikai-európai birodalommal  – habár egyelőre egyik sincsen abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezze a nyugati világ vezető szerepét.

Aligha valószínű azonban, hogy a kommunizmus idején megroppant, a liberalizmustól és a fogyasztói szemlélettől is sújtott, csökkenő lélekszámú Oroszország ismét szuperhatalommá válna.

Kína néhány évtized múlva kétségkívül erősebb lehet a Nyugatnál, azonban a „Mennyei Birodalom” lakóinak a lélekszáma is csökken, ráadásul ellenfelei kihasználhatják a tibetiek és az ujgurok elnyomásából fakadó belső feszültségeket. Nagyhatalomként szóba jöhet még India, a későbbiekben esetleg Brazília (főleg, ha ez utóbbi maga mellé tudja állítani a latin-amerikai államokat), jelenleg azonban egyikőjük sem jelent komoly fenyegetést a cionista vezetésű Nyugat számára.

Sokan abban az illúzióban ringatják magukat, hogy a nyugati civilizáció rövidesen a saját dugájába dől – a túlhajtott fogyasztás, a termeléstől elszakadt gazdasági szerkezet, továbbá az erkölcsi hanyatlás következtében. Az agónia azonban még hosszú évtizedekig eltarthat – és még a birodalom valamiféle gazdasági-társadalmi újjászervezése sem elképzelhetetlen, amelynek következtében léte akár még évszázadokra meghosszabbodhat. A legkomolyabb, közvetlen fenyegetés a Nyugat világuralmi szerepére nézve az iszlám részéről fenyeget – annak ellenére, hogy nem létezik egy egységes muzulmán kalifátus, amely nagyhatalomként versenytársa lehetne a cionista vezetésű nyugati birodalomnak. (Nem véletlenül tekintik fő céljuknak a muzulmán fundamentalisták – így pl. az al-Káida követői – az egységes iszlám kalifátus újjáélesztését.)

Ugyanakkor viszont vannak azért erős iszlám államok, amelyek között olyan is akad, amely szemben áll a cionista terjeszkedéssel (Irán). De a Nyugat befolyása alatt álló, csatlós iszlám államok népei körében is jelentős az Amerika-és Nyugat-ellenesség, ráadásul az iszlám követőinek száma világszerte dinamikusan növekszik. És van még egy, korántsem elhanyagolható, sőt, talán a legfontosabb tényező: a muzulmán bevándorlás a cionista birodalom európai tartományaiba.

Úgy hiszem, a Nyugatot irányító elit súlyos baklövést követett el azzal, hogy a bevándorlás révén fajkeveredést előidézve igyekezett végleg legyengíteni az Európában őshonos (vagy ott nagyon régen megtelepedett) fehér népek faji öntudatát. A cionisták nyilván abban reménykedtek, hogy egy etnikailag kevert, öntudatlan tömeget könnyen lehet majd uralni, és mindenfajta nacionalizmusnak és fasizmusnak is kihúzzák ezzel a méregfogát. Számításuk persze részben bevált. Az európai fehér népek végzetesen meggyengültek, és a kipusztulás szélére sodródtak. Csakhogy a cionisták nem számoltak az iszlám vallás reneszánszával, ami nem kerülte el az európai kontinenst sem. Ki gondolta volna, hogy a muzulmán vallás olyannyira megerősödik, hogy híveinek jelentős részét képessé teszi a „modernnek” kikiáltott „értékek” és a „fogyasztói szemlélet” elutasítására? Most a cionista zsidók bajban vannak, és láthatóan megosztottak abban a kérdésben, hogy tovább támogassák-e a „multikultit”, avagy az iszlámellenes európai szélsőjobboldal további megerősítésén munkálkodjanak.

Mindenesetre érdekes párhuzam fedezhető fel a nyugati világot szoros ellenőrzés alatt tartó cionista zsidóság és a muzulmánok között: míg az előbbiek a 19. illetve a 20. század folyamán teljes sikerrel hajtották uralmuk alá Európát és Amerikát, úgy törekszenek most, a 21. században a Nyugat meghódítására a muzulmánok.

Hogy erőfeszítéseiket siker koronázza-e, nem lehet tudni – ugyanakkor a mostani véres norvégiai merénylet fényében érdemes elgondolkodnunk azon, hogy miként a zsidóság európai térfoglalása is heves ellenállást váltott ki az őshonos európai népek egy részéből (az „antiszemitizmus” felerősödése, nácizmus megjelenése), ugyanúgy várhatóan nem lesz konfliktusoktól mentes a muzulmánok európai térfoglalása sem.

Világháborútól azonban, hála Istennek, nem kell tartanunk – hacsak a birodalmi „elit” egyszer el nem szánja magát az iszlámellenes („keresztes”, jobban mondva „Dávid-csillagos”) háborúra a holokauszt szent nevében. (A norvég merénylő tettével állítólag éppen egy muzulmán-ellenes háború kirobbantását akarta elérni.)

Pillanatnyilag úgy tűnik, a Nyugat népeiben nincs már meg az erő az ellenálláshoz (ezért is történhetnek a norvégiaihoz hasonló értelmetlen és céltalan merényletek). A küzdelem kimenetele mindenképpen a nyugati birodalmat irányító zsidóság és a muszlimok között fog eldőlni. 

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a muzulmánok idővel (kb. egy évszázad múltán) képesek lesznek uralmuk alá hajtani Európát, ezzel szemben a zsidók talán meg tudják tartani a kezükben Amerikát. Hogy azután a muszlim vezetésű Európa és a cionista Amerika képes lesz-e békésen egymás mellett élni, vagy pedig háború tör ki közöttük, arra nézve ma még nem érdemes jóslásokba bocsátkozni.   

(Kuruc.info)