2019. március 23., szombat, Emőke napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:39 A temerini fiúk több év börtönt kaptak, mint a szerbiai IÁ-toborzók22:12 Újabb két palesztint lőttek agyon izraeli katonák a Gázai övezet határán - a zsidócsahos "magyar" kormány falazott nekik21:45 Fejlevagdosó IÁ-Rumcájsz a Budapesten elfogott szír férfi21:37 Azt hihették, szakít az anyag, de már a valóság volt: fejreállt a lopott autóval egy drogos váci testvérpár21:21 Iszlamista terrortámadás előkészítése miatt vettek őrizetbe 11 szalafistát Merkelisztánban20:56 Észak-Korea elleni szankciókat vont vissza a Kim-kedvelő Trump 20:25 Ismét utcára vonulnak a sárgamellényesek: tűzparancsot kaptak középületeket védő katonák19:44 Beismerte tettét az utrechti nem terrorista19:30 Menetrend szerinti zsidó bosszú: elveszítheti világörökségi státuszát a belgiumi Aalst város karneválja18:57 "Azt nem mondhatom, hogy csak így tovább, fiúk…"18:40 Kuruc.info a Twitteren: várjuk olvasóinkat! - Az Instagramról gyorsan kitiltottak minket a szólásszabadság-hívők18:24 A muszlimölelgető új-zélandi miniszterelnök asszony a Twitteren kapott egy kis kedveskedést18:01 Győzött a munkavállalói összefogás: íme a Hankook-sztrájk segítségével kiharcolt megállapodás részletei17:39 Tolató tehergépkocsi gázolt halálra egy nőt Hajdúsámsonban17:02 Szijjártó Budapesten dubajozott: jöhetnek az ösztöndíjasok az Egyesült Arab Emirátusokból is
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

A zsidók a XX. század intellektuális és politikai mozgalmaiban betöltött szerepének evolúciós szemléletű vizsgálata

Kevin MacDonald: The Culture of Critique - An Evolutionary Analysis of Jewish Involvement in Twentieth-Century Intellectual and Political Movements (A kritika kultúrája - A zsidók a huszadik század intellektuális és politikai mozgalmaiban betöltött szerepének evolúciós szemléletű vizsgálata) Kevin MacDonald, 2002.

A professzor első és második tanulmánykötetének recenziói:
Kevin MacDonald kaliforniai pszichológiaprofesszor a zsidóság csoportevolúció szerinti analitikus tanulmányának ez a harmadik kötete. A recenzió a papírfedelű második kiadásról készült, mely négy évvel az első kiadás után jelent meg. A kötet fő témái: Boas-féle kulturális antropológia, baloldali (marxista) mozgalmak, pszichoanalízis, Frankfurti Iskola, végül pedig a zsidó lobbi szerepe az amerikai bevándorlási politikában.

Kevin MacDonald, a Kaliforniai Egyetem pszichológusprofesszora
A bevezetőben a szerző bevallja, hogy a tanulmány tételei megalapozásán kívül azok következményei is nehézséget jelentettek, mert megkérdőjelezik számos mai intellektuális és politikai alapvetésünket. Részletesen leírja a II. világháború alatti amerikai politika zsidók általi, a németellenesség irányába ható befolyásolását, megemlítve Charles Lindbergh 1941-es beszédét, melyben a híres pilóta felhívta a figyelmet, hogy a zsidó érdek nem amerikai érdek. A zsidó érdek említése azonban már akkor is morálisan elfogadhatatlannak minősült Amerikában, így a pilóta és családja mintegy kiközösíttetett, mint ahogy minden etnikai gondolat és törekvés, ami nem zsidó kiközösíttetik Amerikában ma is. MacDonald szerint ilyen etnikaigondolat-ellenes (de-ethnicized) hatalmi elitet a fejlett Japántól és Izraeltől a fejletlen afrikai nemzetekig sehol a világon nem találunk. Az 1960-as évektől kezdődően egy, a régi protestáns kultúrával ellenséges, ösztönösen gyűlölködő elit dominálta az intellektuális vitákat. Az amerikai kultúra első bástyája, mely a kritika nyomására elesett, az akadémiai intézmények voltak. Az etnikaiidentitás-ellenesség Amerikában és ugyanakkor minden európai népcsoportban is erősödött, míg a zsidók az etnikai alapon létrejött Izrael államban az endogámia fenntartásával megőrizték zártságukat.
A szerző a bevezetőben összehasonlítja az európai népekre jellemző individualista kultúrát és társadalmi szerkezetet a kollektivista, csoportorientált szerveződéssel, mint pl. a zsidóké. Megállapítja, hogy a nem kollektivista csoport sérülékenyebb, kevésbé védett a csoportok közötti versenyben. Megállapítása szerint a zsidók elsődlegesen nem vallási, hanem etnikai csoport. A tételt tudományos adatok is alátámasztják, Y-kromoszómavizsgálatok szerint a zsidó népcsoporton belül 200 házasságból átlagosan egy köttetett nem zsidóval az utóbbi kétezer évben.
Már az előszóban tárgyalja a zsidók baloldali és kommunista mozgalmakban való részvételét. A zsidó erkölcsi részrehajlás legfontosabb történelmi példájának nevezi a kommunista tömegmészárlások bagatellizálását, mondván, hogy a kommunizmus jó a zsidóknak. Míg a holokauszt egy erkölcsi mércévé vált, a kommunista bűnök észrevétlenek maradnak. A zsidók aránytalan bevonódása a baloldali és kommunista mozgalmakba letagadhatatlan, és az is, hogy e mozgalmak az antiszemitizmus forrásaiként szolgáltak. Idézi Ernst Noltét, aki szerint a zsidók sajátos részvétele a bolsevik forradalomban fontos szerepet játszott a holokauszt megtörténtében.
MacDonald a bevezetőben számos példával illusztrálva egy külön fejezetet szán a holokauszt zsidó csoportérdeket elősegítő hatása bemutatásának. Egy 1998-as amerikai felmérés szerint a holokauszt a zsidó identitás minden másnál fontosabb pillére, továbbá hogy az amerikai zsidók számára a zsidó identitás sokkal fontosabb, mint az amerikai. A holokauszt nem csak identitáserősítő funkcióval bír, hanem társadalmi és kulturális értékmérő etalon is. Hatékonysága a legerősebb Németországban, ahol a zsidókat kritizálni gyakorlatilag lehetetlen.
A bevezető médiabefolyással foglalkozó fejezetében megemlít egy 1980-as felmérést, amely szerint az amerikai filmipar vezetőinek 60%-a zsidó származású. Részletesen bemutatja az amerikai tévé-, rádiótársaságok és a nyomtatott sajtó tulajdoni viszonyait, melyek legjelentősebbjei mind zsidó vezetés alatt állnak. Ezek a médiumok a zsidókról kedvező képet sugallnak, a tradicionális amerikai és keresztény kultúráról viszont kedvezőtlent, gyakran betegesnek, ördöginek mutatva be azt. Mindezt mozifilmek, tévésorozatok számos példájával illusztrálja a szerző.
MacDonald szerint ésszerű következtetés, hogy a muszlimok USA-gyűlölete az Izraelt támogató politikához kapcsolódik. A zsidók radikális politikai mozgalmakban való részvételét már az előszóban elemzi a szerző, és arra a következtetésre jut, hogy ez irányú aktivitásuk egy, a judaizmus mint csoportevolúciós stratégia következménye, pontosabb célja pedig az antiszemitizmus csökkentése. A politikai és kulturális mozgalmakba a zsidók igyekeznek nem zsidó szószólókat toborozni, leplezendő a zsidó szektariánus érdekképviseletet. A zsidóság összekapcsolása bomlasztó, felforgató ideológiákkal nagy múltra visszatekintő szemlélet. A professzor a 15. századtól idéz zsidó gondolkodókat, akik a tradicionális értékek és a fennálló társadalmi rend aláásásán munkálkodtak: Fernando de Rojas, Baruch Spinoza, Heinrich Heine, majd ugyanitt említi a weimari köztársaságot, melyben a zsidók dominálta felforgató intellektuális mozgalmak fontos szerepet játszottak az antiszemitizmus erősödésében. Megnevez ismert amerikai zsidó írókat, akik regényeikben a tradicionális amerikai társadalmat, mint valamiféle betegséget ábrázolják, pl: E.L. Doctorow, Norman Mailer, Joseph Heller. A zsidók által vezetett kritikai és baloldali mozgalmak a környező antiszemita társadalom lebontására irányultak, Herzl, Heine, Marx esetében alapvetően hasonló gyűlöletből fakadóan. A kötetben bemutatott intellektuális mozgalmak erős identitású zsidóktól erednek, zsidó csoportérdeket szolgálnak, tudományos színben tűnnek fel, de alapvetően nem tudományosak, a nem zsidó csoportok rendjét, koherenciáját bomlasztani igyekeznek.
Zoom
Franz Boas erős identitású zsidó volt
Az első világháború előtti zsidó értelmiségiek (Karl Marx, Max Weber, Émile Durkheim) belépésével a szociológia tudományában változás következett be, de sokkal inkább ideológiai alapon, mintsem új empirikus adatok felbukkanásából következően. Az antropológus Franz Boas mellett Claude Lévi-Strauss is megemlítendő, mint ugyanazon ideológiai motiváció képviselője Franciaországban. Boas életműve lényegében annak a szemléletnek a kiiktatása a társadalomtudományokból, mely szerint a rassz az embercsoportok közötti mentális különbségek forrása. Boas erős identitású zsidó volt, és követői is többségükben zsidók. Boas négy évtizedig volt tanár a Columbia Egyetemen, egy nemzedéket nevelt ki, akik a rasszt egy mesterséges társadalmi mítosznak tartják. Boas feltételezései dogmatikusak, történeti rekonstrukciói következtetések, kitalálások, meg nem erősített állítások, jóformán egyik sem igazolható. Ugyanakkor a rasszok közti különbségek kutatása megszűnt. Az efféle etnográfia hibás és megtévesztő kutatási módszert használ. MacDonald bemutat neves zsidó szociológusokat (S. J. Gould, L. Kamin, R. Lerner), akik többek között az IQ-teszt félreértelmezésén keresztül támadták az amerikai bevándorlást korlátozó törvényt, és tudománytalan, hamis érveléstől, rágalmazásoktól sem riadtak vissza. Gould tudománytalansága ellenére, zsidó intellektuális körök támogatásának köszönhetően komoly tekintélyre tett szert, mintegy mozgalmat indított, amit MacDonald a zsidóság mint csoportevolúciós stratégia egyik látványos bizonyítékaként értékel. Az emberi viselkedés biológiai meghatározottságát (szociobiológia) tagadó teóriák nagy hasonlóságot mutatnak a marxista dialektikával és a pszichoanalízissel, de értelmezhetők úgy is, mint az antiszemitizmus csökkentésére hivatott technikák. Feltűnő ugyanakkor, hogy a zsidók áthatolhatatlan csoportot alkotnak, melyben a genetikai vérvonalak a legfontosabbak, fajtisztasági hierarchia uralkodik, és a genetikai vagy kulturális asszimiláció kiátkozást von maga után.
A radikális baloldali mozgalmakban a zsidók uralkodó szerepet képviseltek, a relatíve alacsony létszámuk mellett is. MacDonald vélekedése szerint a II. világháború után Lengyelországban hatalomra került kommunista zsidók csoportja példaértékű a kelet európai kommunista zsidóság identifikációs folyamatában. Az 1930-as években Lengyelországban is zsidó kvótákat vezettek be az egyetemeken, kizárták őket a kormányzati funkciókból, bojkottálták az üzleteiket. Ezzel szemben viszont a kommunizmus kedvezőnek tűnt a zsidóság számára. A megtévesztő maszkírozás ellenére a nem zsidó lengyelek a Lengyel Kommunista Pártot moszkvai zsidó ügynökségnek tartották. A II. világháború utáni Lengyelországban, hasonlóan Magyarországhoz egy zsidó többségű hatalom szovjet segítséggel képviselte a saját érdekeit a többségi társadalommal szemben. Neveiket megváltoztatták többségi nemzeti hangzásúra, önfeláldozónak, erkölcsileg magasabb rendűnek éreztették és érezték is magukat mintegy önámítás jelleggel. A szocializmus és a liberalizmus egyfajta szekuláris judaizmussá váltak. Amerikában a 20. század elején jiddis nyári táborokban a marxizmust nem osztályharcként, hanem zsidó szabadságharcként értelmezték. A szovjet kémkedéssel vádolt Rosenberg házaspárra a zsidóság mártírjaiként tekintettek. Az 1960-as évekbeli ellenkulturális baloldali diákmozgalmak résztvevőinek 45-90%-a zsidó egyetemista volt. A vietnami háborút ellenezték, de az izraeli háborúkat támogatták. A hagyományos családi értékeket ellenezték, de a saját családjukban fenntartották.
A zsidó kulturális elidegenedettségnek mély pszichológiai gyökerei vannak, állapítja meg a szerző. A nem zsidó és konzervatív társadalommal szembeni ellenségesség a zsidó családok mindennapjaiban folyamatosan beszédtéma, az évezredes antiszemitizmus miatti bosszúvágy szintén. Az új baloldali mozgalmak zsidó aktivistáinak viselkedésében ez a konzervatív, tehát antiszemita társadalommal szembeni ellenségesség és bosszúvágy érhető tetten. A baloldali mozgalmakban az osztályellentétek kiélezése aláásta a hagyományos nem zsidó társadalmi rendet, miközben a zsidók megőrizhették zsidó identitásukat, mert az rejtve maradt. A lenini kommunista párt vezetői között domináltak a zsidók, akikre aztán Sztálin tisztogatása lesújtott. A német és osztrák kommunista forradalmi mozgalmak is zsidó vezetés alatt zajlottak, a magyarországi 1919-es kommunista kormány vezetői pedig 95%-ban voltak zsidók. A 60-as évek Lengyelországában jelentősen nőtt az antiszemitizmus a zsidók dominanciája miatt, a háború utáni Magyarországon uralkodó kommunista párt vezetősége szintén teljes zsidó fennhatóság alatt állt. Idézi David Irvinget, aki az 56-os magyar szabadságharc antiszemita jellegét tárgyalja. MacDonald megállapítása szerint a zsidó dominanciájú erőszakos kollektivista rendszer nem hatékony módszer az antiszemitizmus megfékezésére, inkább erősíti azt.

Freud a zsidókat felsőbbrendű népnek tartotta
A professzor a pszichoanalízist a nem zsidó értékrendet kritizáló, felforgató felvilágosodás utáni zsidó intellektuális mozgalmak legfontosabbikának tartja. Sigmund Freud saját bevallása szerint is igen erős zsidó identitással rendelkezett, a mozgalom többi alapítója szintén. Freud saját bevallása szerint a nem zsidókat szívtelen egoistáknak tartotta, a zsidókat pedig felsőbbrendű népnek. Ez a szemlélet alapvető Freud munkásságában és alapvető a reakció, a nemzetiszocializmus megerősödésében is. Az egész mozgalmat a nem zsidókkal szembeni intellektuális felsőbbrendűség érzete hatja át. Freud a nem zsidó kultúra elleni harc vezetőjének tekintette magát, e harc célkeresztjében a katolikus egyház és a Habsburg Monarchia állt. Leginkább a Totem és tabu, és az Álomfejtés c. munkák hivatottak a nyugati vallási értékrend aláásására, de nem nyílt, hanem közvetett, utalásos terminológiával. A vallásosság itt, mint a neurózis egy fajtája tűnik fel, melyen belül a zsidó vallás etikailag magasabb rendű. Freud az antiszemitizmust a zsidók erkölcsi felsőbbrendűségére adott patológiás reakciónak tekinti. A nyugati kultúra a díványra lett fektetve, és a pszichoanalízis feladata, hogy meggyógyítsa a beteg civilizációt.
MacDonald megállapítása szerint Freud a leginkább túlértékelt figura a tudomány és a medicina történetében, aki mérhetetlen kárt okozott téves etiológiák (kóroktan), hibás diagnózisok, meddő vizsgálatok propagálásával. A pszichoanalízis áltudomány voltát számos kritikai elemzés bizonyítja. Az Ödipusz-komplexus, a gyerekkori szexualitás és a neurózisok szexuális etiológiája – Freud központi tételei a nem zsidó kultúrát aláásandó – semmiféle szereppel nem bírnak a korszerű fejlődéspszichológiában. Evolúciós szempontból az az elmélet, hogy egy gyerek szexuálisan vonzódik az ellentétes nemű szülőhöz igen valószínűtlen. A fiú, ha megöli az apját és szeretkezik az anyjával genetikailag hátrányos utódot hoz létre és elveszti a szülői védelmet. Korszerű fejlődéspszichológiai tanulmányok szerint a legtöbb apa és fiú kölcsönös, szoros érzelmi kapcsolatban van a csecsemőkortól kezdődően, a szokványos anya-fiú kapcsolat pedig intim, érzelemtelített és határozottan nem szexuális jellegű. A pszichoanalízis sohasem lelkesedett a freudi alaptételek tudományos vizsgálata iránt, az pedig tény, állítja a professzor, hogy Freud csaló módon írta le a tételeit alátámasztó adatokat. Freud önmagát is megtévesztő retorikával értelmezi az elmélete bizonyítékaiként a páciensei elutasító reakcióit, ellenállásait. Rikító hiba Freud írásaiban, hogy rendszeresen összekeveri a szexuális vágyat a szerelemmel, és a szülő és gyermek közötti érzelmi kötődéssel. Vonatkozó tételeinek a modern fejlődéstani kutatások ellentmondanak, evolúciós szempontból pedig előnytelenek, állapítja meg a szerző. Freud naiv, közösségromboló szexuális spekulációi nem többek, mint a nem zsidó kultúra elleni harc eszközei. Egy ugyanezen célt szolgáló másik általános hiba a freudi elméletben, hogy a szexuális késztetést biológiailag erősen megalapozottnak tekinti, miközben a felelősséget, megbízhatóságot, rendszeretetet, bűntudatot, lelkiismeretet egy elnyomó, megbetegítő társadalom termékeinek.
Egy effajta mozgalom erős autoriter szerkezetet igényel, mely mind a mai napig fennáll. A professzor szerint a pszichoanalízis nem hasonlít tudományos módszerre, inkább egy szekta jellegű vallási mozgalomnak tűnik, melyben az alapító mindmáig egekig magasztalt elsődleges vonatkoztatási pont. A dogmatikától eltérőket (Jung, Adler, Masson, Rank) megbélyegzik, kiközösítik, betegnek, neurotikusnak nyilvánítják. Mindez nagyon hasonlít a kommunista Szovjetunió politikai pszichiátriai gyakorlatához. A pszichoanalízis legbelsőbb titkos bizottsága és az ebből kifejlesztett pszichoanalitikus társaságok szervezeti felépítése szintén hasonlatos a kommunista sejtek rendszerének felépítéséhez. E bizottságok, társaságok elsődleges feladata a dogmák védelme, ami nem összeegyeztethető a tudományos gondolkodással. Freud szent szövege, az Álomfejtés több mint száz év elteltével is a képzés alapvetése. A tanulók bármilyen kételkedése ellenállásnak minősül, amit le kell győzni, a képzés egy despotikus család nevelési módszeréhez hasonlít. Mindebből következően, írja MacDonald, a pszichoanalízis agymosásnak tekinthető. Míg a valódi tudományok individualisztikusak, a pszichoanalízis karizmatikus vezetők uralta csoportokra épül. Pszichiátriai tekintélyét a pszichoanalízis nem a tudományossága fejlesztésével, hanem, az APA-n (American Psychiatric Association) belüli politikai befolyásával érte el Amerikában.
Zoom
A Frankfurti Iskola fő ideológusai
MacDonald szerint a legalapvetőbb freudi tévedés a szex összekeverése a szerelemmel, amiből pedig a leginkább felforgató erejű végzetes következtetés származik, miszerint a szexuális liberalizáció üdvös a társadalomnak. Így csoportevolúciós stratégiai szempontból a zsidók előnyhöz jutnak, mert a liberális szexualitás kevésbé versenyképes utódokat termel ki. A szexuális elfojtás kritikáján keresztül a freudizmus az egész nem zsidó társadalmat nyilvánítja betegnek. A freudizmus jelentős befolyást gyakorolt Amerikában (és Európában) a társadalmi és tudományos élet különböző területein, pl: szociológia, pedagógia, kriminológia, antropológia, irodalomkritika. Egyik ilyen kritikai intézmény a Frankfurti Iskola, melynek ismert képviselője a pszichoanalitikus Erich Fromm egyik nagy hatású munkájában a nemzetiszocializmust a protestáns szellem és a kapitalizmus kölcsönhatása természetes következményeként értelmezi. Fromm szerint az autoritás a szabadságtól való tudattalan félelem, melynek következménye a fasizmus, vagyis az antiszemitizmus a nem zsidó társadalom betegségeként értelmezhető. Ugyanakkor Fromm és a Frankfurti Iskola többi képviselője egyénileg egy erősen kollektivista csoport, a zsidóság tagjai, miközben a radikális individualizmus szószólói. Wilhelm Reich nagy befolyású pszichoanalitikus szerint a nem zsidó társadalom karakterpáncélja mint a szexuális orgazmus elfojtásának végterméke a polgári beszélgetéseknél kezdődik és Auschwitznál végződik. Neves pszichoanalitikusok, pl: M. Wangh, B. Grunberger, A. Mitscherlich a nemzetiszocialista antiszemitizmust az autoriter gyereknevelésből (pl: tanárok által megkövetelt engedelmesség), a szexuális elfojtásból, az ödipális és homoszexuális vágyódásból eredeztetik, és a pszichoanalízist tartják a megfelelő terápiának az egész német nép számára. Az 1960-as évek vízválasztó volt az amerikai kultúrában, mely leginkább a családok tömeges széthullásában, az individualizmus kiélésében, a viselkedés külső szabályainak gyengülésében mutatkozott meg. Az akkori legerősebb tömegbefolyású ideológiák az új baloldal (marxizmus) és a pszichoanalízis voltak, mindkettő zsidók által vezetett mozgalom.
A társadalomtudományi elméletekkel foglalkozó Frankfurti Iskola első generációja zsidókból állt, Hitler hatalomra jutása után hat héttel bezáratta az intézményt. Tagjai az USA-ba emigráltak, itt a csoportot baloldali dogmatikus marxistának, egyfajta zsidó szektának tartották. Kezdetektől fogva elvetették az értékmentes társadalomtudományt, mint a tények bálványozását, egy kulturális pluralizmus utópiája kedvéért. Az intézmény tudománytalanságát bizonyítja az empirikus kutatások mellőzése, az eltérő vélekedések cenzúrázása és képviselőik kizárása. Az iskola elméleti alapja a pszichoanalízis, ami szintén egy tudománynak álcázott hermeneutikai rendszer. Alapvető problémának tekintik az autoritást, a tekintélytiszteletet, melyet családi nevelési patológiaként értelmeznek. Max Horkheimer, Theodor Adorno az iskola képviselői egy tanulmányukban a zsidóknak tulajdonított rossz tulajdonságokat egyszerű projekciókként értelmezik, melybe az antiszemiták saját bűntudatukat és hatalomvágyukat vetítik ki. A fasizmust (antiszemitizmust) összekapcsolják az autoritással, az apa iránti gyűlölet és a szexualitás elfojtásával, a nacionalizmussal, a kereszténységgel, a konformitással, a zsidók viselkedésével viszont nem. A nem zsidó csoportok összetartását pedig természetellenesnek, betegesnek véleményezik, emellett viszont a judaizmust erkölcsileg magasabb rendűnek. Adorno és Horkheimer utópikus társadalmában a zsidók megtartják összetartó csoportlétüket, miközben a nem zsidó összetartozás egy megszüntetendő pszichopatológiai állapot. Szintén pszichés betegséget jelez szerintük a "keresztény szektához" tartozás, a szoros családi kapcsolatok, a nem zsidó nacionalizmus. A weimari Németország antiszemita retorikája leginkább éppen e kivételességet mutató zsidó attitűdöt emlegette vádként. A zsidóság, mint összetartó, sikeres csoportstratégia a befogadó társadalomból szintén fokozottan összetartó reakciót és antiszemitizmust vált ki. A Frankfurti Iskola fő elméleti tevékenysége, hogy a nem zsidó összetartást betegségként értelmezze, sőt a nem zsidók adaptív viselkedését általában.
A Frankfurti Iskola legismertebb terméke az Autoriter Személyiség c. tesztkönyv, egy igazi szociálpszichológiai klasszikus, mely ma már a „hogyan ne végezzünk kutatást” példája. MacDonald szerint a teszt, a Frankfurti Iskola politikai programjának központi eleme két ponton kifejezetten kritikus. Egyrészt kettős mércét alkalmaz, mert az F (Fasiszta) skála magas értéke a nem zsidók esetén pszichopatológiát jelent, miközben ugyanezen attitűd a zsidók csoportevolúciós stratégiája. Másrészt mert a tekintélyelvű személyiséget a torz szülő-gyerek kapcsolatból származtatja. Ez utóbbi tétel a teszt leginkább társadalomromboló hatású üzenete, minthogy a család felépítését ássa alá. Az autoriter személyiséggel mint betegséggel szemben a tesztben sugalmazás formájában rajzolódik ki a liberális személyiség, mint a mentális egészség példája. Az E (Ethnocentrism, rasszizmus) skála tételei kizárólag a kaukázusi keresztény populációra vonatkoznak, más etnikum rasszizmusa rejtve marad. Nevetséges tételei a tesztnek a zsidó-nem zsidó kategorizáció, és a keresztházasság elítélése, mint antiszemitizmust jelző faktorok, miközben a zsidó csoportevolúciós stratégiának ezek alapjelenségei. Az antiszemita skálán az az állítás, hogy a zsidók aránytalanul nagy számban vettek részt a kommunista diktatúrában magas pontot eredményez, miközben ez egy egyszerű tény, melynek tudása nem valószínű, hogy zaklatott gyermekkor következménye, írja MacDonald. A teszt patriotizmus skálája alapján a többségi csoportérdekhez való erős kötődés betegséget jelez, míg a zsidók közötti hasonló kötődés nincs említve. A szülők elleni lázadás hiánya szintén betegségtünet, miközben a judaizmus áthagyományozása a szülői értékek elfogadásán alapul. Az autoriterszemélyiség-teszt feje tetejére állított világában a szülői szeretet és tisztelet az ellenségesség maszkírozása, a szülőkkel szembeni lázadás viszont a helyes nevelés normális következménye. MacDonald megállapítása szerint a koncepció nyilvánvaló politikai programja a nem zsidó családi struktúra felforgatása, végső célja pedig a társadalmi rend gyengítése. Mindeközben a zsidó családi struktúra szigorú hagyományokra, hierarchiára épül, leginkább a gyerekek házasodását illetően a nem zsidókkal való keveredést kerülendő. A tesztkönyv másik jeles szerzője Else Frenkel-Brunswik a szülői és testvéri szeretetet, a karrierépítést, a szociális státuszféltést is betegségtünetként igyekszik értelmezni, miközben ezen attitűdök az evolúciós stratégiák alapjai.
MacDonald összefoglalása szerint a Frankfurti Iskola általános törekvése a nem zsidók adaptív viselkedését egészében valamiféle pszichiátriai betegségként beállítani. Így pl. családi összetartozás, szülőkkel való azonosulás, karrierépítés, sikeresség tisztelete, büszke önkép, keresztény hit és erkölcs, erős heteroszexuális identitás mind betegségtünetek a nem zsidók csoportjában. Az autoriter személyiség koncepcióban felfordulnak az emberi kapcsolatok, a felszínen látható bizonytalanság a mély biztonság jele, a látható biztonság és önbizalom pedig a mély bizonytalanság, a megoldatlan ellenségesség jele. Korszerű fejlődéspszichológiai kutatások nem támasztják alá azt a tételt, hogy érzelmileg megalapozott, szoros családi kötődés idegenellenességet eredményez. A teszt számos módszertani hibát is tartalmaz, közülük néhány tudatos megtévesztési kísérletnek tűnik. Nyilvánvaló a koncepciót átható kettős mérce: a nem zsidó csoportkohézió és a jobboldali autoritás betegség, a zsidó kohézió egészség, a baloldali autoritás pedig nem szerepel. Az a sugallat, hogy a rasszizmus és az idegenellenesség a szülő-gyerek kapcsolatból eredeztethető, szintén egy tudománytalan, megtévesztő állítás, mely a szerzők ideológiai elköteleződéséből fakad. A Frankfurti Iskola koncepciója alapján az etnikai csoportok közötti konfliktus nem több, mint a többségi csoport elégtelen személyiségű tagjainak értelmetlen projekciója.
A Frankfurti Iskola jelentős befolyást gyakorolt az 1960-as évek értelmiségére világszerte. A marxizmussal, pszichoanalízissel együtt kritikai mozgalmak alapjává vált, minden hagyományos értéket, rendet, identitást, autoritást megkérdőjelezett, relativizált. Ennek talaján jött létre a főként francia zsidó értelmiségiek által kimunkált posztmodernizmus, élén a Jacques Derrida erős zsidó identitású filozófus megalkotta dekonstrukcióval. MacDonald megállapítása szerint a dekonstrukció szintén a nyugati keresztény többségi értékrendet igyekszik aláásni, miközben a kisebbségi, másság létet magasabb rendűnek értékeli. Egy összefoglaló fejezetben a szerző felsorolja az ún. New York-i értelmiségieket, akik mind erős zsidó identitású és jelentős szellemi befolyással rendelkező entellektüelek, publikációikban többnyire csak egymást idézik, protekcionizmusukkal zsidókat támogatnak. Kb. 40 név szerepel itt a vonatkozó munkássággal együtt. Ők a 20. század második felében a többségi társadalom és kultúra ellenében erőteljes zsidó érdekpolitikát folytattak főként a humán tudományok és az irodalom terén, valamint politikai nyomást gyakoroltak a multikulturalizmus irányába. Idézi Truman Capote-t, aki az irodalmi világot illetően már zsidó maffiát emlegetett.
Zoom
MacDonald professzor trilógiája
A kötet ötödik nagy témája a 20. századi amerikai bevándorláspolitikát befolyásoló zsidó törekvések, melyben a szerző aprólékosan bizonyítja, hogy a társadalmi nyitottság, pluralizmus, multikulturalizmus alapvetően zsidó csoportevolúciós stratégiát szolgálnak. A Boas-féle antropológia biológiaellenes szemléletet honosított meg a humán tudományokban olyannyira, hogy etnikai témájú, rasszkülönbségeket kutató cikket lehetetlen megjelentetni, még a téma felvetése is hisztériás reakciókat vált ki. (K. MacDonaldot tanulmányai megjelenése után John Tooby megpróbálta kitagadni az evolúciós pszichológusok köréből.) Hasonló aktivitást mutattak a zsidók a keresztény egyház hatalmának csökkentése érdekében a 20. század első felében Amerikában és Európában is, elsősorban az oktatásban, és az állam és egyház elválasztásának ügyében. Az amerikai zsidók jelentős szerepet játszottak az amerikai bevándorláspolitika alakításában, a színes bőrű csoportok segítésében, egyenjogúsításában, de a színesek nacionalizmusával is szembehelyezkedve, mindezzel a saját asszimilációellenes csoportstratégiájukat szolgálva, és az amerikai republikánus identitást gyengítve. Mindeközben a humán tudományokban és az oktatásban a Boas-féle antropológia, a pszichoanalízis és a Frankfurti Iskola által kimunkált szemlélet vált uralkodóvá. Eszerint pedig a csoportokkal, etnikumokkal szembeni attitűd nem csoportok érdekütközéséből, hanem egyéni pszichopatológiából fakad, a nem zsidó etnocentrizmus (rasszizmus) pedig egy népegészségügyi probléma. Ugyanakkor az American Jewish Congress harcol a zsidó asszimiláció ellen, teszi hozzá ironikusan MacDonald.
Az USA mint nyitott, homogenizált keveréktársadalom (melting pot) koncepcióhoz nagyban hozzájárultak a korabeli zsidó (cionista) szervezetek, miközben a zsidó endogámiát, szeparatizmust fenntartották. Az amerikai liberális bevándorlási törvény beiktatását megelőzően közel 100 évig zajlott a törvény vitája. Az 1920-as években elfogadtak egy korlátozó javaslatot leginkább a kelet európai, bolsevizmussal fertőzött zsidók nagy száma miatt. A korlátozó törekvésekkel szemben zsidó lobbi csoportok alakultak saját érdekeik szolgálatában, de univerzális humanizmusnak álcázva tevékenységüket, végül e nyomás hatására enyhítettek a törvényen 1965-ben. Emellett a professzor bemutatja a sikeres bevándorláspárti zsidó politikai erőfeszítéseket a 20. századi Kanadában és Angliában is.
A Hová tart a zsidóság és a nyugat? c. zárófejezetben MacDonald kifejti, hogy az etnikai csoportok különböznek egymástól tehetségben, képességekben, szaporaságban, gyereknevelési stílusban, források, javak felhasználásának módjaiban, politikai hatékonyságban. Így a zsidók és más etnikumok közti egyenlőség biztosítása jelentős diszkriminációt igényelne az egyetemi felvételek, a foglalkoztatás és az adózás terén. Ezen egyenlőség jegyében születtek zsidókat korlátozó törvények a középkori Franciaországban, a 19. századi Németországban és a 20. század elején az USA-ban és Közép-Európában. A korlátozás hiánya viszont antiszemitizmushoz vezet, melyet visszaszorítani csak erős társadalmi kontrollal lehet. A professzor igen valószínűtlennek látja, hogy az individualizmusra és demokráciára épülő nyugati társadalmak életképesek maradnának etnikailag zárt csoportok közötti versenyben. A többségi társadalom kollektivista önvédő mechanizmusait pszichiátriai betegségként értelmező elméletek a Frankfurti Iskola és a pszichoanalízis csoportevolúciós stratégiák, melyek a multikulturalizmust igyekeznek érvényre juttatni, az eltérő gondolkodást és viselkedést akár rendőrállami módszerekkel kontrollálva. A multikulturalizmust azonban más kisebbségi csoportok is kihasználni igyekeznek, így konfliktusba kerülnek a zsidókkal, akik kivételességüket a történelmükből ismert ideológiával, a kiválasztottsággal mint a népek világossága támasztják alá. A professzor meglátása szerint megjósolható, hogyha az individualizmus ideológiáját nem hagyják el a multikulturális amerikai és európai társadalmak, akkor elvesztik genetikai, politikai és kulturális befolyásukat.
(Kuruc.info)
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready