A gyömrői járásban 1945 tavaszán nem ért véget a háború. Mendén, Ecseren, Maglódon, Tápiósülyön, Tápiósápon, Péteriben, Úriban és Gyömrőn nem az oroszok végeztek ki jegyzőket, papokat, tanítókat, földműveseket, földbirtokosokat, irodatiszteket, hanem a vélt sérelmekért vett elégtételt a helyi kommunista vezérkar, a rendőrség és az 1919-es direktórium volt tagjai. Gyilkosság áldozata lett Csaba Gyula, Péteri evangélikus lelkésze is. Az ő sorsán keresztül próbáljuk megvilágítani a borzalmak hátterét a lelkész lánya, Csaba Jolán és az evangélikus egyház levéltárosa, Böröcz Enikő segítségével.

Csaba Jolán életét végigkísérte édesapja értelmetlen halála. Ma sem tudja elfelejteni a rettegésben eltöltött szörnyű hónapokat. Szerinte a bosszúállás gyökereit az első világháború utáni kommünben kell keresni. Péteri, ahol Csabáék éltek, evangélikus község volt, evangélikus iskolával és templommal. Az akkori tanító, Horcsák Lajos a Tanácsköztársaság alatt olyan szélsőséges magatartást tanúsított, hogy a Horthy-éra megfosztotta a diplomájától. Nem lehet tudni, miért, de gyűlölte a papokat.

– 1919-ben a paplakba az ablakon keresztül belőtt a tanító – emlékezik vissza Csaba Jolán, aki akkor hároméves volt –, a golyó a kiságyam párnájába fúródott. Apám nem jelentett fel senkit, de az egész falu tudott erről.

Horcsák azt hitte, hogy Csaba Gyula evangélikus lelkész tiltatta ki az iskolából. Pedig nem ez történt: nemcsak Péteriben, hanem az ország összes iskolájában eltiltották a tanítástól. Horcsák Lajosnak mégsem kellett éhen halnia, mert a községházán írnok lett, és ezt a munkakört a második világháború végéig betöltötte.

– 1944 novemberében, amikor a szovjetek nyomultak Budapest felé, ellepték a járás területét, minden megváltozott – folytatja Csaba Jolán. – A munkaképes férfilakosságot a szovjetek összefogdosták, és kivitték a Gyömrő és Maglód között húzódó vonalra sáncot ásni. A bátyámat elhurcolták „malenkij robotra”. Három és fél év múlva került haza Asztrahánból. A sógornőm, a három gyerek, a nővérem és én Péteribe, a szüleim házába menekültünk. Még a húsvétot is együtt töltöttük, de nekem vissza kellett jönnöm a fővárosba, mert a mérnöki irodában elkezdődött a munka. Április közepén elbúcsúzkodtunk, és apámat akkor láttam utoljára.

Mi történt Csaba Gyula evangélikus lelkésszel? A családtagok visszaemlékezései mellett a környékbeliek elbeszéléseire, dokumentumokra, levéltári kutatásokra, Futó Dezső kisgazdapárti képviselő parlamenti felszólalásaira, tudományos munkákra és az 1991-ben keletkezett ügyészségi iratokra hagyatkozhatunk.

Palasik Mária a Valóság 1995/4. számában leírta, hogy a járásban a volt vöröskatonákból és 1919-es direktóriumi tagokból megalakultak az úgynevezett nemzeti bizottságok Gyömrő központtal. Sulyán Pál visszaemlékezése szerint „akkor döbbent meg a község, amikor Schwarzstein Tibor vörös karszalaggal kiállt a községháza lépcsőjére, és kihirdette a proletárdiktatúrát… 1945. február elején helybeli suhancokból, illetve meglettebb korú, úgynevezett proletárokból rendőrséget verbuváltak, amelynek tagjai szintén vörös karszalaggal jártak. A gyömrői járásban Balczer, Bacher, Gattyán, Jedlicska, Sinkovics, Majszik, Fürtös, Hancsák, Jenei, Krupka, Jakab stb. nevű emberek kezébe került minden hatalom. Ők voltak élet és halál urai. Ők voltak, akik internáltak, és szemrebbenés nélkül, önkényesen kivégeztek vagy kivégeztettek embereket.”

Csaba Jolán édesanyja elbeszéléséből tudta meg, hogy valójában mi történt.

– Április 30-án apám gyalog ment át temetni Gyömrőre – emlékezik vissza a lelkész lánya. – Ugyanis egyházkerületéhez Gyömrőn kívül Mende és Monor is hozzátartozott. Amint kiért a faluból, két kerékpáros péteri rendőr szegődött hozzá. Az egyik Herzfeld Imre akkori alparancsnok volt, és megkérdezte, hová megy, miért nem jelentette be távozását a községházán. Megjegyzem, édesapám olyan magyar és orosz nyelvű hivatalos igazolással rendelkezett, amely munkája ellátásához szabad közlekedést engedélyezett számára ebben a körzetben. Akkor továbbengedték, de azt mondták neki, hogy ennek még lesz következménye. Lett is! – sóhajt fel Csaba Jolán. – Május elseje éjszakáján arra ébredt fel édesanyám, hogy édesapám gyertyát gyújt és öltözik. Hová akarsz menni? – kérdezte anyám. – Itt vannak értem Gyömrőről – válaszolta. A nyitott ablakon keresztül egy férfi bekiabált: „Hallgasson, semmit sem szabad mondania!” Apám két férfi kíséretében távozott. Anyám akkor látta utoljára.

A dokumentumok szerint Csaba Gyuláné néhány nap múlva feljelentést tett az államrendőrségen férje eltűnése miatt. A Pest Vidéki Ügyészség 597/1945. iktatószámmal ellátott irata részletesen tájékoztat arról, hogy Csaba Gyuláné hiába érdeklődött a gyömrői községházán, valamint a helyi rendőrségen férje hollétéről, mindkét helyen azt állították, hogy semmit nem tudnak a lelkészről. Gyömrőn, a járási székhelyen a főszolgabíró és a járási parancsnok egybehangzóan állította: Csaba Gyula elfogatására nem adtak ki parancsot, a börtönben a foglyok között nem található. Ugyanebből az iratból azt is megtudjuk, mit suttogtak a faluban az evangélikus lelkészről. Horcsák Lajos volt tanító ilyen kijelentéseket tett: „ütött a potrohos papok végórája, táncot járunk a papok fején”. Sőt hozzátette, hogy aki tenni mer valamit az evangélikus lelkész ügyében, az a paphoz hasonló sorsra jut. Jáger főjegyző ezt azzal fűszerezte, hogy a „papoknak is meg kell tudniuk, mi a börtön”.

Nyilván ez volt az egyik nyitánya a papság, a keresztény egyházak üldözésének. Csaba Jolán édesanyja a sikertelen kísérletek után Virág Jenő evangélikus lelkésszel együtt levelet írt Raffay Sándor evangélikus püspöknek, amelyben a segítségét kérte. A levelet személyesen vitte el neki, a betegeskedő püspök elolvasta, de nem tudott tenni semmit. Később derült ki, hogy már nem is segíthetett volna, mert akkor a lelkész már nem élt. A vallomások szerint az áldozatok többségét fasiszta ügyekben való részvétel indokával fogták el, és kísérték Gyömrőre. Egy-két napos fogva tartás és kihallgatás után aláírattak velük egy szabadlábra helyezésükről rendelkező nyilatkozatot, majd ahelyett, hogy elengedték volna őket, szörnyű kegyetlenséggel végeztek áldozataikkal. Csaba Jolán később tudta meg, hogy édesapja szemét kiszúrták, nyelvét kitépték, a nemi szervét levágták, keresztre feszítették, és azt mondták neki kínzói: menj istenedhez! Palasik Mária említett közleményében nyilvánosságra hozott kutatásai szerint Soponyai Gyula vendéglőtulajdonost élve temették el, a sarkába patkószeget vertek. Az ecseri plébános szemét is kiszúrták halála előtt, és megásatták vele a sírját. Az exhumálásnál derült ki, hogy nem elég mély sírt ásott magának, s lábait a kutyák lerágták.

A gyömrői gyilkosságok akkor kerültek nyilvánosságra, amikor 1945. április végén egy gyászruhás asszonyokból álló küldöttség felkereste Futó Dezső kisgazda képviselőt. Futó Dezső abban az időben a Kis Újságban olyan cikkeket írt, amelyekben a rendőrség túlkapásairól számolt be. Csaba Jolán édesanyja is elment a képviselő-újságíróhoz, akinek a tanácsára a férjüket kereső asszonyok a belügyminiszterhez, Erdei Ferenchez fordultak. Erdei azonban – Csaba Jolán szerint – mellébeszélt, kilátásba helyezte a vizsgálat megindítását, de valójában semmi sem történt. Talán annyi, hogy szeptemberben egy holttest exhumálásánál megjelent Zöld Sándor belügyi államtitkár, aki leállította a vizsgálatot.

Egyháztörténeti szempontból Böröcz Enikő levéltáros vizsgálta a gyilkosságokat, aki tanulmányt is írt A bányai egyházkerület első találkozásai a baloldali diktatúrával Raffay Sándor püspökségének az időszakában, 1944. október végétől 1945. április végéig címmel. A kutató elmondta, hogy Csaba Gyula alesperes a pesti felső egyházmegye második embere volt. A körülményeket meghatározták a szovjet csapatok garázdálkodásai, másrészt a régi helyi közigazgatás összeomlása, illetve az új felállása, amely főként baloldali elemekből állt. Böröcz Enikő szerint a gyülekezetek szenvedései ugyanolyanok voltak, mint a polgári lakosságéi. Gyömrőn az volt a különlegesség, hogy két nemzeti bizottság állt fel. Az egyik magyar érzelmű, keresztény gondolkodású, tanult emberekből állt, a másik részben tizenkilences kommunistákból, részben munkaszolgálatból vagy koncentrációs táborból hazatért zsidó származásúakból. Az egyik konszolidációban gondolkodott, a másik tisztogatásban. Ez utóbbi a helyi „reakció” fenyegetésére hivatkozva meggyilkoltatta a másik nemzeti bizottság vezetőjét, Czövek János gazdálkodót. Czöveket éjjel kihívták a háza udvarára, és tarkón lőtték. Ezzel kezdődött el a gyömrői gyilkosságsorozat. Ezután szabadult el a pokol, a bosszúhadjárat, amelynek áldozata lett Csaba Gyula evangélikus lelkész, mint a környék intelligenciájának egyik kiemelkedő személyisége.

Böröcz Enikő levéltári kutatásaira hivatkozva elmondta, hogy a gyömrői gyilkosságok áldozata volt gróf Révay József liberális demokrata, antifasiszta magatartásáról ismert filozófus, egyetemi tanár, Steinmetz Miklós kapitány, a 317. szovjet hadosztály egykori politikai tisztje és gróf Corinini János is, akinek a járásban volt kastélya. Corininit agyonverték, nem lehet tudni, miért. Révay grófnak földbirtoka volt Úriban, és földet akart osztani, ráadásul Rákosi Mátyás menlevelével rendelkezett. De mielőtt a menlevelét elolvasták volna, kivégezték, mert gróf volt.

A törvénytelenségekről már 1944 decemberében kétségbeesett levelet írt Rákosinak – az egyébként magyar származású – Steinmetz kapitány, amelyben kérte, állíttassa le a direktórium tagjait, mert emberek tűnnek el. Ez még Csaba Gyula lelkész meggyilkolása előtt történt. Steinmetz leírta azt is, hogy az előzőleg itt áthaladt szovjet csapat, a 49. gárda hagyta jóvá a kommunisták tevékenységét. Tehát a későbbi parlamentert nem a németek gyilkolták meg, ahogyan évtizedekig hazudták, hanem az oroszok lőtték hátba, hogy ne akadékoskodjon tovább. Zsebében megtalálták a Rákosinak címzett levelet. Sokkal szövevényesebb volt a gyömrői ügy, mint akkor sejtették – magyarázza Böröcz Enikő.

A gyömrői gyötrelmekről parlamenti interpellációt nyújtott be Futó Dezső kisgazda képviselő 1946 februárjában, ám nem ért el eredményt. Három belügyminiszter kezén ment át az ügy – Erdei Ferencén, Nagy Imréén és Rajk Lászlóén –, de a gyilkosságokat eltussolták. A levéltári adatok azt bizonyítják, szögezi le Böröcz Enikő, hogy a gyilkosságokról tudott Ries István szociáldemokrata igazságügy-miniszter, sőt Tildy Zoltán köztársasági elnök is. Gyömrőről és környékéről másfél száz ember tűnt el, de csak huszonhárom személy halála bizonyosodott be az akkori nyomozás során. Végül is annak ellenére, hogy országos visszhangot keltett az önkényeskedés, és néhány gyilkost perbe fogtak, az 1948. február 1-jei amnesztia az elkövetők számára az ügy jogi lezárását jelentette.

Ötven évvel később, 1990-ben Török Gábor, az MDF országgyűlési képviselője a parlamentben interpellált a gyömrői bestialitás ügyében. A Legfőbb Ügyészség 1991-ben meghallgatta ugyan a még élő tanúkat, az áldozatok családtagjait, sőt Futó Dezső volt nemzetgyűlési képviselőt is, de az ügyész megtagadta a további nyomozást. Az áldozatok hozzátartozói úgy érezték, hogy becsapták őket: azt az elégtételt sem kapták meg, hogy a bíróság kimondja, a gyilkosok bűnösök voltak, a szeretteik pedig ártatlanok.

Egyházügyi tanulsága is van ennek a kornak. Böröcz Enikő úgy látja, hogy a hitvalló püspökök felkarolták a szenvedők ügyét. Akik viszont idomultak a mindent és mindenkit maga alá gyűrő kommunista hatalomhoz, és az általa előírt ellenségképben gondolkodtak, azok egyházuk belső parancsa ellenére sem tettek semmit az üldözöttekért. Ilyen volt például Dezséry László püspök, aki a börtönbe vetett Ordass Lajos helyére ült, és ilyen volt Vető Lajos püspök. Ők a hatalom szája íze szerint azt mondták, hogy a szocializmus felépítése emberáldozatokkal jár.

Ilyen emberáldozat volt Csaba Gyula péteri evangélikus lelkész.

Csaba Jolán a mai napig így őrzi édesapja emlékét:

– Szerette a gyerekeit, becsületességre és szeretetre nevelt minket. Én még mindig abból élek, amire ő tanított. Édesapám lelke és a gyilkosok lelke Isten előtt van. A bosszúállás nem a mi dolgunk.