Az Élet és Irodalom 1957. szeptember 13-i számában közzétette 251 kommunista kollaboráns magyar író levelét. Ebben az aláírók azt követelték, hogy az ENSZ Közgyûlése ne tárgyalja az ún. Ötös Bizottság jelentését, amely az 1956-os magyar forradalom vérbe fojtásának körülményeit tárta fel. Szerkesztőségünk utánajárt: a megdöbbenéssel olvasható névsor mellett néhány olyan bátor író nevét is közöljük (folyamatosan bővítve), akik nem adták fel elveiket a kommunista hatalom nyomására sem.
A döbbenetes dokumentumot az ÁrpádHír Világtelevízió Magyar Sorskérdések címû mûsorának első adásában, 2007. október 11-én este mutatta be Patrubány Miklós. A tiltakozó levél nem kevesebbet állított, mint hogy „1956. október 23-án az események olyan sorozata indult el Budapesten”, amelynek során „a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett.” Az Országos Széchenyi Könyvtár által rendelkezésre bocsátott újságkivonat szemmel láthatóan megdöbbentette a mûsor két 1956-os elítélt szereplőjét, Rácz Sándort, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét és Kiss Dénes koszorús költőt, a Trianon Társaság elnökét. Mindketten hallottak erről a levélről, de egyikük sem ismerte pontos tartalmát és aláíróit.
A 251 aláíró között sok jelentéktelen név olvasható, de szerepel az aláírók között Csurka Péter (fia, Csurka István ekkor még csak egy nyikhaj volt, de később ő is felesküdött a szocializmusra), Féja Géza, Füst Milán, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Karinthy Ferenc, Kodolányi János, Németh László, Örkény István, Passuth László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Veres Péter és Weöres Sándor is. A ma is élők között a legismertebb név Csoóri Sándoré.
Az Élet és Irodalom e számát az országgyûlési könyvtárban hiába kereste egy olvasónk, ha valaki tudja, máshol kutasson utána! Ugyanakkor a lent olvasható nyilatkozat eredetiségét megerősíti az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány kislexikona is, mely szerint "Az ENSZ Közgyûlésének 1957. január 9-i ülése döntött egy bizottság felállításáról, amelynek feladata a Magyarországon történtek kivizsgálása volt. 1957 júniusában készült el a bizottság jelentése, amelyet 1957 szeptemberében terveztek a Közgyûlés elé vinni. Kádárék egyfelől propagandakiadványokkal és tendenciózus filmekkel, másfelől központilag irányított tiltakozó akciókkal készültek a magyar kérdés vitájára. Az ENSZ-jelentés ellen tiltakozó nagygyûlések és üzemi kollektívák mellett tiltakozó leveleket írattak és írattak alá a magyar tudomány és irodalom jeleseivel. Egyebek mellett a Népszabadság 1957. szeptember 5-i és az Élet és Irodalom 1957. szeptember 13-i száma közölte a magyar írók nyilatkozatát (A magyar írók tiltakozása az ENSZ ötös-bizottsági jelentés közgyûlési tárgyalása ellen). A nyilatkozatot több mint kétszáz író írta alá. Magyarországon az írókat egyebek mellett azzal vették rá a tiltakozó ív aláírására, hogy ebben az esetben letartóztatott társaik enyhébb ítéletre számíthatnak, illetve a bebörtönzötteket hamarabb szabadon fogják engedni, másfelől azzal fenyegették őket, hogy ha nem írják alá a tiltakozást, további letartóztatások lesznek. A nyilatkozatot több neves író mégsem írta alá: (Jékely Zoltán, Kálnoky László, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Szabó Magda, Szentkuthy Miklós stb.)." Rájuk mint akkori bátor hősökre tekinthetünk, bárkiből bármi is lett később. Ha valaki bővebb információval tud még szolgálni, várjuk a szerk@kuruc.info címre.
Időközben még ezeket a neveket kaptuk, akik nem írták alá: Várkonyi Nándor (Kodolányi barátja, pécsi író, mitológus, vallástörténész) és Rónay György író-költő. Nem szerepel az aláírók közt a nagy magyar költő, Jékely Zoltán édesapja, akik együtt nem írták alá ezt a szörnyûséget: Áprily Lajos neve sem (pedig akkoriban ő is első vonalbeli költőnek számított). Mint ahogy Kuczka Pétert és Fekete Istvánt is hiába keressük a nevek között. Apropó, Fekete Gyula se sározta be magát akkor. Tersánszky-Józsi Jenő író, Zelk Zoltán költő, Sánta Ferenc író, Hamvas Béla író, filozófus szintúgy tiszta maradt ekkor. Legyünk büszkék rájuk, olvassuk az ő mûveiket is: Berda József, Tatay Sándor, Benedek Marcell.
Az ÁrpádHír Világtelevízió mûsorának vendégei egyetértettek abban, hogy amennyiben ez a levél igaz – márpedig egyikük sem hallott arról, hogy az érintettek közül bárki jelezte volna akár 1989 után: visszaéltek a nevével –, akkor ebben a levélben megtalálható Magyarország mostani mély erkölcsi válságának gyökere. Abban is egyetértettek, hogy amennyiben az ENSZ Közgyûlése meghallgatta volna a magyar írók követelését, akkor Rácz Sándor és az 1956 után életfogytiglan elítéltek sokasága talán még ma is börtönben sínylődne. Szabadulásuk annak volt köszönhető, hogy az ENSZ Közgyûlése addig nem vette le napirendjéről a „magyar kérdést”, amíg 1963-ban a Kádár rendszer szabadon nem bocsátott mintegy húszezer politikai foglyot (bár még mindig nem az összeset).
Az MVSZ sajtószolgálata jóvoltából alább olvasható a "magyar írók" 1957-es levele és az aláírók névsora.
A magyar írók tiltakozása az ENSZ ötös-bizottsági jelentés közgyûlési tárgyalása ellen
Az Irodalmi Tanács kezdeményezésére a magyar írók a következő nyilatkozatban tiltakoztak az ENSZ ötös bizottsága jelentésének tárgyalása ellen.
Mélyen átérezve azt a felelősséget, amelyet hivatásunk, a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró, egyben általános emberi felelősségünk tudatában is, felemeljük tiltakozó szavunkat az ellen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyûlése a magyarországi események ügyét napirendre tûzze. Szeretnénk, ha eljutna hangunk mindazokhoz, akik a világban barátainknak nevezik magukat, elsősorban minden nemzetbéli írótársainkhoz. Bízunk benne, hogy megértik aggodalmunkat és magukévá teszik követelésünket.
Egyek vagyunk ezzel a néppel, ismerjük lelkének minden rezdülését. Tudjuk és hirdetjük: a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet. A történelmi és társadalmi körülmények tragikus találkozása folytán 1956. október 23-án mégis az események olyan sorozata indult el Budapesten, amelynek fordulatain már sem a józan politikai belátás, sem a kezdeti résztvevők jelentős részének becsületes szándéka nem tudott többé úrrá lenni. Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak sem volt csekély része benne, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Valamennyi irodalmi irányzatot és a magyar közvélemény legkülönfélébb árnyalatát képviseljük, a részletkérdések egész sorában, még néhány lényeges kérdésben is vitában állunk egymással; egyet azonban ma már világosan látunk: a forradalmi munkás-paraszt kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása az egyre jobban kibontakozó véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől.
Nem mindannyian értettük akkoriban ennek a lépésnek szükségszerûségét és jelentőségét. Kételyeinket, gondjainkat, fenntartásainkat tükrözte sokunknak állásfoglalása. Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni mindazokat, akik a megzavarodott közvélemény sodrásával szembe mertek szállni, akik megmentették a dolgozó nép hazáját a társadalmi visszazuhanástól, a polgárháborútól, talán a még rettentőbb csapástól, a háborútól. Lehetnek közülünk egyeseknek még komoly fenntartásaik belpolitikai kérdésekben, a szocialista építés módszerei dolgában, de mint hazafiak, mint a Magyar Népköztársaság hû polgárai, valamennyien minden erőnkkel segíteni akarjuk a társadalmi és gazdasági helyzet megszilárdulását, a kulturális élet felpezsdülését, a közbizalom megerősödését és minden eredmény, amit e téren elértünk, minden jel, ami ennek a folyamatnak egészségét és erejét mutatja, egyformán mindannyiunk örömére van. Így érez ma nálunk a nemzet többsége és java.
Kinek az érdeke, hogy a sebeket újra feltépjék? A mi hazánknak, ennek a nehéz történelmi sorsot viselt kis népünknek bizonyára nem. Lehetetlenség volna nem látnunk az ízléstelen hangulatkeltés hátterében a valódi szándékokat, a tőkés hatalmak politikai játékát. Fel akarják szítani a legbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét, fel akarják korbácsolni ismét a már megnyugvó közvéleményt idehaza; fenn akarják tartani, fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában. Mi ezzel nem értünk egyet. És különösen nem érthetünk egyet azzal, hogy bárki az ügyvédünk talárjában csúfolja meg, torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért.
Aki barátunk, ezt nem helyeselheti! Aki barátunk, az gyógyít és nem sebeket tép rajtunk! Kis nép vagyunk, de történelmi szerepünk és az a hivatás, amelyet az emberiség szolgálatában vállalunk, feljogosít rá, hogy odakiáltsuk: mi nem vagyunk senkinek politikai cégére, nem leszünk játékszer tisztátalan kezekben, nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve!
Akadnak, tudjuk magyar írók, akik másként beszélnek. Ránk hivatkoznak, szót kell tehát erről is ejteni. A néppel érző magyar írók útja a múltban keservesen nehéz volt; és ma sem könnyû vállalni részünket egy új rendért vajudó társadalomban. De mi nem tudnánk más sorsot vállalni. És bizonyosak vagyunk benne, hogy nem lesz kevésbé dicsőséges, mint amilyen nehéz. Aki azonban megfutott, az hallgasson, mert ha szól, szava csak a renegáté lehet. S a népnek, amellyel sorsközösséget vállalni nem mert, árulója is lesz szavával.
Ezt a világ minden írója, ezt minden hazafi megérti.
Végezetül pedig: mi fontos nemzetközi fórumnak tarjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tiszteljük, mint amelynek hivatása, hogy a népek sok közös gondjának, egymásratalálásának, a békés egymásmellett élésnek mûhelye legyen. Szeretnénk tisztelni ezután is! Örültünk, amikor hazánk a szervezet tagja lett: szeretnénk örülni ezután is.
Világ írói, világ népeinek tiszta szándékú értelmisége!
A nemzetek kölcsönös megbecsüléséért, sokat szenvedett hazánkért, a magatok emberségéért, az Egyesült Nemzetek Szervezete becsületéért tiltakozzatok velünk.
Abódy Béla, András László, Alpári Pál, Aranyossy Magda, Aranyossy Pál, Asztalos Sándor, Ács Kató, Bakó József, Baráth Endre, Barabás Tibor, Balázs Anna, Balázs Sándor, Barta Lajos, Bartáné Szucsich Mária, Bába Mihály, Bárány Tamás, Benjámin László, Benamy Sándor, Békés Virág, Beczássy Judit, Bihari Klára, Boldizsár Iván, Bogáti Péter, Bónyi Adorján, Borsi Darázs József, Bölöni György, Bródy Lili.
Csanádi Imre, Cseres Tibor, Csepeli Szabó Béla, Csetényi Erzsébet, Czibor János, Csohány Gabriella, Csoóri Sándor, Csuka Zoltán, Csurka Péter, Dallos Sándor, Darázs Endre, Darvas József, Devecseri Gábor, Dénes Zsófia, Diószegi András, Dobozy Imre, Egri Lajos, Elbert János, Endrődy János, Erdei Sándor, Erdélyi József, Erdős László, Erdődi János, Falu Tamás, Felkai Ferenc, Fejes Endre, Fekete Lajos, Fehér Klára, Féja Géza, Fábián Zoltán, Földes Imre, Földes Mihály, Fodor József, Földes Péter, Földessy Gyula, Földeák János, Füst Milán, Fülöp János, Füsi József, Fazekas Anna.
Galsai Pongrác, Gerő János, Gellért György, Gábor György, Gellért Oszkár, Gergely Sándor, Gergely Márta, Gergely Viola, Gera György, Gereblyés László, Goda Gábor, K. Grandpierre Emil, Gyetvai János, Gyagyovszky Emil, Gyárfás Miklós, Györe Imre, Győri Dezső, Hazai Józsefné, Hamvas H. Sándor, Hajnal Gábor, Hajnal Anna, Hámos György, Hárs György, Hegedüs Géza, Hegedûs Zoltán, Hegedûs Bitte Dániel, Hollós Korvin Lajos, Hubai Miklós, Hunyadi József, Illés Lajos, Illés Jenő, Illés Endre, Illés Béla, Illyés Gyula, Imecs Béla, Jankovich Ferenc, Jánosy István, Jászberényi József, Jobbágy Károly, József Farkas, Juhász Ferenc.
Kardos László, Karinthy Ferenc, Katkó István, Kamjén István, Kassák Lajos, Kárpáthi Aurél, Keszthelyi Zoltán, Keszi Imre, Kelemen Sándor, Képes Géza, Király István, Kis Károly, Kis Ferenc, E. Kovács Kálmán, Koroda Miklós, Kodolányi János, Kolozsvári Endre, Kónya Lajos, Komlós Aladár, Kosztolányi Dezsőné, Kopré József, Komjáthy István, Kopányi György, Körössényi János, Kőszegi Imre, Ladányi Mihály, László Gyula, Láng György, Lányi Sarolta, Lengyel József, Ligeti Vilma, Lőrinc Loránd, Lukács Imre.
Major Ottó, Madarász Emil, Mándi Éva, Máriássy Judit, Mária Béla, Máté György, Molnár Gábor, Molnár Géza, Mollináry Gizella, Moldvai Győző, Morvay Gyula, Mesterházi Lajos, Murányi Kovács Endre, Nagy László, Nagy Péter, B. Nagy László, Nagy Sándor, Nádass József, Nemes László, Németh László, Nyárádi Gábor, Nyíri Tibor, Oláh László, Oravetz Paula, Osváth Zsuzsa, Örkény István, Örvös Lajos, Palasovszky Ödön, Palotai Boris, Palotai Erzsi, Papp László, Passuth László, Pándi Pál, Pákozdi Ferenc, W. Petrolay Margit, Peterdi Andor, Pilinszky János, Pintér József, Polgár István.
Rajcsányi Károly, F. Rácz Kálmán, Remenyik Zsigmond, Reményi Béla, Rideg Sándor, Román György, Rónai Mihály András, Rubinyi Mózes, Sarkadi Imre, Sándor Kálmán, Ságodi József, Sándor Iván, Sinka István, Simon Lajos, Sőtér István, Sós Endre, Soós Magda, Somlyó György, Sólyom László, Simon István, Sipos Gyula, Szabó Pál, Szabó Lőrinc, Szabolcsi Miklós, Szamos Rudolf, Szalatnai Rezső, Szakasits Árpád, Szentiványi Kálmán, Szécsi Margit, Szekula Jenő, Szenczei László, Szeberényi Lehel, Szánthó György, Szinetár György, Szinnai Tivadar, Szüdi György, Szûcs László István, Szőnyi Sándor, Szomráki Sándor.
Tabi László, Tamási Áron, Tamási Lajos, Takács Tibor, Tóth László, Tóth Eszter, Toldalagi Pál, Tolnai Gábor, Török Sándor, Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Timár György, Trencsényi-Waldapfel Imre, Thurzó Gábor, Telekes Béla, Ungvári Tamás, Urbán Ernő, Urbán Eszter, Vaád Ferenc, Vas István, Várkonyi Nagy Béla, Váci Mihály, Várnai Zseni, Vázsonyi Endre, Veres Péter, Vértes György, Vészi Endre, Vitányi János, Vihar Béla, Viktor János, Waldapfel József, Weöres Sándor.
MVSZ Sajtószolgálat - Kuruc.info
Kapcsolódó anyagok:
- Olvasó: A komcsi kollaboráns írók közül egy se bánta meg, hogy aláírt
- Egy bebörtönzött író nem örült kollaboráns kollégái nyílt levelének
- Csurka felesküdött a szocializmusra + eredeti dokumentum!
A döbbenetes dokumentumot az ÁrpádHír Világtelevízió Magyar Sorskérdések címû mûsorának első adásában, 2007. október 11-én este mutatta be Patrubány Miklós. A tiltakozó levél nem kevesebbet állított, mint hogy „1956. október 23-án az események olyan sorozata indult el Budapesten”, amelynek során „a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett.” Az Országos Széchenyi Könyvtár által rendelkezésre bocsátott újságkivonat szemmel láthatóan megdöbbentette a mûsor két 1956-os elítélt szereplőjét, Rácz Sándort, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét és Kiss Dénes koszorús költőt, a Trianon Társaság elnökét. Mindketten hallottak erről a levélről, de egyikük sem ismerte pontos tartalmát és aláíróit.
A 251 aláíró között sok jelentéktelen név olvasható, de szerepel az aláírók között Csurka Péter (fia, Csurka István ekkor még csak egy nyikhaj volt, de később ő is felesküdött a szocializmusra), Féja Géza, Füst Milán, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Karinthy Ferenc, Kodolányi János, Németh László, Örkény István, Passuth László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Veres Péter és Weöres Sándor is. A ma is élők között a legismertebb név Csoóri Sándoré.
Az Élet és Irodalom e számát az országgyûlési könyvtárban hiába kereste egy olvasónk, ha valaki tudja, máshol kutasson utána! Ugyanakkor a lent olvasható nyilatkozat eredetiségét megerősíti az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány kislexikona is, mely szerint "Az ENSZ Közgyûlésének 1957. január 9-i ülése döntött egy bizottság felállításáról, amelynek feladata a Magyarországon történtek kivizsgálása volt. 1957 júniusában készült el a bizottság jelentése, amelyet 1957 szeptemberében terveztek a Közgyûlés elé vinni. Kádárék egyfelől propagandakiadványokkal és tendenciózus filmekkel, másfelől központilag irányított tiltakozó akciókkal készültek a magyar kérdés vitájára. Az ENSZ-jelentés ellen tiltakozó nagygyûlések és üzemi kollektívák mellett tiltakozó leveleket írattak és írattak alá a magyar tudomány és irodalom jeleseivel. Egyebek mellett a Népszabadság 1957. szeptember 5-i és az Élet és Irodalom 1957. szeptember 13-i száma közölte a magyar írók nyilatkozatát (A magyar írók tiltakozása az ENSZ ötös-bizottsági jelentés közgyûlési tárgyalása ellen). A nyilatkozatot több mint kétszáz író írta alá. Magyarországon az írókat egyebek mellett azzal vették rá a tiltakozó ív aláírására, hogy ebben az esetben letartóztatott társaik enyhébb ítéletre számíthatnak, illetve a bebörtönzötteket hamarabb szabadon fogják engedni, másfelől azzal fenyegették őket, hogy ha nem írják alá a tiltakozást, további letartóztatások lesznek. A nyilatkozatot több neves író mégsem írta alá: (Jékely Zoltán, Kálnoky László, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Szabó Magda, Szentkuthy Miklós stb.)." Rájuk mint akkori bátor hősökre tekinthetünk, bárkiből bármi is lett később. Ha valaki bővebb információval tud még szolgálni, várjuk a szerk@kuruc.info címre.
Időközben még ezeket a neveket kaptuk, akik nem írták alá: Várkonyi Nándor (Kodolányi barátja, pécsi író, mitológus, vallástörténész) és Rónay György író-költő. Nem szerepel az aláírók közt a nagy magyar költő, Jékely Zoltán édesapja, akik együtt nem írták alá ezt a szörnyûséget: Áprily Lajos neve sem (pedig akkoriban ő is első vonalbeli költőnek számított). Mint ahogy Kuczka Pétert és Fekete Istvánt is hiába keressük a nevek között. Apropó, Fekete Gyula se sározta be magát akkor. Tersánszky-Józsi Jenő író, Zelk Zoltán költő, Sánta Ferenc író, Hamvas Béla író, filozófus szintúgy tiszta maradt ekkor. Legyünk büszkék rájuk, olvassuk az ő mûveiket is: Berda József, Tatay Sándor, Benedek Marcell.
Az ÁrpádHír Világtelevízió mûsorának vendégei egyetértettek abban, hogy amennyiben ez a levél igaz – márpedig egyikük sem hallott arról, hogy az érintettek közül bárki jelezte volna akár 1989 után: visszaéltek a nevével –, akkor ebben a levélben megtalálható Magyarország mostani mély erkölcsi válságának gyökere. Abban is egyetértettek, hogy amennyiben az ENSZ Közgyûlése meghallgatta volna a magyar írók követelését, akkor Rácz Sándor és az 1956 után életfogytiglan elítéltek sokasága talán még ma is börtönben sínylődne. Szabadulásuk annak volt köszönhető, hogy az ENSZ Közgyûlése addig nem vette le napirendjéről a „magyar kérdést”, amíg 1963-ban a Kádár rendszer szabadon nem bocsátott mintegy húszezer politikai foglyot (bár még mindig nem az összeset).
Az MVSZ sajtószolgálata jóvoltából alább olvasható a "magyar írók" 1957-es levele és az aláírók névsora.
A magyar írók tiltakozása az ENSZ ötös-bizottsági jelentés közgyûlési tárgyalása ellen
Az Irodalmi Tanács kezdeményezésére a magyar írók a következő nyilatkozatban tiltakoztak az ENSZ ötös bizottsága jelentésének tárgyalása ellen.
Mélyen átérezve azt a felelősséget, amelyet hivatásunk, a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró, egyben általános emberi felelősségünk tudatában is, felemeljük tiltakozó szavunkat az ellen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyûlése a magyarországi események ügyét napirendre tûzze. Szeretnénk, ha eljutna hangunk mindazokhoz, akik a világban barátainknak nevezik magukat, elsősorban minden nemzetbéli írótársainkhoz. Bízunk benne, hogy megértik aggodalmunkat és magukévá teszik követelésünket.
Egyek vagyunk ezzel a néppel, ismerjük lelkének minden rezdülését. Tudjuk és hirdetjük: a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet. A történelmi és társadalmi körülmények tragikus találkozása folytán 1956. október 23-án mégis az események olyan sorozata indult el Budapesten, amelynek fordulatain már sem a józan politikai belátás, sem a kezdeti résztvevők jelentős részének becsületes szándéka nem tudott többé úrrá lenni. Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak sem volt csekély része benne, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Valamennyi irodalmi irányzatot és a magyar közvélemény legkülönfélébb árnyalatát képviseljük, a részletkérdések egész sorában, még néhány lényeges kérdésben is vitában állunk egymással; egyet azonban ma már világosan látunk: a forradalmi munkás-paraszt kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása az egyre jobban kibontakozó véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől.
Nem mindannyian értettük akkoriban ennek a lépésnek szükségszerûségét és jelentőségét. Kételyeinket, gondjainkat, fenntartásainkat tükrözte sokunknak állásfoglalása. Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni mindazokat, akik a megzavarodott közvélemény sodrásával szembe mertek szállni, akik megmentették a dolgozó nép hazáját a társadalmi visszazuhanástól, a polgárháborútól, talán a még rettentőbb csapástól, a háborútól. Lehetnek közülünk egyeseknek még komoly fenntartásaik belpolitikai kérdésekben, a szocialista építés módszerei dolgában, de mint hazafiak, mint a Magyar Népköztársaság hû polgárai, valamennyien minden erőnkkel segíteni akarjuk a társadalmi és gazdasági helyzet megszilárdulását, a kulturális élet felpezsdülését, a közbizalom megerősödését és minden eredmény, amit e téren elértünk, minden jel, ami ennek a folyamatnak egészségét és erejét mutatja, egyformán mindannyiunk örömére van. Így érez ma nálunk a nemzet többsége és java.
Kinek az érdeke, hogy a sebeket újra feltépjék? A mi hazánknak, ennek a nehéz történelmi sorsot viselt kis népünknek bizonyára nem. Lehetetlenség volna nem látnunk az ízléstelen hangulatkeltés hátterében a valódi szándékokat, a tőkés hatalmak politikai játékát. Fel akarják szítani a legbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét, fel akarják korbácsolni ismét a már megnyugvó közvéleményt idehaza; fenn akarják tartani, fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában. Mi ezzel nem értünk egyet. És különösen nem érthetünk egyet azzal, hogy bárki az ügyvédünk talárjában csúfolja meg, torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért.
Aki barátunk, ezt nem helyeselheti! Aki barátunk, az gyógyít és nem sebeket tép rajtunk! Kis nép vagyunk, de történelmi szerepünk és az a hivatás, amelyet az emberiség szolgálatában vállalunk, feljogosít rá, hogy odakiáltsuk: mi nem vagyunk senkinek politikai cégére, nem leszünk játékszer tisztátalan kezekben, nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve!
Akadnak, tudjuk magyar írók, akik másként beszélnek. Ránk hivatkoznak, szót kell tehát erről is ejteni. A néppel érző magyar írók útja a múltban keservesen nehéz volt; és ma sem könnyû vállalni részünket egy új rendért vajudó társadalomban. De mi nem tudnánk más sorsot vállalni. És bizonyosak vagyunk benne, hogy nem lesz kevésbé dicsőséges, mint amilyen nehéz. Aki azonban megfutott, az hallgasson, mert ha szól, szava csak a renegáté lehet. S a népnek, amellyel sorsközösséget vállalni nem mert, árulója is lesz szavával.
Ezt a világ minden írója, ezt minden hazafi megérti.
Végezetül pedig: mi fontos nemzetközi fórumnak tarjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tiszteljük, mint amelynek hivatása, hogy a népek sok közös gondjának, egymásratalálásának, a békés egymásmellett élésnek mûhelye legyen. Szeretnénk tisztelni ezután is! Örültünk, amikor hazánk a szervezet tagja lett: szeretnénk örülni ezután is.
Világ írói, világ népeinek tiszta szándékú értelmisége!
A nemzetek kölcsönös megbecsüléséért, sokat szenvedett hazánkért, a magatok emberségéért, az Egyesült Nemzetek Szervezete becsületéért tiltakozzatok velünk.
Abódy Béla, András László, Alpári Pál, Aranyossy Magda, Aranyossy Pál, Asztalos Sándor, Ács Kató, Bakó József, Baráth Endre, Barabás Tibor, Balázs Anna, Balázs Sándor, Barta Lajos, Bartáné Szucsich Mária, Bába Mihály, Bárány Tamás, Benjámin László, Benamy Sándor, Békés Virág, Beczássy Judit, Bihari Klára, Boldizsár Iván, Bogáti Péter, Bónyi Adorján, Borsi Darázs József, Bölöni György, Bródy Lili.
Csanádi Imre, Cseres Tibor, Csepeli Szabó Béla, Csetényi Erzsébet, Czibor János, Csohány Gabriella, Csoóri Sándor, Csuka Zoltán, Csurka Péter, Dallos Sándor, Darázs Endre, Darvas József, Devecseri Gábor, Dénes Zsófia, Diószegi András, Dobozy Imre, Egri Lajos, Elbert János, Endrődy János, Erdei Sándor, Erdélyi József, Erdős László, Erdődi János, Falu Tamás, Felkai Ferenc, Fejes Endre, Fekete Lajos, Fehér Klára, Féja Géza, Fábián Zoltán, Földes Imre, Földes Mihály, Fodor József, Földes Péter, Földessy Gyula, Földeák János, Füst Milán, Fülöp János, Füsi József, Fazekas Anna.
Galsai Pongrác, Gerő János, Gellért György, Gábor György, Gellért Oszkár, Gergely Sándor, Gergely Márta, Gergely Viola, Gera György, Gereblyés László, Goda Gábor, K. Grandpierre Emil, Gyetvai János, Gyagyovszky Emil, Gyárfás Miklós, Györe Imre, Győri Dezső, Hazai Józsefné, Hamvas H. Sándor, Hajnal Gábor, Hajnal Anna, Hámos György, Hárs György, Hegedüs Géza, Hegedûs Zoltán, Hegedûs Bitte Dániel, Hollós Korvin Lajos, Hubai Miklós, Hunyadi József, Illés Lajos, Illés Jenő, Illés Endre, Illés Béla, Illyés Gyula, Imecs Béla, Jankovich Ferenc, Jánosy István, Jászberényi József, Jobbágy Károly, József Farkas, Juhász Ferenc.
Kardos László, Karinthy Ferenc, Katkó István, Kamjén István, Kassák Lajos, Kárpáthi Aurél, Keszthelyi Zoltán, Keszi Imre, Kelemen Sándor, Képes Géza, Király István, Kis Károly, Kis Ferenc, E. Kovács Kálmán, Koroda Miklós, Kodolányi János, Kolozsvári Endre, Kónya Lajos, Komlós Aladár, Kosztolányi Dezsőné, Kopré József, Komjáthy István, Kopányi György, Körössényi János, Kőszegi Imre, Ladányi Mihály, László Gyula, Láng György, Lányi Sarolta, Lengyel József, Ligeti Vilma, Lőrinc Loránd, Lukács Imre.
Major Ottó, Madarász Emil, Mándi Éva, Máriássy Judit, Mária Béla, Máté György, Molnár Gábor, Molnár Géza, Mollináry Gizella, Moldvai Győző, Morvay Gyula, Mesterházi Lajos, Murányi Kovács Endre, Nagy László, Nagy Péter, B. Nagy László, Nagy Sándor, Nádass József, Nemes László, Németh László, Nyárádi Gábor, Nyíri Tibor, Oláh László, Oravetz Paula, Osváth Zsuzsa, Örkény István, Örvös Lajos, Palasovszky Ödön, Palotai Boris, Palotai Erzsi, Papp László, Passuth László, Pándi Pál, Pákozdi Ferenc, W. Petrolay Margit, Peterdi Andor, Pilinszky János, Pintér József, Polgár István.
Rajcsányi Károly, F. Rácz Kálmán, Remenyik Zsigmond, Reményi Béla, Rideg Sándor, Román György, Rónai Mihály András, Rubinyi Mózes, Sarkadi Imre, Sándor Kálmán, Ságodi József, Sándor Iván, Sinka István, Simon Lajos, Sőtér István, Sós Endre, Soós Magda, Somlyó György, Sólyom László, Simon István, Sipos Gyula, Szabó Pál, Szabó Lőrinc, Szabolcsi Miklós, Szamos Rudolf, Szalatnai Rezső, Szakasits Árpád, Szentiványi Kálmán, Szécsi Margit, Szekula Jenő, Szenczei László, Szeberényi Lehel, Szánthó György, Szinetár György, Szinnai Tivadar, Szüdi György, Szûcs László István, Szőnyi Sándor, Szomráki Sándor.
Tabi László, Tamási Áron, Tamási Lajos, Takács Tibor, Tóth László, Tóth Eszter, Toldalagi Pál, Tolnai Gábor, Török Sándor, Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Timár György, Trencsényi-Waldapfel Imre, Thurzó Gábor, Telekes Béla, Ungvári Tamás, Urbán Ernő, Urbán Eszter, Vaád Ferenc, Vas István, Várkonyi Nagy Béla, Váci Mihály, Várnai Zseni, Vázsonyi Endre, Veres Péter, Vértes György, Vészi Endre, Vitányi János, Vihar Béla, Viktor János, Waldapfel József, Weöres Sándor.
MVSZ Sajtószolgálat - Kuruc.info
Kapcsolódó anyagok:
- Olvasó: A komcsi kollaboráns írók közül egy se bánta meg, hogy aláírt
- Egy bebörtönzött író nem örült kollaboráns kollégái nyílt levelének
- Csurka felesküdött a szocializmusra + eredeti dokumentum!
