Bezár!
2020. július 10., péntek, Amália, Kenese, Alma napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
16:00 Letérdelt a kormányzat a buzilobbi előtt: felvonulásuk helyett a Mi Hazánk Mozgalom ellentüntetését tiltották be15:48 Belgiumban szombattól kötelező a maszkviselés15:04 Kásler: az Árpád-házi dinasztia a mai Afganisztán északi részén alakult ki 4500 évvel ezelőtt14:55 Apa-fia kristálybiznisz folyt Gyöngyösön14:24 Az érem másik oldala13:57 Kizuhant egy négyéves kislány egy kőszegi ház második emeleti ablakából 13:50 Vádemelést javasol a rendőrség a szentendrei "palántaültetők" ellen13:23 Ismét ki lehet végezni a szövetségi bíróságok által halálra ítélt gyilkosokat az USA-ban - az EU (!) nem győz tiltakozni12:53 Molotov-koktélokat képzeltek a megszállók két sétálgató palesztin kezébe12:31 Az elvtársak sértődékenyek, ha szóba kerül az ujgurelnyomás12:11 Megérkezett a zseniális mini léghűtő a kánikula ellen (x)11:39 Motorbalesetben vesztette életét egy fideszes országgyűlési képviselő11:13 Nem jött be az Alzának a Black Friday Matter10:56 Moszkva: immunitást alakított ki az első klinikailag tesztelt orosz Covid-19-vakcina10:46 Jegybank: maradjon meg a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Zsidóbűnözés :: :: Hozzászólások

Harangszó és zsidó árulás: Magyarország "fő problémája", hogy túl fehér és keresztény

Reklám

A napokban az amerikai közszolgálati rádió (NPR) sugárzott egy riportot a Reggeli Kiadás (Morning Edition) nevű, hétköznap reggelente jelentkező műsorában, illetve közölte honlapján a hozzá tartozó, az indexes Halmos Máté közreműködésével megírt cikket hazánkról, Magyarország idegengyűlölő problémája címmel. Az egyébként jelentősen elzsidósodott NPR cikke egy jó látlelete a nyugatabbról ismert, de idehaza is aktív nemzetellenes erők rövid bemutatásának, így megéri az alaposabb figyelmet, főleg történelmi szemszögből.

A cikk az afgán (állítólag) 18 éves Ibrar Hussein Mirzai bemutatásával indít, aki valamiért több ezer mérföldet „menekült” keresztül számos biztonságos országon, hogy Európában találjon szabadságra. Jelenleg Fóton tanul magyarul és állampolgárságra vágyik, közben a Soros-féle CEU-ra jár. A cikk megemlíti a szégyenteljes és aljas módon kormányunk által titokban befogadott 1216 „menekültet”, akik már a nyakunkon vannak (és akik közül egyesek már most bűnöznek), mely a Helsinki Bizottság szerint a kérelmet benyújtók egyharmada. Mint azt tudjuk azóta, ezzel a térség egyik legbefogadóbb országa vagyunk. A cikk alapjául egy közelmúltbeli felmérés szolgál, miszerint hazánk 10 százaléka van „teljesen rendben” azzal, hogy egy bevándorlóval barátkozzon.

A cikk a szokásos félrebeszélő módon összemossa a kivándorló és az ’56-ban menekülő magyarokkal az idegen betolakodókat, mondván, hogy ezen migrációs múltunk „ellenére” mégis ellenezzük a hazánkba irányuló bevándorlást. A valóság ezzel szemben az, hogy éppen a múltunk miatt ellenezzük azt: mint azt később a cikk is megemlíti, a déli harangszó pont az iszlám inváziót visszaverő győzelmünkre emlékeztet minket minden nap (és a velük együttműködő zsidók árulására, de erről bővebben később), majd számos háború és 150 év megszállás is része volt e népnek. Továbbá vannak nekünk már ómigránsaink, akikkel többszázados múltunk elég ahhoz, hogy ne akarjunk még többet belőlük. A fehér magyarok más fehér európai országokba való beilleszkedésének összemosása a fajidegen észak-afrikai és közel-keleti népségekkel visszatérő és aljas eleme a nemzetromboló propagandának.

Zoom
A közel-keleti Minoo Jalali és Satbir Singh által vezetett JCWI „Migráns vagyok” plakátkampányában lengyel agysebésszel reklámozzák a migráció elfogadását Nyugat-Európában


A józanságot képviselő Sebők Sándort, a fóti katolikus templom plébánosát is idézi a cikk, aki helyesen fogalmazza meg sok magyar álláspontját: „Ezek az egészséges, fiatal férfiak, akik migránsként jönnek, számomra katonák, akik Európa leigázásáért jönnek ide. Amit az iszlám 1456-ban nem tudott karddal elérni, azt most a migráción keresztül kísérli meg.” Valóban. Az iszlám egész történelme az inváziók és hódítási kísérletek sora, melynek mai formája a folyamatos beözönlés. A török elnök, Recep Tayyip Erdoğan már felszólította az Európában letelepedett törököket, akiket „Európa jövőjének” nevez, hogy „ne csak három, de öt gyereket vállaljanak”, mondván: „A hely, ahol éltek és dolgoztok most, az otthonotok, az új hazátok. Vegyétek azt birtokba!” Mi, magyarok már így is sok háborút vívtunk muszlimokkal, s őseink hősies áldozatainak köszönhetjük, hogy megtépázva ugyan, de még vagyunk. Egyszerűen elfogadhatatlan, sőt, sértő és felháborító még a felvetése is annak, hogy mi muszlim idegeneket fogadjunk be.

Sebők helytálló szavai után hamar továbbáll a cikk, és a zsidó Sík Endre szociológussal folytatja, aki a Tárki közvélemény-kutatójaként követi figyelemmel, hogy a magyarok miként és mennyire utasítják el az idegeneket. „Ez egy attól való félelem, hogy a világunk összeomlik, elveszítjük mindazt, amink van – így gondolkodunk, így alakítjuk a valóságunkat”, mondja. A „félelem” központba állítása manipulatív megfogalmazása ennek a jelenségnek, mert negatívumra összpontosít (merthogy a félelem egyfajta szorongás, így az rossz, sugallja az ilyen szóhasználat). Az idegenek elutasítása sajátunk védelmének érdekében azonban nem feltétlenül félelmen, hanem valaminek a szeretetén alapszik (lásd bővebben alább), s ezen szeretett valaminek a védelme az, ami miatt jogosan tarthatunk annak elvesztésétől. Ha van olyan nép, mely ismeri a veszteséget, az a magyar, s ha valaki „megbűnhődte már a múltat s jövendőt”, azok mi vagyunk. Nem akarunk még egy Trianont, további atomizálódást a már így is szétszaggatott népünknek. Ennek ellenzése és a magyar egység megőrzésének igénye teljesen természetes és becsülendő dolog az ezt démonizálók sugallatának ellenére.

A cikk így folytatódik:
 
[Sík] szerette volna megtudni, hogy ez az elutasítás csak a már létező előítéletekre vonatkozik-e. Így hát 2006-ban, egy 1946-os tanulmány alapján, melyet az amerikai pszichológus Eugene Heartley készített (Hartley eredeti neve egyébként Horowitz volt, 30 évesen érezte fontosnak megváltoztatni nevét – Cs.Sz.), hozzáadott a kérdőívhez egy kitalált etnikai csoportot, a pirézt, a pirézeket. A legtöbb magyar elutasította őket is. Később a kitalált pirézek elutasítását egyesek arra használták, hogy gúnyt űzzenek a magyar intoleranciából. Sík említett valakit, aki létrehozta a piréz himnuszt és zászlót. Egy Ukrajnában élő magyar író az »első piréz«-ként kezdett blogolni. »Piréznek lenni annyit jelent, hogy belenevetsz a xenofóbok és rasszisták arcába«, mondja Balla D. Károly, az első piréz, Skype-on keresztül, idézve azt, amit ő »Piréz kiáltványnak« nevez. Emlékezteti olvasóit, hogy a magyarok maguk is voltak befogadott menekültek. Kisebbségként élnek más nemzetekben. »Bárki, aki gyűlöletet szít az idegenek ellen, az a saját nemzete ellen is gyűlöletet szít«, figyelmezteti őket. De beismeri, hogy olvasótábora apró. Sík szerint nem meglepő, hogy a magyarok még egy kitalált közösséget is elutasítanak. »A magyar fajta idegengyűlölet, mondjuk úgy, klasszikus: ’ők mások, nem ismerjük őket, így hát gyűlöljük őket’. Ez a bennünk lakó szörnyeteg.«

Zoom
Az NPR jelentős zsidó befolyás alatt áll


Természetesen az idegen elutasítása a sajátunk védelmében akkor is helytálló, ha azt az idegent nem ismerjük. Ez egy meglehetősen gyenge kísérlet a magyarok nevetségessé tételére. Nem kell tudnunk, kik azok a „pirézek” ahhoz, hogy tudjuk: Magyarország a magyarok (már így is szétszabdalt) hazája, s nincs szükségünk más csoportokra ezen a földön. Ahogy nem kell ismerjük, ki az a Józsi ahhoz, hogy tudjuk, nem akarjuk, hogy az otthonunkban éljen, egyszerűen azért, mert nem tagja a családunknak – főleg ha ez a „Józsi” inkább egy „Gerzson”. Se nem kötelességünk, se nem sorsunk az egész világ olvasztótégelyének lenni. Magyarként a kötelességünk a magyar jövő biztosítása, nem az idegen csoportoknak való otthonteremtés, legyenek azok ismeretlen idegenek, vagy nagyon is jól ismertek, mint a másokat vallásuk parancsolata alapján leigázni akaró muszlimok, akikkel már volt nekünk elég bajunk.

Talmudi logika, miszerint az idegenek beáramlásának ellenzése nem csak „gyűlölet”, de egyben az éppen védelmezni kívánt saját népünk „gyűlölete” is, csak mert ’56-ban európai magyarokat fogadott be több európai, fehér ország. Mielőtt továbbmennénk, érdemes azt megemlíteni, hogy a „xenofóbia” (értsd: nemzeti és/vagy faji önvédelem, értékóvás) nem jelent logikusan „gyűlöletet”. Bár nem áll szándékomban azt sugallni, hogy személy szerint (és a nacionalista körökben eleve) nincs megalapozott ellenszenv ezen tömegesen beáramló fajidegen csoportokkal szemben, de például annak ellenére, hogy én tisztelettel tekintek egyes távol-keleti népekre, nem támogatnám az ők Európába és Magyarországra való bevándorlását sem, azon nemes oknál fogva, hogy ez itt a magyarok hazája, se előemberek, se civilizáltabb népek nem tartoznak ide, ha nem az övék e haza – főleg, hogy már így is egymilliónyi idegen cigány él itt. Akadémiai adatokra hivatkozva is kimutatható ez: az etnocentrikusság (saját fajták érdekeinek előnyben részesítése) volt Eizabeth Cashdan, a kognitív pszichológia, evolúciós pszichológia és kulturális antropológia amerikai professzorának az alanya egyik 2001-es tanulmányában, melyben rámutat, hogy adatai szerint az idegenellenesség nem feltételez gyűlöletet: „Gyakran feltételezésre kerül, hogy az etnocentrikusság és a xenofóbia ugyanazon érem két oldala, de egyes hangok arra hívják fel a figyelmet, hogy ez nem feltétlenül van így. [...] Összességében, az etnocentrikusság és a xenofóbia nem volt kölcsönhatással egymásra ebben az adathalmazban.”

Sík és Balla után az NPR cikke Kenesei Marcellal folytatódik, aki szerint a „fő probléma”, hogy „Magyarország egy nagymértékben fehér, keresztény ország, amely népességének csak 5 százaléka külföldi születésű”, áll a beszámolóban. „Kevés lehetőség van más hátterűekkel találkozni”, mondja. „Magyar zsidónak tartom magam. Egyesek számára ez egy oximoron. Vagy zsidó vagy, vagy magyar.” Kenesei a Centropa nevű zsidó identitást erősítő és a magyaroknak multikultit tanító alapítvány feje. A cikk szerint „felügyel olyan programokat, melyek más vallási és etnikai hátterű gyerekeket hoznak össze”, mindamellett a holokausztozás és egyéb zsidó propagandatevékenység aktivistája is egyben. Kenesei azon tipikus szekuláris zsidók egyike, akik elkötelezettek amellett, hogy a homogén fehér nemzetállamokat szétszaggassák, s azokat kevert, gyökértelen olvasztótégelyként újraformálják, mert egy ilyen masszában érzi a zsidó biztonságban magát. Semmitől, még az alkalomadtán előforduló zsidóellenes muszlim erőszaktól se tart jobban a zsidó, mint a homogén, erőteljes faji és nemzeti öntudattal rendelkező nemzetektől, melyeknek testében él. Ez az igény a zsidó történelem távoli végleteibe megy vissza, melyet már számos zsidó is megfogalmazott.
 
Zoom

Göran Rosenberg egy, a Zsidó Irányelv Kutatóintézet és az Európai Politika és Társadalomtanulmányok Központja által az izraeli Beér-Sevában szervezett 2008. december 18-án tartott A zsidók jövője a multikulturális Európában című értekezleten így beszélt erről: „Történelmileg a zsidók mindig virágoztak azokban a nemzetekben és birodalmakban, melyek multikulturálisak, sokszínűek és toleránsak voltak, míg rosszul jártak erős vagy nacionalista társadalmakban. Az európai zsidók mindig is a jelképes idegenek, avagy »a mások« voltak. Így tehát, konkrétan, az a társadalom, ahol az idegen szívesen látott, jó a zsidóknak, bár ők nem mindig méltányolták ezt a kapcsolatot [...] Az európai zsidóság jövője függ attól, hogy mennyire multikulturális, sokszínű és sokféle társadalmat sikerül formálnunk.”

Charles Silberman az Egy bizonyos nép: amerikai zsidók és mai életük (A Certain People: American Jews and Their Lives Today) című 1985-ös könyvének 350. oldalán emígy fogalmazza meg mindezt: „Az amerikai zsidók elkötelezettek a kulturális tolerancia mellett, mert hitük szerint - mely hit a történelemben gyökeredzik - a zsidók csak akkor vannak biztonságban, ha a társadalom, amiben élnek, elfogad sokféle viselkedést és sokféle vallási, etnikai csoportot. Ez a hit, és nem a homoszexualitás elfogadása az, ami miatt az amerikai zsidók nagy többsége kiáll a »homoszexuális jogokért«, és amiért a legtöbb szociális kérdésben liberális álláspontot foglal el.”

Az idén márciusban megjelent (((Szemitizmus))): Zsidónak lenni Amerikában Trump korában című könyvének bevezetőjében Jonathan Weisman így vélekedik erről: „A zsidó virágzik, amikor a határok leomlanak, amikor a korlátok elmosódnak, amikor a falak lerombolódnak, nem állítódnak.”

Doublas Rushkoff író, pedagógus hasonló félreérthetetlenség nélkül fogalmaz az alábbi videóban:
 
Ami a judaizmust veszélyessé teszi mindenki számára, minden emberfaj számára, minden nemzet számára, minden elv számára, az az, hogy mi összezúzzuk azt, ami nem valódi, mi nem hiszünk a nemzetállamok korlátaiban, mi nem hiszünk abban, hogy egyéni istenek vigyáznak egyéni népekre; ezek mind mesterséges képződmények, és a judaizmus valóban azt tanítja nekünk, hogy ezt felismerjük. Ebben az értelemben ellenzőinknek igazuk van abban, hogy egy romboló erő vagyunk, mi leromboljuk a nemzetek és minden népek hamis isteneit, mert azok nem valódiak, és ez nagyon felkavaró az emberek számára.
 
Hasonló szándék nyilvánul meg Amerika egyik legnevesebb határellenes aktivistájának, Bryan Caplannak egyik pár éves blogbejegyzésében (részletesebben erről itt), melyben ismét látható, hogy egy betegesen élénk és öntelt történelmi emlékezet ösztökéli a zsidó hozzáállást az egységes nemzetállamok lerombolásának szándékára: „De ha minden csoporttól tartasz, nem támogatnád azt a csoportot, amely a legvalószínűtlenebb, hogy szörnyű dolgokat tegyen, ha határozottan hatalomba kerül? Egyáltalán nem. Van másik út is: próbáld megakadályozni, hogy bármelyik csoport is hatalomba kerüljön. Hosszú távon a legjobb módja ennek, ha minden csoport apró kisebbséggé változik – hogy a társadalom olyan kis szeletekre legyen szabdalva, hogy mindenki felhagy minden reménnyel arra vonatkozóan, hogy ők igazgassák a társadalmat, és inkább arra fordítják energiáikat, hogy gyönyörű buborékokat alkossanak.”

Kenesei is ezen zsidók egyike tehát, s felforgató tevékenysége nem meglepő. Ennek a beteges félelemnek a gyökereit láthatjuk az egyik korábbi interjújában, saját zsidó identitásáról adott válaszában:
 
Kár tagadni, hogy fontos része a zsidóságomnak a holokauszthoz való viszony is. Az a rádöbbenés, hogy mekkora szerencsében van részem, hogy a családunkból pont az én nagymamám élte túl, meg hogy az apám, aki 1944 júniusában született 7 hónapra, mekkora csodával határos módon maradt életben a körülmények ellenére. Hogy milyen iszonyatos pusztítást vitt véghez az, amit emberi civilizációnak szoktunk csúfolni.

Zsidónak lenni szerintem felelősség is. Annak felelőssége, hogy elmondjuk a világban, milyen veszélyes dolog, amikor embercsoportok egymás ellen uszítanak, gyűlölködnek, megbélyegeznek. Milyen végzetes az, amikor szabadjára engedik a félelmet és a gyűlöletet. Nem kímél se gyereket, se öreget, se semmit.... evvel tisztában lenni... ez része a zsidóságomnak.

A zsidó szándék a „világ jobbá tételére” névvel is rendelkezik: tikkun olam. A „jobbítás” természetesen egy öncélú átformálást jelent, mert míg Kenesei támogatja az idegen közel-keleti és észak-afrikai hordák fehér országokba való beáramlását, hogy az miként nem kíméli az őshonos „gyerekeket, öregeket, se semmit”, nem érdekli. A kevert társadalom jó, akkor is, ha ehhez a már meglévő egység (a gyűlölt és félt homogén nemzet) pusztulása kell. Miközben a nemzetellenesek a „gyűlölet” és „megbélyegzés” ellenzőiként a morális felsőbbrendűség álruhájában pózolnak, mindig érdemes sulykolni: a magyar nemzet érték. Ennek védelme, egységének megóvása nem csak erkölcsileg helyes, de fontos is. Azok tartoznak magyarázattal, akik felforgatni akarnak, nem azok, akik védik ezen értéket – mert ha ez nem érték nekik, miért nem az? Ha pedig érték, miért akarják azt átformálni és ezzel eredeti arculatát eltörölni?

A választ kérdéseimre a fenti idézetek már megadták. Továbbmenve, Kenesei azzal érvel, hogy a zsidóknak még jobban bele kellene avatkozniuk a gazdanép átformálásába, s ehhez véleménye szerint az kell, hogy a zsidók faji identitása erősödjön:
 
Mindemellett nagyon örülnék, ha a zsidó közösség jóval érzékenyebben és láthatóbban megnyilvánulna olyan társadalmi kérdésekben, melyek nem a zsidóságot érintik közvetlenül, de humanitárius, vagy éppen demokratikus szempontból kiemelt fontosságúak. Ehhez az kell, hogy az értelmiségi zsidóság jobban zsidónak érezze magát, ehhez meg a közösségnek kell színesebbé válnia. Remélem, felerősödik az a vonal, amit a Marom és a Bálint Ház képvisel - szinte egyedül - valamilyen szinten. Zsidónak lenni annyit tesz, mint Mensch-nek lenni. Az se volna utolsó szempont, ha a zsidóságunkat nem csak a vallásos ünnepek alkalmával vagy a holokauszt megemlékezéseken éreznénk át, hanem társulna hozzá ez a felelősségérzet embertársaink iránt, a világ jobbá tételének mérhetetlen sürgőssége...

A külföldi zsidók által pénzelt Marom felforgató munkásságáról egy éve írtam már.

Kenesei aztán problémaként nevezi meg a magyarság homogén mivoltát, s a megoldást a keveredésben látja:
 
Nagyon zárt a magyar társadalom és nagyon homogén. Jobban örülnék egy olyan helynek, ami sokkal inkább hasonlít egy multikulturális társadalomra. Ehhez keveredni kell, ismerkedni, befogadni. Ez hiányzik nagyon, méghozzá mentalitás szintjén.

Rámutat, hogy zsidóként egyféle küldetésük az, hogy (a tikkun olam nevében) saját igényeik szerint formálják át a nyilvánvalóan lenézett és eldobhatónak, lecserélhetőnek tartott gazdanépet:
 
A zsidóknak különleges felelőssége van ebben, mert nekünk kéne tudni a legjobban, milyen az, amikor kirekesztenek, megbélyegeznek, gyűlölködnek. Mégis, még zsidóknál is visszatérnek ezek a narratívák. Nagyon hamar elfelejtettük, mi is történt velünk. Történelmi felelősség, hogy nem csak mi, hanem az egész társadalom emlékezzen. Elég nagy árat fizetett az emberiség azért, hogy végül ne tanuljon a hibáiból.

Kenesei és hasonszőrű zsidó társai képtelenek leereszkedni a felsőbbrendűségi gőgjük által teremtett felhők magasságából, s tükörbe nézve rájönni, hogy pont ezért nem tartjuk őt magyarnak, csak zsidónak, hogy pont ezért küldjük őt Izraelbe. Ahogy azt se képesek belátni, hogy pont ezen arcátlan, és a gazdanépet sértő, romboló aktivizmus az, ami miatt azt a „hibát” követték el azok, akik ezt megelégelték, amiből szerinte nem tanultunk – miközben pont azt teszi, amit ősei tettek, s amivel a vagonokban találták aztán magukat egy megbízhatatlannak, felforgatónak ítélt kisebbség tagjaiként.
 
Zoom
Multikulturális társadalom

Képzeljük el a közvetkezőt: egy magyar kiköltözik Japánba (vagy már ott születik), majd magyar szervezetet hoz létre a magyar és fehér identitás erősítésére, támogatja a nem ázsiai tömeges bevándorlást Japánba, és arról van képe panaszkodni, hogy Japán túl japán, majd rezzenéstelen arccal értetlenkedik, hogy egyes japánok őt nem tartják japánnak. A történet abszurd, és rendkívüli beképzeltség, arcátlanság kell ahhoz, hogy valaki ilyen álláspontot foglaljon el, magát szinte kiválasztottnak érezve arra, hogy a japánokat fajilag és kulturálisan összekeverve „jobbá tegye”, mert neki az úgy jobb, a japán egység, sajátos karakter és folytonosság pedig jelentéktelen. A zsidók ezen jellemző arcátlansága bizony a történelem folyamán már számtalanszor csapott vissza rájuk – melyek után aztán megint lehetett értetlenül hüledezni, hogy ez most miért történt.

És miközben a magyarság lecserélhető, addig a zsidóság és annak állama érték Kenesei szerint: „Nagyon fontos számomra Izrael. Fontos, hogy létezik, fontosak a barátaim meg a családom, akik ott élnek. Kötődöm is hozzá érzelmileg.”

Kozmopolita világpolgárként a következetes válasz az kéne legyen itt, hogy Izrael csak egy folt a térképen, egy ország a sok közül – vajon miért érez ilyen kötődést a „zsidó állam” iránt, ha más nemzeteknek, köztük a magyaroknak is, egy kevert sorsot képzel el? Nemzeti (származási) öntudat? Egy világpolgártól? Aki büszke zsidó? Aki szerint a magyarok túl homogének, de a zsidó állam zsidóként fontos számára? S mialatt szervezete ezen homogén egység ellen tesz, ugyanazzal a lendülettel a zsidó önazonosság erősödéséért is küzd. Aki számára mindez egy tudathasadásos helyzetre hasonlít, az egy meglehetősen hű és tömör képet láthat a zsidóság történelméről.

Számunkra továbbá fontos odafigyelni arra, amint arra Kenesei egy másik interjúban rámutat, hogy a Jobbik enyhülésének idején miért is lenne fontos egy radikálisan nemzeti erő, mely folyamatosan tematizálni tudná a közvéleményt jobbról (akkor is, ha az folytonos ellenzékben kellene tegye a dolgát):
 
Hat éve, amióta a Jobbik színen van, és radikalizálódott a közbeszéd, a pedagógusok is egyre inkább fel merik vállalni a szélsőséges nézeteiket. Sopronban például egy kolléga eltiltotta a diákjait a kiállításunk megtekintésétől. Azzal – a szokásos, nonszensz narratívával – indokolta, hogy túl sokat foglalkozunk a holokauszttal, és ez káros a gyerekek nevelése szempontjából. Volt olyan pécsi iskola, ahol az egyik kiállításunk installációit a pedagógusok tépkedték le a folyosón. Volt olyan igazgató, aki konkrét fenyegetéseket kapott a Jobbik-központból.
 
Kulturális és szociális sorvadás

Mialatt világos, hogy még az „ismeretlen idegen” elutasítása is helyes és hasznos, érdemes pár szót ejteni arról, hogy a jelenlegi helyzetben a földjeink felé tartó idegenek nem ismeretlenek: számos statisztikát ismerhetünk már ezen csoportok bűnözési arányairól, és ebbe a sorba illik az a decemberi tanulmány, melyet egyébként két angliai pakisztáni készített, és amely arra mutatott rá, hogy a 2005-2017 közötti 58 vizsgált eset 264 elkövetőjéből 222 (84%) volt „ázsiai” (közel-keleti), annak ellenére, hogy azok a társadalom 7 százalékát teszik ki. 22 (8%) volt néger, kettő származása ismeretlen, és 18 volt fehér (7%).

Itt megemlítendő, hogy ezen fehér elkövetők tulajdonképpen mindig fehér nők, akik fajgyalázó kapcsolatban vannak a megszállókkal, és nekik behódolva segítették őket fehér lányok behálózásában, lásd a mára már 1500 áldozatot számláló Rotherham esetét, vagy a legalább 700 áldozattal járó Newcastle esetét. Még egy fehér férfit se láttam az elkövetők közreadott képei között, csak nőket. Ez amilyen gusztustalan, olyan természetes velejárója is a megszállásnak: egyes nők a hódítónak, dominánsnak tartott idegenekhez csapódnak, szemben a nyámnyila brit férfiakkal.

Így tehát a kimondottan fehér gyerekeket és fiatal lányokat célzó perverz bandák 93 százalékban idegen. A felmérés készítői így jellemezték felismerésüket: „Azt gondoltuk, megcáfoljuk a média által hangoztatottakat, miszerint az ázsiaiak felülreprezentáltak ebben a konkrét bűncselekményfajtában. De amikor a számok beérkeztek, aggódtunk és megdöbbentünk. Mivel mindketten pakisztáni származásúak vagyunk, ez az eset mélyen személyes és mélyen felkavaró.”

A bűnözés azonban nem minden: eleve a kevert, gyökértelen és atomizált társadalom is kulturális és szociális sorvadást eredményez, mellyel együtt személyes boldogtalanságot és bizalmatlanságot is. Ezt számos tanulmány támasztja alá, melyek talán legismertebbje Robert Putnam professzoré (lásd itt és itt), aki 41 amerikai közösségen belül 30 ezer interjút készített, s azok alapján azt a liberális lévén számára kellemetlen következtetést kellett levonnia, hogy az etnikai és kulturális keveredettség eredménye a társadalmi bizalom csökkenése, azzal együtt a mindenféle közösségi eseményekben való részvétel alábbhagyása, a saját közösségük iránt kialakuló közöny. Templomok, iskolák, klubok, bárok, mindenhol, ahol természetes módon csoportok alakulnak ki, ez a hanyatlás volt megfigyelhető. Minél inkább „gazdagítja” a sokszínűség a társadalmat, annál inkább visszahúzódnak az emberek, és közösségek helyett elszigetelt, egymással nem törődő egyének alakulnak ki, akik nem érzik szükségét a közösség ápolásának. A szomszédok és barátok iránti bizalmatlanság, a közösségtől és annak vezetőitől a legrosszabbra való számítás, kevesebb adakozás és kevesebb szavazás, kevesebb hit abba vetve, hogy ők bármi változást is el tudnának érni jellemezte ezen közösségeket. (Pont ez a fajta társadalom az ideális egy olyan csoport számára, amely azt leigázni, kizsákmányolni szeretné.)

További kapcsolódó tanulmányok:

Ebben arról olvashatunk, hogy a közösség sokszínűsége eredményez változást az azt érintő hozzáállásban, a megnövekedett kevertség roncsolja a közösségben maradók hozzáállását, ezzel szemben azok, akik homogénebb környékre költöznek, pozitív változásról számolnak be. (2016)

Ebben azt találjuk, hogy „a sokszínűség lakosság általi megtapasztalása csökkenti a teljes bizalmat”. (2015)

Ez a tanulmány alátámasztja Putnam adatait és következtetését. (2014)

Ebben azt olvashatjuk, hogy „a sokszínű iskolák nem teszik a fehér brit diákokat elfogadóbbakká a bevándorlók iránt”, illetve hogy „a sokszínű iskolák csökkentik a bizalmat a saját korosztályban”. (2015)

Ebben ismét arról olvashatunk, miszerint a 2002-2010 közötti felmérések adatait alapul véve „a bevándorlás növekedése ráhat a szociális bizalom szintjének csökkenésére”. (2014)

Ebben azt olvashatjuk, hogy „Ebben a fejezetben kritikusan megvizsgáljuk a fellelhető bizonyítékokat az etnikai sokszínűség és (a lokálisan az országokon belül mért) szociális bizalom közötti negatív kapcsolatra vonatkozóan. [...] Óvatosan azt a következtetést vonjuk le, hogy vannak jelei a negatív kapcsolatnak.” (2017)

Ebben a dánokkal foglalkozó tanulmányban arról olvashatunk, hogy „Az eredmények azt mutatják, hogy az etnikumok közti kapcsolat a közvetlen környezetben – egészen pár száz méterig a lakhelytől – csökkenti a szociális bizalmat az őslakos dánok között.” (2016)

Zoom
Zsidó delegáltak találkoznak egy oszmán kormányzati tisztviselővel (a Török Muszlim Művészet Múzeumának képe Isztambulban


Harangszó és zsidó árulás
 
Zárásként pedig szolgáljon ez a megszállók támogatásához kapcsolódó adalék. Emlékeztetőül a Virtuális Zsidó Könyvtár oldaláról:

A Magyarország feletti oszmán győzelem 1526-ban a zsidók tömeges Nyugat-Magyarországra vándorlásával járt, másokat az Oszmán Birodalom más részeire deportáltak. Két év múlva a zsidók megkezdtek beáramlani Budára ismét. A zsidókat érintő nyugalmas korszak 1686-ig tartott. A zsidókat keményen megadóztatták, de a közösségük gyarapodott. A zsidók aktívak voltak a kereskedelemben, pénzügyben és adóbehajtók voltak a Kincstár számára. Voltak szefárd és askenázi zsidó felekezetek is ebben a korszakban. 1660-ban a zsidó népesség 1000 fő volt és Magyarországon a legnagyobb.

A zsidók a törökök mellé álltak Buda visszafoglalásakor 1686-ban, és csak 500 zsidó élte túl az osztrák rohamot; a zsidó negyedet kifosztották és a tóratekercset elégették. Kitelepítések, erőszak és zsidóellenes törvényhozás jellemezte a Habsburg uralmat. 1686-1689 között a zsidók nem élhettek Budán.

A zsidók megkezdtek visszatérni 1689-ben. 1703-ban Buda szabad királyi várossá vált és a zsidók védelmet kaptak a királyi családtól. 1712-ben azonban a zsidókat ismét egy rövid ideig kitelepítették Budáról.

1715-ben III. Károly magyar király azt mondta a helyi középosztálybelieknek, hogy fejezzék be a zsidók elleni erőszakot és egy rövid időre béke volt. A császár felmentett bizonyos zsidókat az őket érintő korlátozások alól, mely a zsidók elleni ellenszenvhez és otthonaik elleni támadásokhoz vezetett 1720-ban. III. Károly továbbra is próbálta védeni a zsidókat.

Mária Terézia uralkodása idején a zsidók helyzete rosszabbodott. Ő kitelepítette a zsidókat Budáról 1746-ban. Fiának (II. József) uralma a zsidók helyzetének jobbulását jelentette; ő megengedte nekik, hogy a városban tartózkodjanak 1783-ban.

Ugyanez Európa-szerte megfigyelhető volt a történelem folyamán. A Zsidó Wikipédia oldaláról: „Mind latin és arab krónikák rögzítik, hogy a város zsidói [711-ben] »kinyitották Toledo kapuit« [a muszlim hadvezér] Tariq számára, aki leigázta a várost. Tariq elment további városokat elfoglalni és rábízta ennek őrzését a zsidó katonák helyőrségére, akik felkeltek a katolikus nyugati gótok ellen és kinyitották a kapukat.” Nándorfehérvárhoz időben közelebb, a Bizánci Birodalom esetében is ezt láthatjuk, ahol szintén a betörő oszmán törököket támogatták a zsidók az általuk megvetett keresztény görögökkel szemben, nem is egyszer. (Lásd bővebben: „The Jews of the Ottoman Empire and the Turkish Republic”, Stanford J. Shaw, 1991.) Ez ma sincs másként, amint azt az Oroszországi főrabbi, az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke is kifejti ebben a videóban, aki szerint a muszlimok a zsidók „testvérei” és „természetes szövetségesei” a „régi Európa” ellen. Mint a zsidóknak eleve, úgy a főrabbinak is jó a történelmi emlékezete, s Európa oly gyakori elárulását a muszlimok kisegítésében nem is szégyelli (ma is a muszlim bevándorlók iránti szolidaritásra szólít fel).

Bár idegenekként talán árulónak nevezni a zsidókat nem helytálló, de a befogadásukkal és megtűrésükkel járó beléjük fektetett bizalmat mindenesetre elárulták, s az ajtón belülről szúrtak minket hátba már nem egyszer. A déli harangszó tehát ne csak a muszlim megszállási kísérlet sikeres nándorfehérvári visszaverését jelentse, hanem emlékeztessen az azt közvetlenül megelőző konstantinápolyi és a későbbi budai zsidó árulásra is egyben! Emlékeztessen arra, hogy a belső árulók és a magukat társunknak tettető ellenséges felforgatók ugyanúgy veszélyesek lehetnek, mint a külső ostromlók. A Kenesei-félék őseikhez hasonlóan szúrnák hátba az őket befogadó és megtűrő magyarokat, saját csoportjuk vélt vagy valós érdekeinek elérése céljából: nekik mi gazdatest vagyunk, nem nemzettársak, nem testvérek.
Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready