Bezár!
2021. január 27., szerda, Botár napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
18:21 Történetek a kórságokról, a biológiai fegyverekről, a gonosz vírusokról és a még gonoszabb oltásokról (II./1.)18:04 Nem engedik beszélni a WHO szakértőivel a kínai áldozatok hozzátartozóit17:44 "Megvédjük őket" - a Mi Hazánk vendéglátósok jelentkezését várja17:30 2021-ig kellett várni, de végre Luxemburgból is csurran-cseppen egy kis kárpótlás a "túlélőknek"17:10 Az orosz parlament ratifikálta az Új START-szerződés meghosszabbítását16:47 MÖM: elég volt a lezárásokból!16:26 Mintegy ezerkétszáz éves kard került elő Zala megyében15:46 Ökölpacsi antimagyar szektás rabbikkal - Áder egészen a zsinagógáig ment egy kis alázkodásra15:26 Mégsem csak dögunalom a mai emléknap (is): saját rajongói zsidózzák a holokausztozó Jakabot14:55 Müller: az oltásmennyiség függvénye a nyitás14:33 Szijjártó megint elmondta Kijevben, mennyi mindennel kedveskedünk nekik - és ezúttal sem ért el semmit ezzel14:17 A csehek többsége állítólag most már beoltatná magát13:31 Bill Gates nem örül a "koronás népszerűségnek"13:04 Így néz ki egy németországi Covid-láger - februárban nyitja meg kapuit12:26 Brit elmebaj: a színes csőcseléket eltartják, a dolgozó EU-s állampolgároknak fizetnek, hogy lelépjenek
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Zsidóbűnözés :: :: Hozzászólások

Zsidó Egység, avagy mit tanulhatunk egy szektás lapból? (III. rész) - Trianon és a köpönyegforgatók

Reklám

A második részben láthattuk, minként mosdatta az 1919-es vörösterror zsidó felelőseit Köves Slomó, a Chábád Lubavics szekta vezetője, majd szó volt a zsidó pusztítási vágyról, illetve arról, miként könyörög nekik Isten, hogy vagyont szerezzenek. Megismerhettük továbbá a néger antiszemitizmus egyik okát, illetve a hazugság és megtévesztés zsidó etikáját, többek között. Az alábbiakban, befejezésül, egy újabb szám fellapozásával folytatódik a lapszemle.

A 2020. áprilisi lapszámban Oberlander rabbi panaszkodik, hogy a magyarok még mindig arról neveznek el helyeket, akikről akarnak, és ez természetesen nem fogadható el:

A nem kötelező érvényű akadémiai állásfoglalások szerint viselhetik közterek a numerus clausust már 1918-ban követelő püspöknek, Prohászka Ottokárnak a nevét, ami „nem hozható kapcsolatba XX. századi önkényuralmi rendszerek működtetésével, ezért nevének használata közterület elnevezésében nem igényel akadémiai állásfoglalást.” Ezzel szemben egy 2013-ban született állásfoglalás szerint, míg a magát nyíltan fasisztának valló írónőnek, Tormay Cecile-nek vagy a magyar zsidóság jelentős részének kiirtásában szerepet játszó Horthy Miklósnak a neve nem adható sem közterületnek, sem intézménynek. Érdemes megemlíteni, hogy Hóman Bálint kapcsán a Tett és Védelem Alapítvány kért állásfoglalást az MTA-tól, melyben elutasították a nevének használatát nemcsak a közterek, de a szervezetek elnevezésében is. (Egység, 129. szám, 10. o.)

Még Kossuth se elég kóser, de legalább a rabbi írása megajándékoz minket egy örökzöld idézettel az egykori államférfitól:

Ugyanakkor senki nem lepődik meg a Kossuth Lajosról elnevezett közterületeken, noha életművében sok, legalábbis aggályos gondolatot is találhatunk. Bár 1849-ben a zsidókat pártfogolva lépett fel: „Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha nem tettem, s nem is fogok különbséget tenni, az antisemitikus agitatiót mint a XIX-ik század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom”. A valóság az, hogy húsz évvel korábban még másként gondolkozott a kérdésről. Az „Értekezés az éhínségek okairól” című írásában, 1828-ban még a növények nedveit elszívó gombához hasonlította a zsidóságot: „…vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta… századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel – kiknek közepette – mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba – él, egybeolvadott, vagy a nationalismushoz tsak egy gondolattal is közelített volna… Egész helységeket tudok, hol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat… Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná – valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna.” (10-11. o.)

A szektás rabbi narratíváját jelentősen erősítené, ha hüledezés helyett ellenérveket fogalmazna meg, ahelyett hogy a Kossuth bölcseletében leírt zsidóképre akarna hasonlítani pont azzal, hogy „a növény tápláló nedvét elszívó gomba”-ként magyar adóforintokból éppen az azok kiemelkedő személyei ellen agitál, nehogy neveiket meglássa egy táblán a magyar egy szép napon.

Az Egység 2020. márciusi száma foglalkozik az ún. „etióp zsidókkal”. Történelmi bemutatásukban megjegyzik: „Az Asszír Birodalom hódítása idején, az i. e. VIII. században, az izraeli tizenkét törzsből a tíz északi törzs száműzetett, majd szétszóródott a világban, végül elvesztek a történelem homályában, így a közéjük tartozó Dán törzs is. Tudományos szempontból ez a származási narratíva nem bizonyított…” (Egység, 130. szám, 9. o.)

Ez természetesen igaz, hiszen az „etióp zsidók” etiópok, míg a zsidók jelentősen-dominánsan közel-keleti genetikával rendelkeznek, még a fehérekkel keveredett askenázik is, amint azt számos tudományos kutatás igazolja: Hammer et al. (2000); Hammer et al. (2009); Nebel et al. (2001); Carmi, Hui, Kochav et al. (2014); Behar et al. (2010); Ostrer (2001); Ostrer és Skorecki (2012); Need et al. (2009); Atzmon et al. (2010); Bakken, Dale és Schork (2011) stb.

Zoom
Need et al. (2009): „...világos, hogy az askenázi zsidó származással rendelkező személyek genomjai félreérthetetlen jelét hordozzák a zsidó hagyatéknak, és ez valószínűleg a specifikus közel-keleti származásuk, semmint a belterjesség miatt van” - írják következtetésükben a biológusok, akik jelentős közel-keleti genetikai alapot találtak náluk, és teljesen el tudták különíteni a zsidókat (kék szín az ábrán) a fehérektől, még komoly keveredés esetében is


Az amúgy elenyésző számú izraeli etiópok nehézségei kapcsán olvashatunk az etnikum ilyen-olyan fogyatékosságairól, de annál kevesebbet a zsidók általi etiópellenességről, annak ellenére, hogy a „rasszizmus” és „megkülönböztetés” iránt mindig rendkívül érzékenyek Kövesék. Sőt, azt a képet kapjuk, hogy a zsidó állam rendíthetetlenül igyekszik segíteni rajtuk. Nincs szó arról a botrányról, amikor a bevándorlótáborokban bizonytalan szintű veszélyességgel járó fogamzásgátló injekciókat kaptak etióp nők (ennek tulajdonítják egyesek a 10 év alatti születési arány kb. 50 százalékos csökkenését ezen etnikumnál), vagy arról a korábbi botrányról, amikor az etiópok által adott vért titokban kidobták. Az etióp vallási vezetők nem láthatnak el házassági vagy temetési szertartásokat, de saját házasságaik is nehezen oldhatók meg zsidó törvények között.

A nyugati országokban a rasszizmusról panaszkodó nem fehérek mellé rendszeresen odaálló zsidók tehát találnának bőven panaszra méltót a „zsidó államban”, elvégre ez ugyanaz az állam, melyben genetikai vizsgálatok mentén is figyelik, hogy ki is a zsidó, és a fajkeverő házasságokat máig rendkívül megnehezítik, ami az oktatásügyi miniszter szerint „egy második holokauszt” – mármint a fajkeveredés. A rasszizmus miatti aggodalomtól vezérelve beállhatnak olyanok mellé, mint például az Etióp Zsidók Szövetségének a vezetője, Shula Mola:

Ezen a ponton úgy döntöttem, hogy én is aktivista szeretnék lenni, védeni a menedékkérőket. Úgy éreztem, hogy izraeli polgárként használnom kell alapvető jogaimat arra, hogy országom rasszista irányelvei ellen tüntessek. Izrael félelme, amivel „a feketékre” tekint segített ebben a döntésemben.

Mindezt megerősítette, amikor hallottam, hogy Izrael Populáció, Bevándorlás és Határigazgatásának az egyik legutóbbi beszámolója szerint Izraelben 92 ezer idegen él illegálisan – de nincs felháborodás, nincs kényszerű kitoloncolás, nincs bebörtönzés, nincsenek államilag finanszírozott embervadászok, hogy megtalálják őket –, mert ezek szinte mind a korábbi Szovjetunióból származnak.

Valóban, a Rendészet hivatalnokai gyakran használják a „turista” kifejezést. Csak az afrikaiakat hívják „beszivárgóknak”. Egy nyilvános előadásban a Rendészet korábbi vezetője ezzel viccelődött: „turisták, akik elfelejtettek hazamenni”. Miközben Izrael szemet huny a kelet-európaiak felett, akik „eltűnnek” az izraeli társadalomban, az állam úgy dönt, hogy levadássza a 37 ezer afrikait, a bőrük színe miatt. Az Izrael „afrikanizálódásától” való félelem miatt.

Nem csak a „rasszizmus áldozatainak” panaszai léteznek – bár zsidó szervezetek számára a Nyugaton az is elég, hogy a fehérek ellen törvényeket hozzanak –, van számos akadémiai kutatás is az etióp-zsidó konfliktusról: Ben-Elizer (2008); Chehata (2012); Kemp (2010);  Walsh és Tuval-Mashiach (2011); Lyons (2012); Offer (2007); Kayam (2016) stb. A mindenféle „izmusok” miatt a fehéreket bíráló és korlátozni kívánó Kövesék az izraeliek éppen témába vágó „izmusa” és a panaszkodók sérelmei helyett egy mosolygós etióp házaspárt mutatnak be lapjukban, akik dicsérik Izraelt.
 
Zoom
Etiópok tüntetnek a zsidó rasszizmus ellen Izraelben

A 2020. júniusi szám Schneerson rebbe halálának 26. évfordulójára esett. Ebben a számban is felbukkan a Neokohn Seres Lászlója egy kiszámíthatóan silány elemzéssel a Black Lives Matter nevű neomarxista néger mozgalom kapcsán, s természetesen a kérdés: antiszemita mozgalomról van-e szó?

Seres szerint a George Floyd nevű drogos karrierbűnözőt „brutálisan meggyilkolták” azzal, hogy a betanított és szabályos eljárással nyakára-tarkójára térdeltek és hason tartották, ahogy az az „izgatott delírium” esetében rutin, amikor beszámíthatatlan kábítószereseket kell lefogni. A vérében halálos mennyiségű fentanillal szívrohamot kapó néger miatt Seres szerint „egy alapvetően békés tüntetéssorozat »mellékterméke« volt” (32. o.) az erőszak és gyújtogatás, annak ellenére, hogy mindaz már a kezdetekkor jelen volt. A zsidó szerző szerint a BLM egy „a feketékkel szembeni igazságtalanságok ellen joggal fellépő” mozgalom. Igen ám, de hiába nyíltan fehérellenes a mozgalom (melynek támogatói közül egyesek már vittek végbe fehérellenes tömeggyilkosságokat, lásd Micah Xavier Johnson vagy Michael E. Rhynes esetét), néha a nem fehér palesztinok sanyargatása miatt BLM-aktivisták kritizálják a „fehér zsidó” Izraelt, s így máris ott az antiszemitizmus, a mozgalom „sötét oldala”, nem a fehérellenesség. A szerző a statisztikai valóság ellenére elfogadja fehér rendőrök megvádolását az „afroamerikaiakkal szembeni rendőri erőszak”-kal, amit elutasít, azok az „ezerszer hallott és még többször megcáfolt konspirációs és rasszizmus-vádak” – mármint Izrael kapcsán. (Egység, 131. szám, 33. o.)

A lap végén meseként egy történetet olvashatunk az „Álter Rebbéről”, avagy a Chábád szekta alapítójáról, Snéur Zálmánról, aki Kövesék szektájának megalapítójaként és máig szentként tisztelt karakterként faji és szellemi felsőbbrendűség mámorával tekintett a zsidóságra, amint arról korábban már szó volt.

A 2020. júliusi számban aztán Schneerson rovatában arra inti olvasóit a rebbe, hogy ne olvadjanak bele a gazdanemzetbe: „[A zsidók] ne kerüljenek a nem zsidó eszmék és ideológiák hatása alá. Szomorú, amikor egy zsidó ahelyett, hogy élő példaképként állna a nem zsidók előtt, éppen a nem zsidókat akarja utánozni, elutasítva az »élő vizek forrását«, azaz a zsidó Tórát és hagyományt.” (Egység, 132. szám, 5. o.)

Szerinte „amikor konfliktusra kerül sor két ellenséges oldal között”, tehát a zsidó és nem zsidó között, a zsidónak a gazdanép iránti tisztelet és alázat helyett ellenségként kell tekintenie a gójra: „Amikor az egyik fél azt látja, hogy ellenfele spirituálisan és pszichológiailag is erős és önbizalommal teli, továbbá meg van győződve saját igazáról és nem gyakorol rá hatást a másik fél, azaz nem hajlik meg a nem zsidók előtt a fent említett kisebbségi komplexusa miatt, akkor a legjobb úton halad, hogy elejét vegye a háborúknak, legyen az átfogó hadművelet vagy terrorakciók sorozata.” (5-6. o.)

Továbblapozva Köves Slomóval találunk egy újabb interjút, amiben terjeszkedésükkel, sikereikkel dicsekszik, de világossá teszi egyben a CEDEK szeretetszolgálat tevékenységének célját is: „Ezáltal az egész zsidó közösség társadalmi beágyazottsága növekedni tud”. (23. o.) Értsd: jó reklám, szimpátiát és így támogatást eredményez. Az általuk felvásárolt Milton Friedman Egyetem szerepét is ebben látja.

Később Steiner Zsófia főszerkesztő publicisztikáját olvashatjuk, mely egy rendkívül ironikus gondolatfuttatás, tekintve szektájának (és tágabb etnikumának) aktív szerepét abban, amit kritizál: „Körülöttünk az elhallgattatás kultúrája (cancel culture) kezd kialakulni: aki az online térben szembekerül ilyen vagy olyan oknál fogva egy véleményvezérrel, azzal nem vitát kezdenek, hanem a közösségi média különleges helyzetét felhasználva eltüntetik a virtuális térből.” (31. o.) A zsidó szervezeteknél semelyik másik nem agresszívabb és hatásosabb a „véleménybűnözők” elhallgattatásában, megbüntetésében, legyen az a világháló vagy a valós élet. Steiner ennél is tovább tetézi az iróniát írása végével: „Nem szabad félni a miénktől eltérő véleményektől. A gyűlölet, a rombolás, az öncélú, destruktív véleményterror az, amitől tartani kell, mert megöli az emberi interakciókat – és végső soron az embereket is.” (uo.)

Talán Steiner ezzel főnökeinek, Köveséknek sugallta, hogy ne akarják a magyarokat fojtogatni további szájzárakkal, vagy csupán a zsidó önreflexió híres hiányáról van szó? Ne ámítsuk magunkat...
 
Zoom
Steiner Zsófia, az Egység főszerkesztője (bal oldalon)

A 2020. augusztusi számban, két hónap csúszással ugyan, de Trianon 100. évfordulója lévén, a szektás lap is foglalkozik a témával. Cikkük bevezetője önmagáért beszél:

Amikor azt mondjuk, Trianon, eszünkbe juthatnak az elszakadt országrészek, a szétszakadt családok. Eszünkbe juthatnak habzó szájú revizionisták, árpádsávos Nagy-Magyarország-matricás autók hátulján, a „Hiszekegy”. Trianon Magyarország és a magyar nemzet egyik kibeszéletlen traumája, ami akkor is velünk van, ha semmit nem jelent nekünk 1920. június 4. Amiről kevés szó esik, az az, hogy a zsidó közösségek milyen többszörös veszteséget szenvedtek el, hogy a magyar ajkú zsidó lakosság hány százaléka, a hitközségek mekkora része került a határokon kívülre. Vagy éppen az, mivel kellett szembenéznie az immár kettős kisebbségbe került magyar zsidóságnak. Trianon veszteségét elnyomta a zsidó emlékezetben a holokauszt pusztítása. (Egység, 133. szám, 6. o.)

Megtudjuk aztán, hogy a zsidók az első világháború hősei voltak, ahogy azt is, hogy miként igyekeztek ők védelmezni Magyarországot a trianoni területrablástól: erre az Egyenlőség zsidó lapból hoznak példát, s valóban, abban a lapszámban olvashatunk egy felhívást a befolyásos zsidókhoz, hogy tegyenek valamit a trianoni veszély ellen. Amit viszont az Egység nem tart fontosnak megemlíteni, de a „honszerető zsidó” képét jelentősen árnyalja, hogy ugyanazon lapszám 6. oldalán egy A zsidó proletárokhoz című írást találunk, melyben a „nemzeti zsidók” trianoni területvesztés nélkül egy nem egészen nemzeti Magyarországot képzelnek el:
 
Ez a mostani politikai háboru, az ő szabadságharcuk is, mert a radikális és demokrata irányok forradalmi győzelmével a sötét reakció örökre elpusztul a föld szinéről s a népjog uralma következik. Az egész ország zsidósága egy szivvel, egy lélekkel fogjon össze s minden erejével támogassa a szocializmus küzdelmét. A vezérek soraiban ott látjuk mindazokat a férfiakat, akik teljes életük minden energiáját a demokratikus világalakulásnak szentelték, olyan ország fundamentumán dolgoznak, amelyben rang és felekezet nem fogják a társadalmat megbontani s amelyben osztálykülönbség nélkül minden hasznos és dolgozó ember szabad polgárként élhet.

És erre fájdalom, a zsidóságnak leginkább van szüksége, hiszen évszázadokon át az álliberálizmus kegyelem-morzsáin éldegélt s a mindenkori hatalom előtt a földet surolta orrával alázatosságában. Most végre ébredjen öntudatra s tanulja meg, hogy minden jussa meg van hozzá, hogy ott, ahol hasznos a közre, ott élni is joga van.

A nagy idők e szent pillanataiban minden zsidó proletár ismerje föl helyzetét és ugy cselekedjen, ahogy az emberiesség, az igazság megköveteli.

Legyen ez egyszer elhatározásában szabad és bátor ember. Mert jaj neki, ha másképp cselekszik! (Egyenlőség, 1918. november 2., 6-7. o.)

Nem meglepő tehát, hogy a „magyar zsidók” hazafiasságát bizonyítani hivatott idézetnek helyet adó Egyenlőség Kun Béláék uralmának beköszöntével egy szégyentelen címlapos írásban áradozik, és világossá teszi, hogy a kommunizmus diadalát a zsidóság faji győzelmének, sőt, a „zsidó géniusz” diadalának tekinti (emlékezzünk itt is a korábbi Köves-félrebeszélésre e témában, ráadásul itt az általuk bizonyító erejűként bemutatott lap cáfol rá a szektavezérre). „A proletár-diktatúrát, a szegények és elnyomottak diadalát ki tudná jobban és erősebben átérteni és üdvözölni, mint az évezredek elnyomottja: a zsidóság?” – írták, rámutatva: „a talmud esszeusai már kommunista-rendszer szerint éltek; Spinoza, Marx és Lassalle fajtájának nem kell magyarázni: mi a forradalom és mi a szocializmus”. (Egyenlőség, 1919. március 29., 1. o.)

Zoom


Érdemes még rámutatni, hogy a zsidóterror leverése után máris másmilyen hangot ütöttek meg: „Ha igaz az, hogy a most elementáris erővel fölszinre került zsidó-kérdés még a háború előtt is létezett bizonyos fokig, ugy minden objektive gondolkozó ember tisztában van azzal, hogy az antiszemitizmusnak mostani erupciója nem onnan ered, mintha zsidók idézték volna föl az oly sok pusztítást okozott bolsevizmust Magyarországon.” (Egyenlőség, 1919. október 3., 1. o.) A szerző majd az első világháborút és a „rövidlátó államférfiakat” nevezi meg a „bolsevizmus forrása”-ként, továbbá: „Hogy Magyarországon a kommunizmusnak a vezérei között többen voltak zsidó származásúak, ezért a milliónyi hazai zsidóságot felelőssé tenni csak a legelvakultabb rosszindulat képes”. (uo.)

Később Vázsonyi Vilmos liberális egykori igazságügyi miniszter írását közölték le címlapon, aki az egész vörös időszakot Bécsben vészelte át, és itt éppen a zsidóság felelősségét tereli a magyar társadalomra:

Hány „keresztény” uszitó van ma a reakciósok táborában, aki „forradalmi hős” volt, a forradalomban hivatalt s méltóságot vállalt és engedelmesen letette az esküt az igyekvő ifjak ama magántársaságának kezébe, amely a Nemzeti Tanács nevet viselte! És hol volt a magyar társadalom ellenállóereje a szovjeturalom kitörésekor? [...] Valóban: kevesen vagyunk, akik nem hajoltunk meg a forradalom előtt, akik hivek maradtunk eskünkhöz s nem kötöttünk paktumot hazánk uj uraival. Sokan vannak a gyöngék és kevesen olyanok, akiknek joguk van arra, hogy a biró székébe üljenek. Csak természetes tehát, hogy a legrettegettebb birák épp azok, akik kérlelhetetlenségükkel a saját bünüket akarják leplezni. Akik az utolsó pillanatig szolgálták a szovjetet, ma fehérre mázolják be arcukat és Pierrot ártatlan játékát üzik. (Egyenlőség, 1919. november 9., 2. o.)

Ez tehát a valós kép a „honszerető zsidókról”, akik annyira aggódtak Trianon miatt merő magyarszeretetből... Mindez természetesen javarészt öncélú volt: kozmopolita vagy kommunista, a hazai zsidóság köreiben nem volt ritka az a vélekedés, hogy egy trianoni szétszakadás (a magyarországinál jobban) veszélyeztetné az idegen uralom alá kerülő zsidókat, s hogy visszatérjünk az Egység cikkéhez, abban is olvashatunk erről: „Az anyagban külön fejezet szólt a zsidókról, főleg a román hadsereg zsidóellenes kilengéseit sorolva fel. Róluk elég annyit megjegyezni, hogy nemzetközi nyomás ellenére az első világháború utánig a cári Oroszországgal együtt csak a román királyság tagadta meg a törvényes egyenjogúságot zsidó polgáraitól. Sajnos kivégzések is előfordultak…” (Egység, 133. szám, 7. o.)

Mindennek ismeretében a manipulatív tálaláson átlátva az alábbi cikkrészlet máris érthetőbb lesz:

Mindezek nem hatottak a magyar közvéleményre. A béke aláírásának gyásznapján, (június 4-én) a franciák és az utódállamok elleni tüntetések zsidóellenes jelleget kaptak. Nem volt elég a jelszavak skandálása: hivatalos jelentés szerint 85 zsidó sebesültet láttak el a mentők. Egy rikkancsot azért vertek véresre a Duna korzón, mert az Egyenlőség zsidó újságot árulta, lapjait elégették. Pedig éppen ez a lapszám a béke miatt fekete keretes gyászban jelent meg, első oldalán Kiss József hazafias versével. (8. o.)

A zsidóterrort éppen átélt és azokra haragvást tekintő magyarokat hálátlan ostobáknak beállító szektás cikk sugallata ellenére természetesen az Egyenlőség fentebb vázolt viselkedése és arcátlansága jogosan bosszanthatott fel egyeseket, akik az efféle – most a chábádos lap és „egyetemi docens” szerzője által is művelt – zsidó pimaszságot nem tűrték.

Lapozva párat aztán, ezt követően még olvashatunk a számban Orbán Viktor és kormánya cionizmusáról, s arról, hogy a hazai zsidóság kényeztetése mellett Európának a jelenleginél is jobban a nyakára hozná Izraelt: „És persze van még valami: Orbán Viktor a jelenlegitől eltérő Európai Uniót szeretne látni. A magyar miniszterelnök által vágyott Európai Unióban Izrael szoros szövetségese Európának. A kontinens geopolitikai és gazdasági érdekei miatt a demokrácia egyetlen közel-keleti bástyájának harcát a terrorizmus és a befolyását növelni kívánó Irán ellen sokkal inkább támogatni és köszönni kellene, semmint sorozatosan elítélni, fenyegetni és támadni.” (29. o.)

A 2020. szeptemberi számban újabb importzsidókat ismerhetünk meg, egy fiatal párt, akiknek a kamaszok zsidóságról való oktatása lesz a feladata. Megismerhetjük a „kiválasztottság” folyamatát is: „Végül kiderült, hogy melyik európai városról van szó, és egyre izgatottabbak lettünk, már csak az okozott számunkra egy kisebb stresszt, hogy hogyan fogjuk ezt elmondani a családunknak, ha valóban elköltözünk egy másik földrészre. Interjúk, telefonhívások és még sok minden más után, végül minket választottak ki, hogy csatlakozzunk a budapesti rabbik és rebbecenek csapatához.” (Egység, 134. szám, 28. o.) Feladatukat így jellemzik: „Ezt mi úgy hívjuk: FCF, ez egy angol mozaikszó, azt jelenti: »food, content, fun«, azaz étel, tartalom, szórakozás. Reméljük, hogy ezzel a három nagyon fontos szemponttal egy virágzó zsidó ifjúsági szervezetet indítunk útjára a CTeen keretein belül. Már a tanév elkezdése előtt elindítottuk a találkozókat, saját lakásunkban szerveztünk programokat az elmúlt pár hétben, és mindnek nagy sikere volt a fiatalok körében.” (29. o.) Valamiért a szekta erre se tudott hazai zsidókat találni, Amerikából kellett őket hozatni. Van rá adóforint.
 
Zoom
Az immár hazánkba importált CTeen egyik New York-i akciója

Seres László írása itt is felbukkan, de a kritikus olvasó türelme is véges, így nem érdemel hosszabb kommentárt a jellemzően unalmas cikke. Ebben éppen Donald Trump amerikai (jelenleg leköszönő) elnök kapcsán írja, hogy kiérdemelne egy Nobel-békedíjat – mert elég jól szolgálta a zsidó érdekeket. Természetesen azért. Más nem is lehetne a mérce. Persze az évi több mint 20 milliárd dolláros támogatás, vagy az amerikai katonaság felhasználása a zsidók szolgálatára (lásd Trump beismerését: „Az igazság az, hogy nem kell a Közel-Keleten lennünk, csak azért vagyunk ott, mert Izraelt akarjuk védelmezni...”) érthetően tetszik a cionistáknak, és persze ott van a Chábádhoz köthető több zsidóbűnöző közelmúltbeli elnöki kegyelme is.

Végezetül a jelenleg elérhető legutóbbi archivált szám, a 2020. októberi kerül szemlére. A főszerkesztő nemrég még az „elhallgattatási kultúra” ellen szólalt fel, most mégis azzal büszkélkedik a lap, hogy a YouTube elhallgattat:

Az amerikai online platform közleménye szerint szigorú irányelveik tiltják a gyűlöletbeszédet, így minden olyan csatornát megszüntetnek, amely ismételten, vagy súlyosan megsérti ezt az alapvetést – ahogyan a Nation of Islam (Iszlám Nemzet), antiszemita muszlim szervezet csatornájával is tették. Az antiszemita egyesület vezetője az a Louis Farrakhan, aki a zsidókat rendszeresen sátánnak nevezi, illetve azt hirdeti, hogy Hitlert nemzetközi zsidó bankárok finanszírozták: „A kis zsidókat szappanná változtatták, míg a nagy zsidók azzal mosakodtak”. Több zsidó szervezet is pozitívan reagált a hírre, mely szerint a YouTube többet nem kíván részese lenni ezeknek a gyűlöletbeszédeknek. (Egység, 135. szám, 4. o.)

Az Iszlám Nemzet persze nyíltan fehérellenes is, de nem az jelenti a bajt, ahogy a YouTube zsidó vezetői (a többségi résztulajdonos és alapító Sergey Brin és Larry Page, illetve a vezérigazgató Susan Wojcicki), illetve a velük együttműködő szintén zsidó Rágalmazásellenes Liga által se emiatt kerültek kilövésre, se ők, se számtalan más csatorna.

Később Szalai Kálmán írását olvashatjuk ismét. A Tett és Védelem Alapítvány titkára dühös. A Jobbik ugyan elárulta a nemzeti ügy képviseletét, s térden kúszik immár, de Szalai azt szeretné, ha az teljesen megszűnne létezni – ez a vágya valószínűleg a nemzeti radikális táborban nem szerez neki ellenséget, de érvelése annál inkább kiérdemli azt:

Egyrészt a Jobbik elnökségében továbbra is részt vesznek antiszemita múltú politikusok. Gyöngyösi Márton a párt elnökhelyettese, akinek 2012-es parlamenti felszólalása, melyben az izraeli-magyar kettős állampolgár képviselők listázását követelte, jól ismert. A párt alelnöke továbbá Szilágyi György, aki 2013-ban javasolta a Simon Wiesenthal Központ betiltását, melyet „magyarellenes szervezetnek” nevezett. Szilágyi problémája az volt a központtal, hogy az elítélte magyar fociultrák csoportját, akik Csatáry Lászlót éltető molinót mutattak fel egy mérkőzésen. Mint emlékezetes, Csatáry rendőrtisztként súlyos szerepet vállalt az 1944-es kassai deportálásokban. (33. o.)

A Szalai által felmagasztalt Izrael parlamentjében tiltott a kettős állampolgárság, de a magyar ne akarja tudni, kinek van hivatalosan is izraeli kötődése egy olyan időszakban, amikor a cionista állam háborúkat szít a Közel-Keleten, ahogy a „szövetségeseiken” való kémkedés és államtitkok ellopása is közismert – épp a napokban tért „haza” az amerikai zsidó Jonathan Pollard, aki bár életfogytig tartó börtönbüntetésre lett ítélve, mégis szabad emberként élhet immár, a befolyásos politikai pénzember Sheldon Adelson saját repülőjén utazva Izraelbe, ahol Netanjáhú hősként fogadta. Egy ilyen ország állampolgárait jogos szem előtt tartani, ha a mi parlamentünkben ülnek.

Csatáry úr gyalázatos terrorizálását és halálba kergetését pedig nem felejtjük.

Zoom
„Magyar barátaihoz” is annyira hű az izraeli miniszterelnök, mint az amerikaiakhoz: hősként fogadja az azok ellen kémkedő és államtitkaikat Izraelnek átjátszó ügynököt
 
Szalai így folytatja a felsorolását:

A párt másik alelnöke Z. Kárpát Dániel, aki 2012-ben így beszélt egy óbudai előadásán: „Kivel írt alá társulási szerződést Orbán Viktor és csapata kétharmados kormányával? Hát Izraellel, kérem szépen. Tehát amikor most már arról beszélünk, hogy felvásárolják Magyarországot, akkor láthatjuk, hogy egy tényszerű, átjátszható rendszer alakult ki... Tehát látható az, hogy egy olyan fegyverrendszerrel támadnak Magyarországra, amely ellen bármilyen úton fel kell lépni.” Amíg a Jobbik nem szabadul meg fenti politikusaitól, amíg a „Megváltó, akit a zsidók keresztre feszítettek”, valamint „a könyökömön jön ki a holokauszt” és „lemondanék, ha kiderülne, hogy zsidó vagyok” (ex)pártelnöki megnyilatkozásoktól el nem határolódik és elnézést nem kér, addig nem lehet kijelenteni, hogy „a Jobbik már nem egy antiszemita párt”. (33. o.)

Hiába van videó Izrael akkori elnökéről, amint – többek között – Magyarország „felvásárlásáról” henceg és hiába esik-bukik Orbán, hogy kielégítse a cionisták minden vágyát, legyen szó Izraelről vagy a hazai zsidókról (amivel az Egység gyakran dicsekszik), ez ellen felszólalni a megbocsájthatatlan antiszemitizmus. De miért is kellene a zsidó szempontot mérvadónak elfogadni? Nem kell.

Mit tanultunk egy szektás lapból?

12 röpirat volt a látnoki Istóczy Győző örök érvényű antiszemita klasszikusának a címe (melyek ma is olvashatók). A folyóirat a zsidóság vonásait, viselkedését rendszeresen leírta, kielemezte, immár lassan másfél évszázaddal ezelőtt. E háromrészes írásban kielemzésre 12 röpirat helyett 13 hónap zsidó lapszáma került, de vagy zsidó, vagy antiszemita – a kirajzolódó kép igencsak hasonló. Helyzet és helyzetjelentés.

A sok vallásos és politikai tartalom, erkölcsi, etikai, stratégiai iránymutatás között azonban egy valami van, ami teljes mértékben hiányzik a részletesen átfésült 13 lapszámból: a zsidóság bárminemű számottevő kritikája. Az önkritika. E sorok íróját a fentebb vizsgált zsidók és szervezetek minden bizonnyal "fehér felsőbbrendűséget hirdető" (White Supremacist) személynek neveznék, mely bélyeg rendkívül népszerű a nyugati világ politikai légkörében, mégis saját fehér csoportomat (avagy annak egy jelentős részét) szigorúan és rendszeresen kritizálom, ha arra okot látok. A zsidóság képviselőiben ilyen önkritikai hajlam még foszlányokban sem található, s ez persze összhangban van a Chábád szekta alaptételével, miszerint a zsidók felsőbbrendűek, akiknek minden más lényhez képest kimagasló lelkük van, s ezért is őket a nem zsidók szolgálni hivatottak, mint azt az általuk „nagynak” tartott Ovádjá Joszef főrabbi is mondta. Szolgálni a népet, mely Istent is saját akaratára kényszeríti, melynek kegyeiért Isten könyörög, s mely örök mártír és fényforrás a világon.

A zsidóság bűneinek és felelősségének kimagyarázása, a mártírszerep erősítése, pénzek és politikai befolyás igazgatásának részletezése, vallási ezotéria, terror és fegyveres megszállás támogatása, manipulatív félrebeszélés, idegen ország érdekeinek szolgálata, befolyásos politikai pozicionálással való dicsekvés, a zsidóság mindennemű kritikájának elhallgattatása, dühöngés és önsajnálat – ezek a szektás lap alapvető jellemvonásai. Zsidó lap valóban.

Egy behódoló csoport szemben egy agresszív és szinte felfoghatatlanul arcátlan csoporttal – az egyik a másik kegyeit keresi, a másik amaz behódolását, láncra verését. A felállás kimenete könnyen megjósolható, ami az érdekérvényesítés sikerességét illeti. Ez nem a számok, hanem a hatalom harca: hiába vannak kevesen azok, akik arrogánsan berúgják az ajtót, ha ezzel a pilótafülkébe kerülnek, több hatalom kerül kezeikbe, mint amennyi a kint bolyongó sokaságéban van. Mint látható, megszerzett hatalmukat a másik csoport láncon tartására használják, hogy biztosítsák hatalmuk megőrzését, miközben megírják a leigázottak gyerekeinek tankönyveit – és itt még a „jobboldali zsidóságról” van szó, a multikulturalista, migránspárti(bb) szekuláris zsidóság demográfiai és kulturális rombolása e hosszas elemzésből javarészt kimaradt.

Az viszont világos, hogy a „jobboldali zsidók” által (is) ösztökélt szájzár-törvények és jogi-oktatási manipuláció a „baloldali zsidók” aktivizmusát is védi: valóban, a cionista lapban sehol nem volt nem csak az „ortodox”, vagy „jobboldali” zsidóság, de semmiféle zsidóság a kritika tárgya (egy esetleges belharc merőben más). Olyanok, mint „Ti másmilyen zsidók: ne csináljátok ezt és azt, mert az általunk tisztelt nemzetnek az rossz!” talán a viccrovatban lenne keresendő, ha lenne olyan. Ha még a látszat kedvéért is csak tizedannyit foglalkoznának kritikusan legalább a „baloldali zsidókkal”, mint amennyire a gazdanépet igyekeznek rendszabályozni, de még ilyen se található... Így, akarva-akaratlanul, a „két oldal” zsidósága egymást védi az „antiszemitizmus elleni harccal”, hiszen, amint azt az izraeli főrabbi is mondta, „minden zsidó szent kötelessége” Izrael (és a zsidóság) szolgálata.

A zsidóprobléma így nem politikai oldalak problémája, hanem a zsidó jellemé. „Bal” vagy „jobb”, a zsidó – hatalmas adópénzekből – saját igényei szerint formálja át a neki otthont adó népet: annak múltját, jelenét, jövőjét, annak erkölcsét, törvénykezését, emlékezetét, demográfiáját. Ahogy másfél évszázaddal (vagy évezredekkel) ezelőtt, úgy most is ugyanaz a zsidó alkat oly sok baj és veszély forrása. Arra várni, hogy ez magától megszűnjön, haszontalan: csak az aktív ellenállás hozhat diadalt.

Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info



Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás
Állítólag növekszik az oltási kedv hazánkban, kampányt is indít a kormány. Ön kérte már, vagy kérni fogja az oltást?
» Igen» Nem» Még nem tudom, de meggyőzhető vagyok» Még nem tudom, de inkább nem

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2021 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready