Ha valaki a neokonzervativizmusról szeretne információt gyűjteni, az internet elsők között hozza a Szombat folyóirat és a Neokohn hírportál cikkeit. Ez már önmagában jelzi, hogy melyik közösséghez kötődik, és kik érdeklődnek a neokon ideológia iránt.

A Szombat szerint a neokonzervativizmus filozófiai atyja Leo Strauss (1899-1973), a legmeghatározóbb alakja viszont Irving Kristol (1920-2009) volt, akit a neokon ideológia keresztapjának tekintenek. Fukuyama szerint a neokonzervatív gondolat specifikusan zsidó intellektuális gyökerekkel rendelkezik (a protestáns amerikai alapok mellett), és valóban, angolszászokkal itt nem nagyon fogunk találkozni.

Irving Kristol politikai aktivitása az egyetemen bontakozott ki, ahol tagja lett a trockista (antisztálinista) diákszervezetnek. Ezután érdeklődése a liberális, majd a konzervatív ideológia irányába fordult. Az 1950-es évek elején a McCarthy szenátor nevéhez köthe­tő radikális antikommunista politika („mccarthyzmus”) a konzervativizmus kötelező elemévé vált. A konzervatívok „neo” nemzedéke viszont ezt és a populizmust határozottan elutasította. Kristol „neokonzervatív vallo­másaiban” írja: „A liberális diskur­zus régi kliséje, hogy ennek az ország­nak egy igazán értelmes és kifinomult konzervativizmusra van szüksége, amely felváltaná a meglehetősen egy­szerű, nyárspolgári és gyakran rasszis­ta konzervativizmust, melyet az orszá­gunk már nagyon is jól ismer.”

Kristol fő tézise szerint a modern konzervativizmus három pillérre épül: az első a vallás, a második a patriotizmus, a harmadik a gazdasági növekedés. Ez akár szimpatikus is lehet valakinek, de nézzük, hogy a neokonok keresztapja szerint a három fogalom mit takar.

Vallás alatt Kristol azt érti, hogy vissza kell térni a zsidó-keresztény vallási ortodoxiához. Ez az ortodoxia az angolszász evangelikalizmus, ami a Hit Gyülekezetéhez hasonlóan a keresztény cionizmust képviseli.

Patriotizmus tekintetében a külpolitikára koncentrál. Elutasítja az izolacionizmust (azt a filozófiát, hogy Amerika a kontinensen túl ne foglalkozzon más országok ügyeivel), amit az amerikai társadalom az első világháború alatt és azután is preferált. Szerinte egy nagyhatalom számára a „nemzeti érdek” fogalma túlterjed az országhatárokon.

Gazdaság tekintetében a neokonok alacsonyabb adókat szeretnének, támogatják a legális bevándorlást és elutasítják a társadalmi gondoskodást. Olyan gazdaságpolitikát preferálnak, amit a kritikusaik azzal szoktak jellemezni, hogy ha nincs egészségbiztosításod, akkor kitolnak a kórház elé, és hagynak meghalni.

A neokonok híres folyóirata a Commentary (magyarul: Kommentár). Ez eredetileg egy havonta megjelenő magazin volt, ami judaizmussal, politikával, társadalmi és kulturális ügyekkel foglalkozott. 1960-tól 1995-ig Norman Podhoretz neokon politikai kommentátor volt a főszerkesztője, aki liberális demokratából vált neokon meggyőződésűvé, amit a magazin is lekövetett.

Washingtonban az iraki háborút nevezik neokon pillanatnak, illetve Kristol háborújának. Ebben az időben kezdődött a „jó” és „gonosz birodalom” fogalmak használata és a külpolitika erkölcsi tartalommal való felruházása, amely neokon sajátosság. Kivételességtudat, idealizmus, a demokrácia terjesztése bombákkal: ennek a felfogásnak a meghatározó képviselői voltak a Bush-adminisztrációban Paul Wolfowitz és Albert Wohlstetter.

Az USA közel-keleti politikájában a neokonzervativizmus bal- és jobboldali kritikusai egyaránt rámutatnak Izrael szerepére. Erre példa a „Clean Break” jelentés, amit egy neokon tanulmánycsoport készített 1996-ban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök részére Richard Perle vezetésével. A jelentés egy új megközelítést javasolt Izrael közel-keleti biztonsági problémáinak megoldására, amely a „béke az erő által” filozófiáját követi, és agresszív külpolitikát szorgalmaz öt országgal szemben (Irak, Szíria, Palesztina, Libanon és Irán), beleértve Szaddám Huszein eltávolítását a hatalomból, és a Szíria elleni proxyháborúk folytatását.

A javasolt külpolitika aztán megvalósult, a fenti öt országból néggyel szemben volt háború, Irak és Szíria pedig ma is részleges amerikai megszállás alatt áll. Ennek kivitelezését olyan neokon politikusok támogatták, mint John McCain, Victoria Nuland vagy Madeleine Albright. Utóbbi arról ismert, hogy amikor egy riporter megkérdezte tőle, megérte-e a félmillió iraki gyermek halálával járó öbölháború, bármilyen erkölcsi kétely nélkül kijelentette: megérte.

A neokonzervativizmus nálunk is teljes mértékben a zsidósághoz kötődik. A témában eddig olyanok publikáltak, mint Gadó János (Szombat-szerkesztő), Novák Attila (volt Szombat-szerkesztő és tel-avivi diplomata), Lánczi András (aki Leo Strausst a 20. század legnagyobb politikai gondolkodójának tekinti) és Seres László (a „Láger sztornó” és az „Anarchizmus ma” szerzője).

A legfontosabb szereplő mégis Békés Márton, az XXI. Század Intézet igazgatója, a Fidesz meghatározó ideológusa. Ő az „Amerikai neokonzervativizmus” című könyv szerzője (ami egyúttal a doktori disszertációja volt), és a Kommentár folyóirat főszerkesztője is, gyakorlatilag a magyar Irving Kristol. A Kommentár az amerikai Commentary koppintása, ahol olyan neokonzervatívok publikálnak, mint Lánczi András, és olyan szélsőséges cionisták, mint Veszprémy László Bernát (korábbi Szombat-szerkesztő és Neokohn-főszerkesztő-helyettes).

A Fidesz neokon irányba tolódása leginkább a külpolitikában látszik, különösen az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán.

A világ nagy részével kellett szembemennünk, amikor az ENSZ-ben Izrael érdekében a humanitárius tűzszünet ellen szavaztunk. Amikor a világ 145-7 arányban elutasította az izraeli telepesek erőszakos terjeszkedését Ciszjordániában, mi ismét Izrael mellett szavaztuk. Eközben egyre többet hallunk arról, hogy Magyarország Jeruzsálembe helyezné át az izraeli nagykövetségét.

A külföldi katonai szerepvállalásunk is neokon irányt mutat¹. Irakban a megszállók oldalán állunk, Libanonban az izraeli határt védjük, a fekete-afrikai Csádban pedig egy francia gyarmatot.

A neokon ideológia a kommunikáció szintjén is elkezdett megjelenni. Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója például nemrég azon háborgott, hogy a Biden-adminisztráció szabadjára engedi „a világ legborzalmasabb rezsimjeit”, amelyek szerinte Venezuela, Irán és Észak-Korea. Sokan emlékezhetnek még a George W. Bushhoz köthető „gonosz tengelyére”, amely akkor Irakot, Iránt és Észak-Koreát takarta. Ezt változtatta meg Kohán annyiban, hogy a hamis bizonyítékok alapján földig bombázott Irakot lecserélte az USA által szankciókkal sújtott Venezuelára.

Szerencsére (neo)Kohán Mátyást a saját fideszes olvasói is elküldték melegebb vidékre, hasonlóan ahhoz, mint amikor „Csá, Csád!” címmel írt jópofának szánt cikket. Ebben azzal érvelt a magyar katonák Fekete-Afrikába küldése mellett, hogy így kell a békét (valójában egy francia gyarmatot) a gyakorlatban megvédeni. Ráadásul szerinte ezzel gólt lövünk a liberálisoknak, mivel Oroszország a másik oldalt támogatja, így nem lehetünk oroszbarátok.

A külpolitika mellett a vallás és kultúra területén is látható a neokon irányváltás. A Fidesz az utóbbi néhány évben kezdett el zsidó-keresztény kultúráról beszélni, a Hit Gyülekezetéhez köthető keresztény cionizmust pedig a kormánypárti média felerősíti. És itt van a jobboldali cionizmus is, amikor Izraelt az európai civilizáció részeként és annak védelmezőjeként állítják be a Közel-Keleten.

Az amerikai neokonok a társadalompolitikában nem konzervatívok², és úgy tűnik, hogy a magyar kormány is multikulturális társadalmat akar kialakítani. Ebbe az irányba mutat a legális bevándorlás támogatása, a vendégmunkások behozatala, és a cigánykvóta meghatározása az iskolákban (ami ellen Dúró Dóra szólalt fel nemrég). Amerikában láthatjuk a kulturális ikonok elnégeresítését (kis hableány, Hófehérke stb.). Vajon a Fradi elnégeresítése és a szurkolótábor elcigányosítása csak véletlen lenne (persze szurkolótáborokat remélhetőleg annyira nem egyszerű, de díszcigányokat, mint Gáspár Győző ki lehet vezényelnie Kubatovnak, és onnan is fotózkodni velük a választási erőforrások örömére; a NER-es nyomulás persze más csapatokat is érint, az egész kultúragyalázás, kulturálatlanságreklám elkeserítően kínos – a szerk.) , amikor tudjuk, hogy Győzike soha nem volt Fradi-szurkoló? De jó példa a „Petőfit alakító” vietnámi bevándorló, Ninh Duc Hoang Long is. Lehet, hogy intelligensebb, mint egy néger, de teljesen hiteltelen, mert amíg Petőfi az életét adta a hazájáért, addig ő elhagyta az igazi hazáját a jobb életkörülményekért, hogy nálunk próbáljon szerencsét.

Veszprémy mellett Czopf Áron a Kommentár másik állandó munkatársa. Békés Márton Czopf Áront nemzedéke legjobb és legtehetségesebb politikai gondolkodójának, Veszprémyt nemzedéke legjobb történészének nevezi. Ők Békés erős emberei. Czopf korábban a Mandiner szerkesztője volt, és az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán ő is lefejezett csecsemőkről képzelgett. De vajon mi az, amivel a legtehetségesebb politikai gondolkodó szerint a magyar közéletet 2023-ban tematizálni kell? A rasszizmus. Kíváncsi lennék, ezen mennyit kellett gondolkodnia?!

Mindenesetre, ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy valóban a neokonzervativizmus a Fidesz új iránya, Huth Gergelynek a Magyar Nemzetben megjelent (egyébként Trianonról szóló) cikke kijelenti: „a Békés Márton-i értelemben vett nemzeti blokk egyik része (nevezzük »blokknak«) lassan bezárja magát a számunkra idegen, angolszász neokonzervativizmus ideológiai börtönébe”.

A Puzsér Róberttel folytatott vitájában pedig még egyértelműbben fogalmaz:

Magyarul hatalomátvétel történt.

Korábban írtam a magyar jobboldal amerikanizálásáról, a CPAC-ről, a republikánusokkal való összebútorozásról, a keresztény cionizmus terjesztéséről, a palesztinok ügyéről és a magyarokat lejárató ENSZ-szavazásról. Akkor nem tudtam egyetlen fogalommal rámutatni, de a fentiek mind-mind egy összefüggő politikai ideológia részei, amit úgy hívnak: neokonzervativizmus.

Szerintem ez az elmúlt évek legjelentősebb politikai fordulata, és a nemzeti oldalnak ugyanúgy szembe kell helyezkedni az észrevétlenül terjeszkedő fideszes neokonzervativizmussal, mint a balliberális neomarxizmussal. A marxizmus különböző formáit már ismerjük, küzdöttünk ellene 1919-ben, 1956-ban és 2006-ban, a neokonzervativizmus viszont teljesen ismeretlen és idegen a magyarság számára.

Valószínűleg ennek tudható be, hogy a magyar társadalom eddig ellenállás nélkül elfogadta a Fidesz neokon irányváltását és az olyan, a nyugatot is túlteljesítő lépéseket, mint hogy a palesztinok mellett még tüntetést sem lehet tartani. Ahogyan egy itt megjelent írás rámutat, a nyugattal ellentétben nálunk még olyan művészek, újságírók, értelmiségiek, sportolók sem voltak, akik elítélték volna a gázai tömeggyilkosságokat.

Hogy miért tolódott neokon irányba a Fidesz, annak szerintem az ukrán-orosz háború az oka (amellett, hogy a neokonok régóta építkeznek). Az EU és Oroszország közötti gazdasági és diplomáciai kapcsolatok az elmúlt két évben jelentősen lecsökkentek, így a magyar mozgástér is leszűkült, Oroszország nem tudta az ellensúly szerepét betölteni az EU-val és az USA-val szemben. Ráadásul a covid után kiköltekeztünk, de nyugalmi időszak helyett azonnal a háború jött, a kormány pedig anyagilag is kiszolgáltatott helyzetbe került.

Februárban az egész magyar médiában szenzációként futott végig a Mandiner lejárató cikke, amely azt állította, hogy Putyin szerint Kárpátalja ősi orosz föld. Függetlenül attól, hogy ebből mi igaz³, ne gondolja senki, hogy véletlenül bányászták elő az orosz elnök 2021-es írását. Az oroszok valószínűleg szeretnék megőrizni a jó kapcsolatot – ezt mutatja, hogy Putyin elnök hosszan válaszolt Stier Gábor kérdésére ’56-tal kapcsolatban a Valdaj fórumon –, a neokonok viszont szeretnék ezt leépíteni.

Mielőtt a neokon kultúraváltással foglalkoznánk, térjünk ki még valamire.

A kóserkonzervatívok által terjesztett két téveszme, amit a nemzeti oldalon is sokan elhisznek, hogy kétféle Amerika és kétféle zsidóság létezik.

Amerika kapcsán azt mondják, hogy van a neomarxista Demokrata Párt és annak partvidéki szavazótábora (New York, Kalifornia), és van a Republikánus Párt, akik a közép-amerikai fehér, konzervatív, vallásos szavazóréteget képviselik. Az előbbivel rosszban vagyunk, de ha az utóbbi nyer, az jó nekünk.

Csakhogy mindegy ki van hatalmon, az amerikai külpolitika mindig ugyanaz marad. Az állami szervezetek (NED, USAID) és a zsidó milliárdosok által pénzelt NGO-hálózatok ugyanúgy terjesztik a liberális ideológiát, és ugyanúgy bombázzák a Közel-Keletet. A Magyar Nemzet egyik írása bemutatja, hogyan finanszírozza a NED (National Endowment for Democracy, amit a CIA külföldi megjelenéseként tartanak számon) a magyar baloldalt és a balos médiát (Gulyás Márton, Márky-Zay Péter MMM mozgalma, Bajnai Gordon stb.).

Amikor a republikánusok kerülnek hatalomra, nincs 180 fokos fordulat. Nem a jobboldali pártokat és médiát kezdik finanszírozni, hanem minden marad ugyanaz. Pressman USA-nagykövet kimegy a Pride-ra, de amikor a republikánus Cornstein volt a nagykövet, nem ment ki egy életpárti tüntetésre a magzati élet védelmében. Nincsenek republikánus NGO-k, Amerika kulturális intézményei (Hollywood és a popsztárok), egyetemei, az állami és civil szervezetek mind a balliberális irányba mutatnak, függetlenül attól, hogy ki van kormányon. Nincs két Amerika.

Nemrég a fideszes médiában több helyről is hallhattuk azt az amerikai kóserjobboldaltól átvett kommunikációs panelt, amely szerint a balliberális zsidók nem igazi zsidók. Jeszenszky Zsolt azt írja a Pesti Srácokban: „Egy hithű zsidó viszont sohasem áll ordas eszmék, család- vagy nemzetellenes ideológiák mellé.” Szentesi Zöldi László szerint pedig korábban a magyar jobboldalt támadták „olyan zsidó származású baloldaliak ebben az országban, akiknek már semmi közük a zsidósághoz”.

Egyrészt komolytalan, hogy ők mondanák meg, ki a zsidó. Az SZDSZ-es Horn Gábor vagy a Momentumos Bedő Dávid (aki a Javne Lauderbe járt) vajon nem zsidó? Az 1990–94 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő Raj Tamás rabbinak vajon semmi köze a zsidósághoz?!

Másrészt a statisztika mutatja, hogy Amerikában a vallásos zsidó közösség is konzisztensen a család- és nemzetellenes Demokrata Pártot támogatja. 1968-tól mostanáig a zsidóság 70-80%-a támogatta a Demokrata Pártot, a csúcs 2006 volt 87%-al. Bill Clinton megválasztását 80%, Obama megválasztását 78% támogatta. Egy 1990-es közvélemény-kutatás szerint az amerikai zsidó közösség 38%-a a reformjudaizmus követője, 35% konzervatív, 6% ortodox, 1% rekonstrukcionista, 20% felekezet nélküli. Tehát, ha csak a 41%-ot kitevő, szigorúan vallásos konzervatívokat és ortodoxokat vesszük, ezek jelentős része is a balliberális, nemzetellenes, neomarxista ideológiákra szavaz. De ne mondja senki, hogy a reformjudaizmust követők nem zsidók!

2017-ben az amerikai HIAS (Hebrew Immigrant Aid Society – Héber Bevándorlókat Segítő Szervezet) bevándorlást támogató nyilatkozatát közel 2000 rabbi írta alá. Megint csak hithű zsidók, akik Jeszenszky szerint nem lehetnek nemzetellenesek. A valóság azonban ellentétes a kóserkonzervatívok idealizált zsidóképével, amivel a szavazóikat hülyítik.

Ebben a videóban a neokonzervatív Bret Stephens (a New York Times újságírója) egy zsidók közötti vitaesten azt magyarázza a hallgatóknak, hogy a zsidóság mindig csak akkor volt sikeres, és akkor volt biztonságban bárhol a világon, ha a liberális értékek domináltak. Azt állítja, hogy a bevándorlásellenesség ellentétes azokkal a liberális értékekkel, amelyek a zsidóság érdekeit szolgálják.

Ahogyan a fenti példákból láthatjuk, neokonok és neomarxisták ugyanúgy a zsidó érdekérvényesítésen dolgoznak. Nem ideológiai, hanem identitásalapon politizálnak a zsidó közösség érdekeinek megfelelően, ami a világon mindenhol a liberalizmus és a nemzeti öntudat gyengítése, kivéve Izraelt.

A cionizmust nem lehet a jobb- és baloldali hamis keretrendszerben elhelyezni. Azt lehet csak mondani, hogy a magyarságtól idegen. A zsidó és a magyar közösség érdekei eltérnek, ezért a bal- és jobboldalozás helyett egyedül a magyar közösség érdekét érdemes nézni, és ennek megfelelően, identitásalapon politizálni.

Békés Márton legismertebb könyvének a címe: „Kulturális hadviselés”. Ez a kommunista filozófus Gramsci tanításaira épül, aki szerint a nyugaton azért nem győztek a kommunista forradalmak, mert a hagyományos kultúra ezt megakadályozta. A hatalom megszerzéséhez tehát az eredeti kultúrát kell lerombolni, és ellenkultúrát létrehozni. Később a frankfurti iskolának is pontosan ez volt a célja, a gazdasági alapú marxizmusból kulturális marxizmust létrehozni.

Békés felhasználja Gramscit, látszólagos célja, hogy leváltsa a baloldali kulturális hegemóniát („domináns párthoz kulturális hegemónia dukál”). De vajon tényleg ez történik? Szakács Árpád „Kinek a kulturális diktatúrája” című cikksorozata éppen arról szólt, hogy a Fidesz elősegíti és finanszírozza a balliberális kultúrpolitikát. Mi lehet Békés valódi célja?

A válaszhoz közelebb visz az alábbi idézet Huth Gergely egyik cikkéből: „Lánglelkű, egymásra licitáló ifjú konzervatívjainkat tehát bátorkodom arra inteni: az itthoni és külhoni magyarok mellett legalább ilyen hangosan álljanak ki, mint Izraelért. Ne feledjék: nekünk Magyarország az első!”

Teljesen igaza van, amikor a Fidesz szlogenjére hivatkozva rámutat, hogy a neokonoknak fontosabb Izrael mint Magyarország. A mi szempontunkból viszont most az „ifjú konzervatívjaink” kifejezés az érdekes, amivel a neokonokra utal.

Békés Márton négy kifejezést használ azért, hogy ne kelljen neokonokról beszélnie: ifjúkonzervatívok, a konzervatívok harmadik nemzedéke, tihanyi jobboldal és új jobboldal. A konzervatívok harmadik nemzedéke a rendszerváltás előtti konzervatívok és a Bibó-kollégista fideszesek után következő nemzedék. A tihanyi jobboldal a tihanyi Tranzit Fesztiválról, a Kommentár rendezvényéről kapta nevét, ahol a Kommentárhoz, a Mandinerhez és a Fidelitashoz köthető fiatal konzervatívok találkoznak évente. Az „ifjúkonzervatívok” elnevezés is rájuk utal, és az új jobboldal is.

Békés a Kommentárban megjelent „Ifjú konzervatívok” című írását⁴ azzal fejezi be, hogy: „Az ifjúkonzervativizmus mindig új konzervativizmus, neokonzervatív fordulat”.

Itt tehát a belsősöknek leleplezi magát, az ifjúkonzervativizmus a neokon fordulatról szól, amelynek a fiatalok az eszközei (hasznos idiótaként). Nem a balliberális kulturális hegemóniát váltja le, hanem a hagyományos konzervatívokat. Ellenünk folytat kulturális hadviselést.

És ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy tényleg ez történik, Ágoston Balázs írása a Magyar Nemzetben éppen a fenti kultúraváltás ellen szólal fel, rámutatva, hogy megvan nekünk a saját kulturális hagyományunk. Ugyanakkor szerintem nincs kihez fordulnia, ez a kérdés nem Budapesten, hanem Tel-Avivban dőlt el.

Egy pillanatra azért itt álljunk meg, és ismerjük el Békés Márton zsenialitását. Még ha nem is jó értelemben. Tegyük fel, hogy valaki azt mondja a jobboldalnak: „Figyeljetek, itt van ez nemzeti-keresztény oldal, erőteljes antikommunista hagyománnyal, Trianonra emlékezéssel, Horthy tiszteletével stb. Nem ez kell nektek, hanem a neokonzervativizmus: Izrael-imádat, keresztény és jobboldali cionizmus, külföldi katonai missziók, Victoria Nuland és Madeleine Albright.” Erre a nemzeti oldal egyetlen dolgot mondott volna: „Anyátokat!” Csakhogy Békés nem mondott semmit, egyszerűen csak létrehozott egy intézményi infrastruktúrát, és elkezdte terjeszteni a neokon ideológiát. Közben meghirdetett egy kultúraváltást, de nem a balliberálisokat váltja le, hanem a hagyományos jobboldalt.

Kik a neokonzervativizmus magyar képviselői? Meddig terjed a rothadás?

Egyrészt itt van Békés Márton és a neokon trió (Veszprémy, Czopf, Kohán), valamint a Kommentár. A XXI. Század Intézet, ahol Békés igazgató. Aztán itt van a szélsőségesen cionista Mandiner és az Alapjogokért Központ, akik a CPAC-et szervezik. Vallási oldalról a Hit Gyülekezete. A Neokohn hírportál. Az MCC, amelyet Huth liberális-neokonzervatív intézményként jellemez (ha a CEU balliberális janicsárképző, akkor az MCC cionistaképző). Ezeken kívül olyan kisebb csoportokat is beterelnek a neokon akolba, mint az Identitás Generáció (Bódi Ábel, Lisztóczki Péter), a Hajóágyús srácok és az Axióma (a PragerU-t másoló keresztény cionista csatorna).

Azt nehezebb megmondani, hogy ki áll a magyar oldalon. Szerintem egyrészt a Magyar Nemzet és a Demokrata olyan publicistái, mint Huth Gergely, Ágoston Balázs, Pilhál Tamás és Szentesi Zöldi László (függetlenül attól, hogy kritizáltam, szerintem számít neki a magyarság). Aztán a Fideszhez köthető intézmények véleményformálóinak egy része, és a hagyományos egyházakat is mondhatnánk. De leginkább a jobboldali szavazók, akik nem neokonok.

Egy amerikai véleményformáló, Nick Fuentes szerint a cionizmus terjeszkedő ideológia. Ugyanolyan, mint a liberalizmus, a kommunizmus és a neomarxizmus.

Bár ezt elsőre nem könnyű belátni, mégis úgy tűnik, hogy igaza van. Egyrészt az egy kaptafára készülő cionista politikusok gombamód szaporodnak: Orbán, Trump, Le Pen, Meloni és Bolsonaro mellé nemrég választottak további kettőt: Geert Wilderst Hollandiában és Javier Mileit Argentínában. Másrészt ezeket mindig ugyanaz jellemzi: Izrael-imádat, zsidó-kereszténység és mímelt patriotizmus. De legjobb esetben is csak jobboldali-liberálisnak lehet őket nevezni.

A neomarxizmus, neoliberalizmus és neokonzervativizmus ideológiai fegyverek a fehérek ellen. A „neo” előtag mindig ugyanazokra utal – akiktől az ideológia származik.

Magyarországon a neokonok még nem érték el a céljaikat teljesen. A számukra tökéletes kétpártrendszer nincs kiépítve – van Mi Hazánk Mozgalom. Amerikával ellentétben nem a cionista evangelikalizmus a meghatározó egyházi felekezet. Nem elfogadott a multikulturalizmus, és egyelőre nem romlott meg a kapcsolat Oroszországgal és Kínával. A jobboldal pedig zsigerből utálja a neokon külpolitikát, és olyan képviselőit, mint Victoria Nuland.

Ez véleményem szerint jelentős politikai lehetőséget rejt a Mi Hazánk számára, hiszen a jobboldali szavazókat nem kérdezték meg arról, hogy akarják-e a „polgári-liberális” neokon fordulatot. Ahogyan láthattuk, a Fidesz véleményformálóinak jelentős része sem ért vele egyet.

A Fidesz neokonzervatív, de a magyarok nem azok. A haza ismét ellenzékben van. Az ő zászlójuk a kék-fehér, a miénk az Árpád-sávos piros-fehér.

Ha a nemzeti oldal idővel csak feleannyira fogja ellenségesnek látni a neokon ideológiát, mint én, akkor előbb-utóbb ismét az utcán fogunk tüntetni.

(A szerző olvasónk.)

¹Az amerikai hadseregnek komoly toborzási problémái vannak. 2022-ben 25%-kal maradtak el a tervtől, 2023-ban pedig még ennél is nagyobb arányban fognak. Senki nem akar Izrael háborúiban meghalni. Az amerikai radikálisok álláspontja, hogy menjenek a homoszexuálisok és a négerek harcolni a „globohomo” amerikai gyarmatbirodalomért.

²Lánczi szerint: „A neokonzervatívok éppen a popu­lista konzervatívokkal szemben alakí­tották ki saját világképüket, s abból sem csináltak titkot, hogy eredetileg liberális-baloldali gondolkodók voltak”

³Kosztur András szerint Putyin óorosz területekről beszélt a Kijevi Nagyfejedelemség idejéből. Az orosz történetírás konszenzusa, hogy akkoriban éltek Kárpátalján oroszok (még mielőtt a magyar uralom megszilárdult a Kárpát-medencében), nem arról van szó, hogy új területi követeléssel léptek volna elő.

⁴Békés Márton: Ifjú konzervativizmus. A magyar ifjúkonzervativizmus eszmetörténete (1939-1945). Kommentár 2023/3