2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Zsidóbűnözés ::

Zsidó aranykor a Monarchiában a kiegyezéstől az első világháborúig

Reklám

1. Gazdasági hegemónia és a politikai antiszemitizmus kezdetei
"Testvéreink! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog benneteket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez, és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak, s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek".
(Az Alliance Israelitée felhívása, megjelent a Russischen Invaliden 1910. december 30-ai számában)

Istóczy Győző, az Antiszemita Párt alapítója
A magyarországi zsidókérdésről írott tanulmányom első részében 1867-ig vázoltam fel a Kárpát-medencei zsidóság sorsának, a magyar-zsidó együttélés alakulásának gazdasági, politikai, jogi kulturális kérdéskörét. Miként a reformkori politikai nagyságaink országgyűlési felszólalásaiból, illetve írott műveiből vett idézetek is bizonyítják, alapvetően a honosítás, másfelől a polgári jogegyenlőség megteremtése kapcsán merült fel a zsidókérdés, hangsúlyosan az 1830-40-es évektől. A magyarországi zsidósággal kapcsolatban háromféle markáns álláspont alakult ki a reformkori politikai elitben.
Az első az optimista emancipációs, a második a pesszimista-fenntartásos egyenjogúsító, a harmadik pedig az antiemancipációs irányzat volt. Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy az alsótáblán inkább az első, a felsőtáblán nagyrészt a második, míg a városokban jórészt a harmadik álláspont uralkodott. A fő problémát már ekkoriban is az jelentette, hogy a zsidóság népként vagy vallásként definiálandó entitás-e a magyarországi társadalomban. Kossuth a Pesti Hírlapban azt állította, hogy "Mózes vallása nemcsak vallás, hanem egyszersmind politikai organizmus is. Mózes vallása státus alkotmány, valóságos országlási rendszer, mégpedig teokráciai országlási rendszer". Kossuth végkövetkeztetése az, hogy ő nem tudja, a zsidóság nép-e vagy sem, tehát jelentsék ki ők maguk, hogy nem alkotnak önálló népet, vagy, ha azt alkotnak, akkor bizonyos reformok útján szűnjenek meg azok lenni. A kiegyezés évében végül az optimista emancipációs elképzelés diadalmaskodott, amely a hazai nemzeti szabadelvűség azon alapgondolatából - s egyben téveszméjéből - következett, mely szerint a haladás és polgárosodás egyetemes törvényszerűségei végül is győzedelmeskednek, azaz a hazai zsidó közösség - akárcsak a román, szlovák, szerb és más nemzetiségek is - különösebb gond és probléma nélkül integrálódik és asszimilálódik a magyar társadalomba.
A második, pesszimista emancipációs koncepciót legkarakteresebben Széchenyi István fogalmazta meg híres, a felsőtábla 1844. október 1-jei ülésén elmondott - általam korában idézett - beszédében. Széchenyi másutt azt is kifejtette, hogy a nyelvcserét nem tekinti az asszimiláció elégséges feltételének, hiszen "a nyelvnek pergése korántsem dobogása még a szívnek, és ekképp a magyarul beszélő, sőt legékesebben szóló is, korántsem magyar még".
Az antiemancipációs nézetrendszert a reformkorban még elhanyagolható kisebbség vallotta csupán, szószólói főként a rendi polgárság soraiból kerültek ki, ez az irányzat az 1870-es évek második felében fog majd megerősödni. Komlóssy László, Debrecen város követe így érvelt az emancipációs törekvések ellen az 1843-1844. évi országgyűlésen: "Ők magokat (ti. a zsidók), vallásos hiedelmöknél fogva, legyenek bármely szabadságban, rabszolgáknak képzelik, mert nekik vallásuk egyszersmind polgári törvényeik. És valahányszor a polgári társaság törvényei Mózes törvényeivel összeütköznek, nincs erő, nincs hatalom, mely őket ettől elszakaszthassa. Ők monarchiát vagy arisztokráciát nem ismerhetnek el, mert általánosan teokraták". A debreceni követ számára mindebből az következik, hogy a zsidók számára nincs fontosabb, mint az elpusztult Izrael helyreállítása, továbbá a zsidók a diaszpórában (tehát Magyarországon is - L. Zs.) minden nem zsidót ellenségnek tekintenek.
A kiegyezés után tehát alapvetően a filoszemita, asszimilációs koncepció érvényesült, a magyar politikai elit úgy vélekedett, hogy a jogi egyenlőség kinyilvánítása (1867), tehát az emancipáció, majd később (1895) a vallási egyenjogúsítás, a recepció az ügyet végleg megoldotta, a beolvadás és az integráció így rövidesen befejeződik. Ez a felfogás a későbbiekben nem igazolódott. A dualizmus kora úgy köszöntött hazánkra, hogy a gazdaságnak csak a talapzata, azaz a mezőgazdaság volt magyar kézben, a termények feldolgozása, a kereskedelem már zsidó érdekeltségbe került, amiben része volt az úri, nemesi rend vállalkozásoktól idegenkedő mentalitásának is, hiszen az egykori kiváltságosak továbbra is ragaszkodtak az úri pályákhoz. A tönkrement dzsentri - e történelmi osztály pusztulásához persze hozzájárult a zsidó uzsoratőkések tevékenysége is - a városokba költözött, s ott az állami, megyei, továbbá a városi adminisztráció állásait foglalta el, az ipari termelés, közlekedés, kereskedelem, valamint a pénz- és hitelszféra a zsidó tőkések kezébe került. Szekfű Gyula megállapítása szerint a magyarországi kapitalizmusnak a zsidóság sokkal inkább volt hordozója, mint más államokban, noha ez mindenütt megfigyelhető, miként azt a német történész és szociológus, Werner Sombart "Die Juden und das moderne Wirtschaftsleben" (A zsidók és a modern gazdasági élet) című munkájában tudományos igénnyel megfogalmazta. Elgondolkodtató - sok egyéb megállapítás mellett - a német tudósnak a kapitalista vagyon keresztények és zsidók közötti megoszlásáról szóló közlése, miszerint még ott is, ahol a zsidók szegények, hatszor gazdagabbak a keresztényeknél.
A kapitalizmus korszaka változást hozott a zsidóság földrajzi elhelyezkedésében is a megelőző, rendi korszak viszonyaihoz képest. A feudális gazdasági rendszerben a zsidók a a kereskedelem falusi központjaiban, a nagybirtokok székhelyein laktak, és e helyekre gyűjtötték össze a nyersterményeket, majd innen szállították a felvevőpiacra őket. 1867 után a gazdasági élet súlypontjai a városokba kerültek, a tőkés gazdasági modell a maga bankjaival, cégeivel, részvénytársaságaival a modern nagyvárosokban épült ki, így a zsidóság is az erősen urbanizált településeken összpontosult leginkább. Ezt szemléltetik a korabeli demográfiai és statisztikai adatok is. Míg a későbbi, jelentős gazdasági centrumokban még a Bach-korszakban is viszonylag kevés zsidót találunk, addig a századfordulóra a városok többségében akár 10-30%-ot is elérte a számarányuk. Általánosan jellemző trend ellenben, hogy a vármegyékben - kivéve a galíciai bevándorlók mind földrajzi, mind kronológiai értelemben vett első számú célállomását, Északkelet-Magyarországot az ottani 10-18% közötti rátájával - általában 1-5% között mozgott a számarányuk. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint néhány jelentős városunkban a zsidóság össznépességen belüli hányadát jelző demográfiai mutatók a következők: Nagyvárad: 25,8%, Arad: 11,4%, Temesvár: 12,2%, Szatmár: 20%, Beregszász: 28%, Munkács: 45%, végül a főváros, Budapest: 23,4 %.
A dualizmuskori magyar kormányok liberális politikai filozófiája szerint a zsidóság nem tekinthető külön nemzetnek, hanem kizárólag vallásnak. Az 1870-es években azonban - a gazdasági térhódítás, illetve az 1873. évi nagy tőzsdekrachot követő európai válság nyomán - megjelent hazánkban a modern antiszemitizmus is, amelynek első hazai képviselője és ideológiai megalapozója, "Magyarország Kasszandrája", Istóczy Győző volt. Istóczy életműve kettős hatást gyakorolt a magyar közéletre: politikait és szellemit. Politikai szempontból élete fő műve, az Országos Antiszemita Párt nem bizonyult hosszú életűnek, hiszen csak epizódszerepet játszott a magyar politikatörténetben. Szellemi hatása, kisugárzása azonban igen jelentős volt, hiszen a későbbiekben gyakran ismételt és hangoztatott antiszemita tételeket, illetve érveket ő formálta antiszemita ideológiai rendszerré. Istóczy beköszöntő, antiszemita szűzbeszédét 1875. április 8-án mondta el az Országgyűlésben. Ebben egyebek mellett ezt állította:
"A zsidóság, amely öntelten a civilizált társadalom erjesztő kovászának szereti tartani és nevezni magát (....), képezi tehát a többi elemekkel szemben minden téren ama támadó elemet, amelynek pusztító árja a korszellem és az emancipáció által lerombolt gát elenyészte óta a részéről felhasznált, általa lehetőleg szított antagonizmusban lévő ezer, meg ezerféle nemcsak ellentétes, de sőt ellenséges érdekek által megosztott nem zsidó társadalom terén feltartóztathatatlanul halad előre; - amely támadó elem a szüntelen financiális zavarokkal sínylődő államok protektorátusának megszervezésével a kormányok politikáját saját érdekében tetszése szerint irányozza, s amely így nem valami távoli jövőben a beláthatatlan kimenetelű társadalmi és állami katasztrófák előidézésével fenyeget".
A legnevezetesebb parlamenti beszédére azonban 1878. június 24-én került sor "A zsidó államnak Palesztinába való visszaállítása" tárgyában. Ebben Istóczy történelmi igazságszolgáltatást követel a zsidóság számára, hogy "annak hőn szeretett eredeti hazája, Palesztina kellőleg megnagyobbítva, akár a magas porta szuverenitása, avagy szuverenitása alatt autonóm tartományként, akár pedig önálló zsidó államként visszaállíttassék, s ekképp a jelenlegi széjjeledettségben az európai nemzetek haladását gátló és a keresztény civilizációt veszélyeztető zsidó nép önmagának visszaadva, saját nemzeti kormány és nemzeti institúticiók jótéteményei mellett, rokon semita törzsek közepette, az erőben lehanyatlott és visszamaradt Keleten mint egy életerős, hatalmas új elem a civilizációnak hathatós tényezőjévé válhasson". Továbbá azt is kifejtette, hogy az asszimilálódni képtelen zsidók vándoroljanak ki Palesztinába, az itt maradók viszont olvadjanak be, de "szűnjenek meg államot képezni az államban, hagyjanak fel véglegesen minden támadási tervekkel ellenünkben, hagyjanak fel minden kizárólagos uralmi ábrándokkal, hagyjanak fel a kiirtási politikával, fogadják el minden tartalék gondolat nélkül szokásainkat, béküljenek ki őszintén a keresztény civilizációval, asszimilálódjanak velünk, olvadjanak belénk, s legyenek velünk egy test, egy lélek, egy és ugyanazon ember". E beszédére később (A Magyar Antiszemita Párt megsemmisítése s ennek következményei Bp. 1906 című művében) úgy emlékezett vissza, mint amely "az elhatározó lökést megadta a cionista szervezkedésre". Visszaemlékezéseiben még ennél is tovább menve, magukat nem zsidó cionistákként jellemezte. Istóczy számára azért (is) volt annyira fontos a zsidókérdés, mert nemesi származású lévén mindenekelőtt a hagyományos Magyarország megszűnésétől félt. Véleménye szerint a zsidók szervezkedésének célja, hogy megtörjék a magyarság uralmát a Kárpát-medencében, s bár "agyonütni ugyan nem ütnek agyon bennünket, de elvonják előlünk az éltető levegőt, a világosságot, szóval elvonják előlünk a megélhetés módjait" - vonta le a konklúziót Istóczy. A zsidóság 1867 utáni magyarországi sikertörténetét látva Kárpát-medencei térfoglalásról beszélt, s attól tartott, hogy a zsidók Magyarországból Új-Palesztinát hoznak létre, amelyben az őshonos magyarok másodrendű, ellenben a jövevények elsőrendű állampolgárokká lépnek elő. Az eddig mondottakból logikusan következik, hogy Istóczy kétségbe vonta a magyar liberális és a zsidó politikai-szellemi elit által evidenciaként elfogadott tétel leglényegesebb pontját, nevezetesen azt, hogy a hazai zsidók olyan magyarok, akiknek csak a vallása tér el a többség vallásától. Ugyanakkor megkérdőjelezte a koncepció másik pontját is, miszerint az asszimiláció lehetséges, sőt, szükségszerű történelmi folyamat. (Bár ennek lehetőségét sem zárta ki teljesen, legalábbis elméletileg). A zsidóság beolvasztására kiötlött eszme nem más, mint "egy naiv desiderium (óhaj - L.Zs.) vagy nevetséges utópia" - ez Istóczy pesszimista emancipációs nézetrendszerének egyik tételmondata.
Ugyanakkor azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, miszerint a pánjudaizmussal szemben létkérdés a magyarság önvédelmi harca. Úgy látta, hogy a zsidóság kettős taktikát alkalmaz a keresztényekkel szemben politikai és uralmi síkon. Egyfelől a zsidóság a legzártabb, arisztokratikus kaszt, melyet az ótestamentumi időkre visszanyúló kiválasztottság-tudat jellemez, másfelől viszont kifelé, a leigázottak irányába a demokrácia és az egalitarizmus eszméit népszerűsíti. Vagyis a saját közösségen belül egy hierarchikus elvet érvényesít, kifelé viszont, a befogadó társadalom tagjaira vonatkoztatva ellenzi az arisztokratikus rendet, mindenütt az egalitárius, tradícióromboló törekvések fő szószólója. A demokrácia Istóczy meggyőződése szerint "millió, összefüggés nélküli darabokra" forgácsolja szét a társadalmat, amely ennek következtében nem tud védekezni a zsidóság jól szervezett, arisztokratikus elven felépülő zárt rohamcsapatainak támadásával szemben.
A magyar politikai antiszemitizmus programadója nagy figyelmet fordított a zsidók által elkövetett bűnöknek a közéleti fórumokon történő hangsúlyozására is. 1882. február 18-ai országgyűlési beszédében mintegy csokorba gyűjtve meglehetősen hosszasan sorolta föl ezeket:
"Az uzsora s a maszlagos, nadragulyás és vitriolos pálinkamérés; a fukszinos bor és homokos liszt; mindennemű és fajtájú csalások és hamis bukások; a hamis mérlegek és a népfosztogatás; az iszákosság terjesztése, és döglött marha húsának kimérése. Többen mulattatónak találják ezeket, pedig akiken ezen üzelmek elkövettetnek, azokra nézve igen szomorú kimenetelűek szoktak lenni; fehérrabszolga-kereskedés s népdemoralizáció, és korrupció, hivatalnokok megvesztegetése és a Talmud alapján hamis eskü; hamis tanúskodás és hamis tanúk toborzása; orgazdaság és talmi aranynak valódi arany helyett árulása; jól bebiztosított termények és épületek felgyújtása és biztosítási ügynöki üzelmek; ratenbrief-üzelem és tantus pénzeknek körmöci aranyok helyett kiadása, váltóhamisítás és Amerikába szökések; a katonáskodás alól való kibúvások s állami jövedékcsonkítások; kasza-kapától való irtózás s a kereskedelem monopolizálása; licitációkon való összejátszások és különféle sápok; kifizetett adósleveleknek vissza nem adása és kifizetett adósságok újra való követelése és behajtása; kereszténységgúnyolás és kultúrkampfosodás; a keresztény felekezeteknek s a nemzetiségeknek egymás ellen heccelése; ármányok és intrikák, zsidó bosszúállás, börzejáték és plutokrácia, közvéleménygyártás és revolverzsurnalisztika, népbolondító frázisok és népnyomor, gründerség és likvidáció, szindikátusok és prospektek, svindli és krach stb., stb. (...) Azt mondják, hogy a jogegyenlőség korszakát éljük, s hogy a törvények a zsidókra is szólnának. Sok esetben igenis szólnának, a teóriában, de a gyakorlatban másképp áll a dolog. Azon nem zsidók, akik valamely zsidóval, s legyen az bár a legutolsó rongyszedő zsidó, egyszer életükben kikötöttek, legyenek ezen nem zsidók akár magánszemélyek, akár közhivatalnokok, míg csak élnek, megemlegetik azt a pillanatot, amelyben erre a boldogtalan lépésre elhatározták magukat. Mert hát minden egyes zsidó háta mögött ott áll az illető városnak vagy vidéknek, s ha kell, az egész országnak, s ha ez sem elég, az egész világnak a zsidósága, pénzükkel, befolyásukkal, sajtójukkal. A zsidók szolidaritásban állnak egymással, egy mindnyájáért, s mindnyájan egyért..."
Istóczy valóban egyfajta Kasszandraként látta azt, hogy mit fog eredményezni a korlátok nélküli szabad versenyes kapitalizmus "laissez faire laissez passer" (hadd menjen minden a maga útján) liberális dogmája. Éppen ezért követelte programjában, hogy az állam törvényileg szabályozza a gazdaság szereplőinek tevékenységét, illetve a piac működésének korlátait. Különösen veszélyesnek tartotta a jövőre nézve, hogy az ingó tőke felszabadult minden jogi és morális korlátozás alól, mi több, előjogokban részesült, ennek köszönhetően mobilizálta és uralma alá vonta a földbirtokot is, melynek következtében a nemesi közép- és kisbirtokos osztály ősei örökségétől egyszerű pénzpiaci és hitelezési machinációval megfosztatott.
A zsidóság gazdasági térfoglalásának, s a nemesi birtokok idegen kézre kerülésének problémáját Istóczy kortársai is felmérték, és veszélyét jól érzékelték. Bernát István, kiváló közgazdász, jogász, agrár- és oktatáspolitikus, aki a Hangya szövetkezeti mozgalom egyik életre hívója és alapítója volt, a magyar gazdák, valamint a birtokos középosztály talpra állítását tekintette közéleti szerepvállalása legfőbb értelmének. Kiváló munkájában, a "Zálogba tett Magyarország" (1895) című politikai tanulmánykötetében majd utóbb a "Zsidók a gazdasági életben" (Bp. 1933) címszó alatt megjelent monográfiájában részletesen taglalja az említett kérdéskört.
"Míg az 1870-es esztendőkben 6, 5 millió katasztrális hold volt a magyar középbirtok összes területe, negyed század múltán már csak 3, 9 millió katasztrális hold volt a magyar középbirtokosságé. (Ez pontosan 40 %-os vagyonvesztést jelent - L. Zs.) ... Ország szerte merészen tombolt a hiteluzsora. A középbirtokosság földjének mozgósítása után a kisbirtokos osztálynak szegezte tőrét az uzsorásodó spekuláció. (...) Aminthogy a kúriákból kipusztultak a magyar urak, éppúgy kezdtek hajléktalanná válni egykori jobbágyaik is. (...) Az uzsora s a kereskedelmi leleményesség ellen védhette volna ugyan a törvényhozás a falusi népet, de ki mert gondolni erre az >>állami beavatkozásra<< a közgazdasági liberalizmus mézesheteiben?! (...) A falu, mely 1848-ban felszabadult a jobbágyság alól, az utolsó támaszát is elvesztette a földesúrban, mert az uzsora rabja lett. (...) A középbirtokos osztály már csak roncsaiban élt. (...) A falu elvesztette természetes vezető rétegét. A falvak értelmisége, a tanítók és a lelkészek hada tájékozatlan volt, még nem ismerte fel azt a hivatását, amely a népjóléti munka terén várt reá".
A döbbenetes statisztikai adatok a magyar etnikum rohamos gazdasági élettérvesztéséről vég nélkül folytathatók tovább. Az 1875-1887 közötti időszakban 210.594 végrehajtás útján történő földtulajdonjog-változást jegyeztek be Magyarországon. Végzetes eladósodás következtében ugyanebben az időszakban 808.295 birtokot adtak el a - túlnyomó többségében magyar nemzetiségű - tulajdonosaik. A foglalók és a vevők javarészt zsidó származású tőkés-spekulánsok voltak. Nem volt jobb a helyzet az egyházi birtokokat illetően sem. 1900 táján a 2 millió 700 ezer holdat kitevő egyházi nagybirtok jelentős része zsidó bérlők kezén volt. A Hartsteinok, Orensteinok 5-10 ezer holdas bérleményeket birtokoltak a hazai egyházi latifundiumokból, kíméletlenül kiuzsorázva a szerencsétlen kisbérlőket és parasztokat.
Az 1867-et követő évtizedek tőkés konjunktúrájának eredménye az lett, hogy részint történelmi, nemzetkarakterológiai és mentalitásbeli okokból, részint pedig történelmi osztályaink tehetetlensége, a kor kihívásaira adekvát választ adni képtelen reagálása folytán a gazdasági kulcspozíciók csaknem kizárólag zsidó nagytőkések kezébe kerültek. S ez volt a dualista korszak legfontosabb gazdaság- és társadalomtörténeti fejleménye. A liberalizmus ideológiáját alkalmazó államokat ugyanis - akárcsak napjainkban - nem a parlamentekből és a minisztériumokból irányítják. A lényegi döntéseket a pénz, valamint az információs hatalom igazi birtokosai hozzák, akik többnyire a kulisszák mögé rejtőzve, a legritkábban lépnek csak ki a közéleti nyilvánosság legfőbb fórumaira. Tehát a liberális kormányok hatalmas önellentmondásba keveredve az általuk vallott politikai eszmerendszerrel, kizárólag csak olyan stratégiai döntéseket hozhatnak, amelyek a kulcspozíciókat birtokló elit javát és gyarapodását szolgálják, valamint előmozdítják további hathatós - akár a társadalmi többség kárára történő - érdekérvényesítésüket. Miként az 1867 utáni Magyarországon történt a kaftán és a díszmagyar frigyének tető alá hozásával.
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
(Folytatása következik.)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready